Három góllal nyert, és továbbjutott a Videoton

Vágólapra másolva!
2012.08.09. 19:10
null
Jogos az öröm, továbblépett a Videoton (Fotó: Action Images)
Címkék
A hazai győzelem után Gentben is nyerni tudott a Videoton az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. Az első félidőben csak hatalmas szerencsével úszta meg kapott gól nélkül a magyar csapat, amely a kilencven perc alatt négy kapura lövéséből három gólt szerzett. A Videoton jutott tovább tehát a playoffkörbe, ahová a Debrecen is kiesett a Bajnokok Ligájából.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Jan Hauspie belga szakíró amellett tette le a garast a Videoton 1–0-s győzelme után, hogy az idegenbeli minimális hátrányt ledolgozza a saját stadionjában mindig is sokkal acélosabb Gent. Elárulta viszont azt is, hogy a belga csapat sokat gyengült a nyáron, különösen a középpálya nem állt még össze – ez is az elmúlt idény óta csak keveset változó magyar csapat mellett szólt, még, ha annak mestere, Paulo Sousa készségesen egyetértett Hauspie-vel abban, hogy a gentiek a továbbjutás esélyesei.

Az összeszokottság már csak azért is a székesfehérvári csapat mellett szólt, mert a portugál mester ugyanazt a kezdő tizenegyet küldte pályára, mint az „odavágón", ellenben kollégája, Trond Sollied három helyen is változtatott, a kapusposzton kívül az összes csapatrészben.

Ehhez képest a 15. másodpercben majdnem gólt kapott a Vidi: Jordan Remacle bal oldali beadását kiejtette az ötösnél Mladen Bozsovics, szerencsére Ibrahima Conté túlfutott a labdán. Bozsovics egy perc múlva sem állt a helyzet magaslatán, mert csak érdeklődve figyelte, hogy Christian Brüls 22 méteres lövése az oldalhálóban köt ki. Még csak a negyedik percben jártunk, amikor Remacle veszélyes lövését Marco Caneira blokkolta az ötös előtt – alaposan bekezdett tehát a Gent.

A 10. percben már Caneiránál is elszakadt a cérna, és leszúrta társait, amikor nyolc méterre a kaputól, középről szabadon lőhetett Mamatou N'Diaye – de akárcsak egy perc múlva még nagyobb ziccerből, a kapu mellé belsőzött a mali játékos.

Aki csak egy kicsit is ismeri a futball törvényszerűségeit, kitalálja, mi következett ezután: egy kontrából megszerezte a vezetést a Videoton. A 13. percben Nikola Mitrovics ugratta ki saját térfeléről remekül Filipe Oliveirát, aki a beragadt védőket könnyedén lefutva a 16-osra érve higgadtan a bal alsóba gurított egyből. 0–1

FILIPE OLIVEIRA KONTRAGÓLJA


Érezhetően megdöbbentette a kapott gól a Gentet, Filipe Oliveira nem sokra rá duplázhatott volna – már az első mérkőzésen is kiderült, hogy ha elverekedi magát a 16-osig a Videoton, ott korántsem csupa Franco Baresit talál.

Bozsovics sem talált labdát kifutásakor a 27. percben, de ismét megúszta: N'Diaye 12 méterről a lécre fejelt. Nemsokára már a sokadik nagy hibáját úszta meg a montenegrói kapus, aki ezúttal egy szögletnél ragadt be, de N'Diaye (ki más?) az ötös sarkáról a kapu mellé bólintott.

A régi időkben csapatkapitánya, César Arzo neki osztott volna ki egy nyaklevest, nem Tóth Balázsnak – hát ha még tudta volna a spanyol, hogy a 36. percben N'Diaye kihagyja ötödik helyzetét is (ezúttal a kapu fölé fejelt).

A fordulás után szép lassan csordogáltak az események, magyar szempontból kedvezően, majd a 63. percben Christian Brüls belerúgott az oldalvonalon kívül Tóthba, és mehetett zuhanyozni.

A 68. percben eldőlt a továbbjutás is: Bozsovics hosszú kirúgásával Nikolics Nemanja iramodott meg, Arzo lerántani sem tudta, majd a csatár a 16-osra érve a kapus mellett a hálóba gurított. 0–2

Három perc múlva csereként pályára lépett Kovács István csúsztatott a 16-os előtt fejjel a kilépő Nikolics Nemanja elé, és a magyar válogatottba is követelt futballista nem hibázta el ziccerét, 0–3-ra alakítva az eredményt.

EGY EREDETI NIKOLICS-DUPLA, GENTBŐL


A végére kezdtek elszabadulni az indulatok (Mohamed Messoudi is kiállt a hajrában), ismét nagyot mentett az egyre figyelemfelkeltőbben futballozó Caneira, beállt Torghelle Sándor – és N'Diaye kihagyott egy újabb helyzetet.

ITT FOLYTATJA A VIDI ÉS A DVSC
Böngéssze idei Európa-liga-adatbankunkat!

Gentben is nyerni tudott tehát a Videoton: a szerencsésen „túlélt" első félidő után nem ismert kegyelmet a másodikban, a házigazda pedig méltatlanul búcsúzott.

Következik ez El utolsó selejtezőköre, a playoff – ahová a Debrecen is kiesett a Bajnokok Ligájából.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NYILATKOZAT

„Az volt a lényeg, hogy jussunk tovább, ezt megtettük. Jól játszottunk, kiszolgáltuk a szurkolóinkat, bár az első félidőben szerencsénk is volt. A következő körben rettenetesen nehéz ellenfélre számítok, de ott már csak kiemelkedő tudású csapatok vannak – na nem mintha a Gent ne lett volna az. Azért dolgozunk, hogy meglegyen az álmunk, a csoportkör” – mondta Gyurcsó a Kossuth Rádiónak.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

EURÓPA-LIGA
3. selejtezőkör, visszavágó
GENT (belga)VIDEOTON (magyar) 0–3
Gent, Jules Ottenstadion, 5 829 néző. V: Marciniak (lengyel)
GENT: Padt – Baric (Kola, 61.), Melli, Arzo, Mareval (Wallace, 69.) – N'Diaye, Gecov (Messoudi, 61.), Brüls – Conté, Arbeitman, Remacle. Vezetőedző: Trond Sollied
A kispad: Boeckx (k), Rafinha, Van der Bruggen, Raman
VIDEOTON: Bozsovics – Brachi, Vinícius, Caneira, Stopira – Tóth B. (Kovács I., 68.), Mitrovics – Gyurcsó, Sándor Gy., Filipe Oliveira (Renato Neto, 73.) – Nikolics N. (Torghelle, 79.). Vezetőedző: Paulo Sousa
A kispad: Tujvel (k), Szekeres, Walter Lee, Szolnoki

Gólszerző: Filipe Oliveira (13.), Nikolics N. (68., 71.)

Kiállítva: Brüls (63.), Messoudi (85.)

Továbbjutott: a Videoton, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik