F1: vége a szünetnek – csütörtökön újra pályára gurul a mezőny

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.02.22. 18:16
null
A csapatok Bahreinben próbálhatják ki először élesben a 2023-as autókat (Fotó: AFP)
Csütörtökön veszi kezdetét a 2023-as Formula–1-es világbajnokságot megelőző háromnapos teszt Bahreinben, ahol a versenyzők először próbálhatják ki élesben az új autókat a jövő hétvégi szahíri idénynyitó előtt.

 

Kilencvenöt nap után újra zöldre vált a bokszutca végi lámpa, és benépesül a bahreini a pálya, a mezőny csütörtök reggel 8 órakor megkezdheti a felkészülést a rekordhosszú 2023-as idényre. Noha a jövő hétvégén rajtoló világbajnokság minden eddiginél több versenyt foglal magába, a csapatok rendelkezésére rendkívül kevés idő áll, hiszen mindössze három napon át tesztelhetik az új autókat.

Különösen nehéz helyzetben lesz a két csapatváltó, Fernando Alonso (Aston Martin) és Pierre Gasly (Alpine), a három újonc, Nyck de Vries (AlphaTauri), Oscar Piastri (McLaren) és Logan Sargeant (Williams), valamint a három év kihagyás után visszatérő Nico Hülkenberg (Haas) is, ugyanis mindössze másfél napja lesz rá, hogy szokja az új környezetet, és beilleszkedjen.

A legrosszabb helyzetben mégsem ők, hanem Lance Stroll (Aston Martin) találhatja magát, hiszen kénytelen lesz kihagyni a teljes felkészülési időt, miután balesetet szenvedett kerékpáredzés közben. A kanadait csütörtök délelőtt a Formula–2 tavalyi bajnoka, Felipe Drugovich helyettesíti, míg délután a kétszeres spanyol világbajnok hajthat pályára.

A versenyzőknek nemcsak az új autókkal, hanem az új gumikeverékkel is meg kell ismerkedniük, a Pirelli ugyanis bővítette az elérhető keverékek listáját. Az olasz gumibeszállító az eddigi C1-es és C2-es közé iktatott be egy új típust, aminek következményeként a legkeményebb keverék ezentúl a C0-s, míg az új a C1-es nevet viseli.

Ami a menetrendet illeti, közép-európai idő szerint reggel 8 órakor veszi kezdetét a teszt, az első etap délben ér véget, míg a második az egyórás ebédszünetet követően, 13 órakor indul, majd 17 óra 30 perckor zárul.

A csapatok nagy része az előző évekhez hasonlóan valamennyi napot felosztja a versenyzői között, igaz, kivétel így is akad, mert a Red Bull, a Williams és az Alfa Romeo is úgy határozott, hogy mindkét pilótájának biztosít egy teljes napot.

AZ IDÉNY ELŐTTI BAHREINI TESZT BEOSZTÁSA
CSÜTÖRTÖKPÉNTEKSZOMBAT
RED BULL
VersteppenPérez, Verstappen
Pérez
FERRARI
Sainz, LeclercSainz, LeclercLeclerc, Sainz
MERCEDES
nem ismertnem ismertnem ismert
ALPINEGasly, OconOcon, GaslyGasly, Ocon
MCLARENPiastri, Norris
Norris, PiastriPiastri, Norris
ALFA ROMEO Csou, BottasCsouBottas
ASTON MARTIN
Durgovich, Alonsonem ismertnem ismert
HAAS
Hülkenberg, MagnussenMagnussen, Hülkenberg
Hülkenberg, Magnussen
ALPHATAURICunoda, De VriesCunoda, De VriesDe Vries, Cunoda
WILLIAMSAlbon, SargeantSargeantAlbon

 

Ami az időjárást illeti, végig napos és szeles idő várja a mezőnyt Bahreinben, míg a csúcshőmérséklet 25 Celsius-fok körül fog alakulni, ami mindenképpen jó hír a csapatok számára, hiszen várhatóan hasonló körülmények fogadják őket a jövő hétvégi idénynyitón is.

Arról, hogy miként alakul a bahreini teszt, mindennap jelentkező élő tudósításunkból, valamint az összefoglalóinkból értesülhetnek.

A 2023-AS RAJTLISTA ÉS BEMUTATÓK
csapatnév (nemzetiség)rajtszám
motorbemutató
RED BULL
Max VERSTAPPEN (holland)1Honda RBPT
Az „új” külső leleplezése és nagy bejelentés a Red Bull bemutatóján
Sergio PÉREZ (mexikói)11
MERCEDESLewis HAMILTON (brit) 44MercedesÚjra feketébe öltözött a Mercedes – íme, a W14-es
George RUSSELL (brit)63
FERRARICarlos SAINZ Jr. (spanyol) 55FerrariA cél a bajnoki cím – megérkezett az új Ferrari, az SF-23-as
Charles LECLERC (monacói)16
ASTON MARTIN
Fernando ALONSO (spanyol)14MercedesEzzel az autóval indul Alonso a huszadik idényében
Lance STROLL (kanadai)18
WILLIAMS
Alexander ALBON (thaiföldi)
23MercedesÚj szponzor, megújult külső – így fog kinézni a 2023-as Williams
Logan SARGEANT (amerikai)
2
ALPINE
Pierre GASLY (francia)10RenaultElőbb rózsaszín, majd főleg kék – megérkezett az Alpine új autója
Esteban OCON (francia)31
ALPHATAURI
CUNODA Juki (japán)22Honda RBPTAz AlphaTauri is felfedte, hogyan néz ki a 2023-as autója
Nyck DE VRIES (holland)
21
HAAS
Kevin MAGNUSSEN (dán)20FerrariElsőként a Haas mutatta meg, hogyan néz ki a 2023-as autója
Nico HÜLKENBERG (német)
27
MCLAREN
Lando NORRIS (brit)4MercedesMegérkezett az új McLaren, az MCL60-as
Oscar PIASTRI (ausztrál)
81
ALFA ROMEO
Valtteri BOTTAS (finn)77FerrariÍme, a C43-as, az Alfa Romeo új autója
CSOU Kuan-jü (kínai)
24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik