Történelmi bukás: sosem estek ki ily korán a magyar kupacsapatok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.25. 22:34
null
Csak egy boldog magyar volt csütörtök este Debrecenben (Fotó: Szabó Miklós)
A DVSC-Teva Strömsgodset és a Bp. Honvéd Vojvodina elleni hazai vereségével biztossá vált, hogy 2013. július 25-én minden magyar kupacsapat elbúcsúzik az európai porondtól. Először történt meg, hogy a magyar futballcsapatok még júliusban – ráadásul az NB I rajtja előtt – elköszönnek. Öt párharcból mindössze egyet nyertek meg a magyar együttesek (a Honvéd 13–1-es összesítéssel gázolta el a Cselik Niksicset), és konstatálhatjuk: mire a hat legerősebb európai liga (Anglia, Spanyolország, Németország, Olaszország, Franciaország, Portugália) csapatai egyáltalán bekapcsolódnak a küzdelmekbe, klubjaink közül már egyik sincs versenyben. Az alábbiakban áttekinthetik a kupaszereplést, illetve azt, hogy a kétezres években meddig jutottak a magyar csapatok Európában.

2013–14-es idény: július 25. (kupaindulóink: Győri ETO, DVSC-Teva, Videoton, Bp. Honvéd) Egyedül a Honvéd tudott párharcot nyerni. Sosem estek ki a magyar csapatok ily korán – még júliusban, egy nappal az NB I rajtja előtt.

2012–13-as idény: december 7. (kupaindulóink: DVSC-Teva, Videoton, Bp. Honvéd, MTK). Az MTK-n kívül minden csapat nyert párharcot, a Videoton az Európa-liga csoportkörébe jutott.

2011–12-es idény: augusztus 4. (kupaindulóink: Videoton, Paksi FC, Ferencváros, Kecskeméti TE). A Paks két nyert párharccal lett a legeredményesebb csapat, a Ferencváros egy párharcot nyert, a Videoton és a Kecskemét azonnal kiesett.

2010–11-es idény: december 16. (kupaindulóink: DVSC, Videoton, ZTE, Győri ETO). A DVSC az Európa-liga csoportkörébe jutott. Az ETO három párharcot nyert, a Videoton és a ZTE azonnal kiesett.

CSALÓDOTT AZ MLSZ

A Magyar Labdarúgó-szövetség az NB I-es szezont beharangozó írásában kitér arra, hogy a nemzetközi kupaszereplés elmarad a jelenlegi elnökség 2010-es megválasztásakor kitűzött céloktól.

„Az MLSZ elnöksége 2010-es megválasztása után közzétett stratégiájában a klubok nemzetközi szereplésével kapcsolatban – talán túlzottan optimista – várakozásokat fogalmazott meg, bízva a futballfejlesztések (TAO-program, akadémiai támogatások, infrastruktúra-fejlesztés, licencrendszer, központi televíziós és marketingjogok központi értékesítése) rövid távú eredményeiben. Az idei nyár nemzetközi kupateljesítménye egyelőre jelentősen elmarad az elvárttól, de hosszú távon továbbra is a magyar élfutball nemzetközi versenyképességben is mérhető fejlődését várja a szövetség" – írja az mlsz.hu.

2009–10-es idény: december 9. (kupaindulóink: DVSC, Újpest, Haladás, Honvéd). A DVSC a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott. Többi csapatunk közül csak a Haladás nyert (egy) párharcot.

2008–09-es idény: augusztus 28. (kupaindulóink: MTK, DVSC, Győri ETO). A DVSC és az ETO nyert egy-egy párharcot.

2007–08-as idény: augusztus 30. (kupaindulóink: DVSC, MTK, Honvéd). Egyedül a Honvéd nyert párharcot.

2006–07-es idény: augusztus 24. (kupaindulóink: DVSC, Újpest, FC Fehérvár). Egyedül a Fehérvár nyert párharcot.

2005–06-os idény: szeptember 29. (kupaindulóink: DVSC, Ferencváros, FC Sopron). Egyedül a DVSC nyert párharcot.

2004–05-ös idény: december 16. (kupaindulóink: Ferencváros, Újpest, Honvéd). A Ferencváros az UEFA-kupa csoportkörébe jutott. A Honvéd és az Újpest egy-egy párharcot nyert.

2003–04-es idény: 2004. március 3. (kupaindulóink: MTK, DVSC, Ferencváros). A DVSC a mai napig a legutóbbi magyar csapat, amely (három párharcot megnyerve) megérte egy európai kupa tavaszi folytatását. Az MTK és a Ferencváros egy-egy párharcot nyert.

2002–03-as idény: november 12. (kupaindulóink: ZTE, Ferencváros, Újpest). A Ferencváros kettő, az Újpest és a ZTE egy-egy párharcot nyert.

2001–02-es idény: szeptember 27. (kupaindulóink: Ferencváros, DVSC, Dunaferr). Egyedül a DVSC nyert párharcot.

2000–01-es idény: november 9. (kupaindulóink: Dunaferr, MTK, Vasas). Az MTK két, a Dunaferr és a Vasas egy-egy párharcot nyert.

Az Intertotó-kupát nem számítottuk be a szereplések közé. A kilencvenes években és korábban jóval későbbi időpontban kezdődtek a kupaküzdelmek, így a magyar csapatok mindig megérték a késő őszt.

Kovács Péter: Nagyon jó ilyen szurkolók előtt játszani

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik