Az F1 túlvariált időmérőjének nyertesei és vesztesei

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.19. 12:44
null
Lewis Hamilton az orvosi autó tetején is megünnepelte 50. rajtelsőségét (Fotók: Action Images)
Régóta nem zúdult akkora össztűz a kritikusoktól az F1-re, mint az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzése után. A kvalifikáció hajráját teljes érdektelenségbe fullasztó formula szinte teljesen elterelte a figyelmet Lewis Hamilton és Max Verstappen kiváló teljesítményéről, vagy arról, hogy a közönségen kívül is volt egy károsultja az új rendszernek, amely épp azért lett kitalálva, hogy áldozatokat szedjen az élcsapatok pilótáiból. Az időmérő nyertesei és vesztesei.

 

NYERTESEK

Lewis Hamiltonnak mindegy, milyen az időmérős rendszer, az angolt ezen a hétvégén eddig képtelenség volt letaszítani az első helyről. A háromszoros világbajnok karrierje 50. rajtelsőségét szerezte meg, amelyre a tavalyi Olasz Nagydíj, azaz hét verseny óta várt. Hamilton feltöltődött az új idényre, teljesen frissen vágott neki a szezonnak, és a jelek szerint képtelenség lesz megállítani.

Jegyezzük meg azt is, hogy az Ausztrál GP-n csak egyszer, 2011-ben szereztek gyorsabb körrel pole pozíciót Hamilton mai 1:23.837-jénél: Sebastian Vettel öt éve 1:23.529-cel lett rajtelső. Hamilton tavalyi 1:26.327-es körénél a mostani időmérőt 13. helyen záró Jenson Button is gyorsabb volt. Kellett ehhez a szuperlágy gumi is, de nyílt titok, hogy azért vezették be az ultralágy gumit, hogy az évekkel ezelőtt használt szuperlágyat visszahozzák a keverékek közé – a mostani szuperlágy ugyanis a 2011-es vagy 2012-es lágynak felel meg.

Max Verstappennél csak a Mercedesek és a Ferrarik voltak gyorsabbak az időmérőn. A Toro Rosso valóban gyorsabb a Red Bullnál, amire számítani lehetett a (tavalyi) Ferrari és a Renault motorja közötti különbségek alapján. Az olasz kiscsapat autója már tavaly is kiváló volt, és Verstappen el is kezdte kiaknázni a lehetőségeket. Ő az első tizenéves az F1-es rajtrács első öt helyén 1961 óta – a tragikus sorsú mexikói Ricardo Rodríguez az 1961-es Olasz Nagydíjon 19 és fél évesen a második kockából indult.

„Az idén semmi olyan problémánk nem lesz a versenyen, mint tavaly, amikor a fogyasztás és az energiatakarékosság miatt is aggódnunk kellett. Minden adva van ahhoz, hogy megőrizzem a helyezésemet, biztató volt a teli tankos formánk a szabadedzésen. A dobogóhoz azért jókora szerencse is kellene" – mondta Verstappen.

Bár a Force India az időmérő második szakaszának végén kiesett, a csapatnál egyáltalán nem bánkódnak. Sőt, Sergio Péreznek és Nico Hülkenbergnek is lett volna lehetősége arra, hogy megpróbáljon még egy gyors kört futni, de a csapat inkább visszahívta őket a bokszba. Így ugyanis a Force Indiáé az ötödik rajtsor, és az előlük indulókkal ellentétben nem kell szuperlágy gumikon rajtolniuk.

Jó rajttal több pozíciót nyerhetnek, s miután a riválisok kiállnak előlük, még feljebb jöhetnek. A futamon kétféle keveréket kell használni, de dönthetnek úgy, hogy a csak 10-12 körre képes szuperlágyakat egyáltalán nem teszik fel, ami előny lehet.

Az időmérő kellemes meglepetése volt a McLaren-istálló, Fernando Alonso és Jenson Button főleg az első szakaszban remekelt, amikor a spanyol harmadik lett. A másodikban nem mutattak akkora javulást, mint riválisaik, ez tavaly is jellemezte őket. De végre mosolygós arcokat láttunk a McLaren garázsában, és a 12., valamint 13. rajtkocka is megérdemelt. Erre lehet építeni.

„Nem hittük, hogy ilyen gyorsak leszünk, főleg mert még mindig van tartalék az autóban" – mondta Alonso.

Rio Haryantótól senki sem várta, hogy legyőzze Pascal Wehrleint – más kérdés, hogy  a német mögül kell rajtolnia
Rio Haryantótól senki sem várta, hogy legyőzze Pascal Wehrleint – más kérdés, hogy a német mögül kell rajtolnia
A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA
A versenyzők a 2014-es idény eleje óta büntetőpontokat kapnak, amelyek egy év után elévülnek. Ha valakinek 12 hónapon belül 12 összegyűlik, egy versenyt ki kell hagynia.
Max Verstappen 8
Pastor Maldonado*
6
Romain Grosjean
4
Marcus Ericsson
4
Nico Hülkenberg
4
Kimi Räikkönen
3
Sebastian Vettel
3
Sergio Pérez 2
Jenson Button
2
Roberto Merhi*
2
Lewis Hamilton
2
Danyiil Kvjat
2
Valtteri Bottas
2
Felipe Nasr
2
Fernando Alonso
2
Rio Haryanto
2
Legközelebbi „pontvesztés”: március 29., Hülkenberg és Pérez 2-2 pont
*nincs a mezőnyben

Idén három újonc került az F1-es mezőnybe, közülük Jolyon Palmerről és Rio Haryantóról is nyilvánvaló, hogy elsősorban a velük együtt érkező pénz miatt szerződtette (vagy Palmer esetében tartotta meg...) őket a Renault, illetve a Manor. Mindkét csapat nyíltan elismerte, arra számít, hogy csapattársuk legyen a vezérpilóta. Ehhez képest Palmer megverte Kevin Magnussent, és Haryanto is gyorsabb volt Pascal Wehrleinnél az időmérőn. Mindkettő kellemes meglepetés, még akkor is, ha Haryantót megbüntették, mert a szabadedzésen a bokszutcában nekikoccant Romain Grosjean Haas-Ferrarijának.

VESZTESEK

Az időmérő legnagyobb vesztese a helyszínre kilátogató és az eseményt a tévén keresztül figyelő közönség volt. Az első két szakaszra felkészületlenül reagáltak a csapatok, csak ketten voltak képesek arra, hogy kieső helyről a nekik adott 90 másodpercen feljöjjenek továbbjutó pozícióba, a többieket még váratlanul érte, hogy menni kellene – leszámítva a Force Indiát, amely kint volt, de inkább az ötödik sor és a szabad gumiválasztás mellett döntött.

Ezen némi gyakorlás után felülkerekedhetnek az istállók (például a Haas, amelynek mindkét pilótája befejezte a gyors körét annak ellenére, hogy már mindegy volt), ha csupán erről lenne szó, még azt mondanánk, adjunk időt az új rendszernek.

„Túlvariáltuk, miközben egyszerűbbé kellett volna tenni” – ismerte el Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

Az igazán lehangoló a harmadik szakasz volt, amelynek a legvége teljesen eseménytelenül alakult: amikor régen a pilóták a jobb pozíciókért egyszerre nyomták a gázt a kockás zászlóig, most már egyesek átöltöztek, és a pole pozíciós Hamilton is túl volt a mérlegelésen. Az időmérő edzésen hozzászoktunk, hogy a legvégén jön el a tetőpont, ami ezúttal nagyon hiányzott.

Elsősorban ez okozta azt a közfelháborodást, amelynek következtében valószínűleg visszacsinálják az egészet a Bahreini Nagydíjra – erről vasárnap tárgyalnak a csapatvezetők Melbourne-ben. Pedig az első két szakaszt akár így is lehetne hagyni. Talán...

A Formula–1 mint sport szintén nagy vesztese ennek a szombati káosznak. Eddig is rengeteg támadás érte, ám most újabb magas labdát kaptak a kritikusok. Hatalmas várakozás előzte meg az időmérőt, s ez csak fokozta a csalódás mértékét. Az F1 vezetői abban bízhatnak, hogy a szurkolók többsége számára a legutóbbi esemény határozza meg, mennyire jó a sportág, és vasárnap egy jó versennyel ki lehet köszörülni a csorbát.

Ezt tette magával az F1:



Az időmérő rendszer azért lett kitalálva, hogy akár az élmezőny tagjai is pórul járjanak, ha hibáznak. A melbourne-i kvalifikáció legnagyobb vesztese ebből a szempontból Danyiil Kvjat, aki az első szakasz elején elrontotta a körét, és nem maradt ideje második menetre, így a 18. helyről rajtol.

„Bosszantó, hogy csak a 18. lettem, de tanulni fogunk ebből az esetből. Az első körömben forgalomba kerültem, a másodikra elfogytak a gumik, így nem voltam elég gyors. Az új rendszerről tudtuk, hogy valaki hibázni fog, sajnos ez ma én voltam. Lesz mit elemezni" – mondta az orosz.

Az FIA ellenőrei az időmérőt követően vizsgálatot indítottak Valtteri Bottas és a Williams-istálló ellen, mert a team nem adta le előzetesen a 77-es rajtszámú autó felfüggesztésének paramétereit, pedig ez kötelező lenne. Az ilyen mulasztás akár az időmérőről való kizárást is maga után vonhatta volna. A Williams szerint félreértés történhetett.

Új: a finn Turun Sanomat úgy tudja, az FIA elismerte, hogy megérkezett a beállításokat magába foglaló levél, de elkeveredett a rendszerében, és ez okozta a problémát. Azaz a Williams pilótája megúszta büntetés nélkül, bár az FIA ezt hat órával az időmérő után sem közölte.

Bottas tavaly a hátfájása miatt nem állhatott rajthoz a versenyen. Vasárnap a 11. pozícióból indulhat, ha nem büntetik meg – de így sem lehet elégedett, hiszen kikapott Felipe Massától, pedig illene rendszeresen legyőznie a brazilt ahhoz, hogy a Ferrarinál szóba kerüljön a neve Kimi Räikkönen utódjaként.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.837 átlag: 227.713 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:24.197 0.360 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:24.675 0.838
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:25.033 1.196
5. Max Verstappen holland Toro Rosso-Ferrari 1:25.434 1.597
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:25.458 1.621
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:25.582 1.745
8. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-TAG Heuer 1:25.589 1.752
9. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:25.753 1.148
10. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:25.865 1.260
11. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:25.961 1.356
12. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:26.125 1.520
13. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:26.304 1.699
14. Jolyon Palmer brit Renault 1:27.601 2.996
15. Kevin Magnussen dán Renault 1:27.742 3.137
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:27.435 2.084
17. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:27.958 2.607
18. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-TAG Heuer 1:28.006 2.655
19. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:28.322 2.971
20. Esteban Gutiérrez mexikói Haas-Ferrari 1:29.606 4.255
21. Rio Haryanto* indonéziai Manor-Mercedes 1:29.627 4.276
22. Pascal Wehrlein német Manor-Mercedes 1:29.642 4.291
*három rajthellyel hátrébb sorolják baleset okozásáért
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik