A pontversenyben éllovas Lewis Hamilton kezdett a legjobban

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2007.08.28. 19:47
Az augusztus nagy részében érvényes teszttilalom után a jövő heti Olasz Nagydíj helyszínén a monzai Autodromo Nazionalén gyakorolnak a Formula-1-es csapatok: a nyitó napon az összetettben éllovas Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Kimi Räikkönen és Nick Heidfeld előtt. A tervek szerint csütörtökig készülnek a versenyzők, de a várható rossz idő esetén még péntekre is juthat feladat.
Jól kezdett a világbajnoki éllovas
Reuters
Jól kezdett a világbajnoki éllovas
Jól kezdett a világbajnoki éllovas
Reuters
Jól kezdett a világbajnoki éllovas

Kedden tíz versenyző kezdte a tesztelést, köztük a világbajnoki címért harcoló „nagy négyes” két tagja, az első helyen álló Hamilton és a negyedik Räikkönen.

Az F-1-es mezőny tizenegy csapatából egyedül a Spyker hiányzott, de a holland istálló eddig sem vitte túlzásba a viadalok közötti gyakorlásokat…

Lewis Hamilton és a McLaren-Mercedes egy új aerodinamikai csomagot próbált ki, a mai legjobb köridő pedig azt mutatja, a tesztelés elérte célját.

A brit klasszis 53 kört tett meg, a jelentések szerint különösebb problémája nem akadt.

Kimi Räikkönen (nagyításhoz kattintson a képre)
Kimi Räikkönen (nagyításhoz kattintson a képre)
Räikkönen a múlt heti Török Nagydíjon még az év elején bemutatott Ferrarival szerepelt, míg csapattársa, a végül győztes Felipe Massa már egy megújított verzióval száguldott. Monzában már a finn sztár is új F2007-essel érte el a második helyet. Räikkönen elégedett volt tapasztalataival.

A harmadik helyen záró Nick Heidfeld alig maradt el a McLaren és a Ferrari ászától, így a BMW is eredményes napot zárt.

A tesztnap végére elromlott az idő, az eső pedig várhatóan szerdán okoz igazi gondokat. Ha így lesz, akkor a csapatok valószínűleg péntekre is a maradnak Monzában.

FORMULA-1-ES TESZT, 1. NAP, MONZA (AUTODROMO NAZIONALE)

1. L. Hamilton brit McLaren-Mercedes 01:24.112 p 53 kör
2. K. Räikkönen finn Ferrari 01:24.258 60
3. N. Heidfeld német BMW-Sauber 01:24.277 76
4. J. Trulli olasz Toyota 01:24.523 61
5. K. Nakajima japán Williams-Toyota 01:25.052 98
6. S. Vettel német Toro Rosso-Ferrari 01:25.106 63
7. M. Webber ausztrál Red Bull-Renault 01:25.427 60
8. N. Piquet jr. brazil Renault 01:25.429 94
9. R. Barrichello brazil Honda 01:25.472 83
10. J. Rossiter brit Super Aguri-Honda 01:25.548 64
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik