Kilátástalan játékkal kiesett a Debrecen

Vágólapra másolva!
2012.08.07. 20:15
null
Yannick: egyedül nem megy... (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A DVSC-Teva a Bajnokok Ligája selejtezőkörének 3. fordulójában, egy idegenbeli döntetlen után Nyíregyházán két góllal kikapott a fehérorosz bajnok BATE-től. A magyar címvédő az Európa-liga playoffkörében folytatja.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!

Reménykeltő döntetlent ért el a Debrecen a múlt héten Boriszovban a helyi BATE ellen a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, ráadásul az utolsó percekben engedték ki kezükből a magyarok a győzelmet, egy öngóllal.

Nem csoda hát, ha az NB I címvédője számított a találkozó esélyesének, még úgy is, hogy az olimpiáról kieső fehérorosz válogatottól visszatért öt játékos a BATE-hoz. Őket sokan nagy erősítésként tartották számon a mérkőzés előtt, noha a két kapus, Aljakszandr Hutar és Andrej Scsarbakov, valamint a három mezőnyjátékos, a honosított brazil középpályás, Renan Bressan, a szintén középpályás, Dzmitri Baha és a védő, Dzjanisz Poljakov nem olyan névsort alkot éppen, amelytől meg kellett volna rettennie a Debrecennek.

Kondás Elemér, a hazaiak mester azt nyilatkozta a találkozó előtt, hogy nem állnak be védekezni, ehhez képest a kirobbanó formában lévő Ibrahima Sidibe a kispadon kezdett, ellenben a középpályára bekerült Yannick és Nagy Zoltán is. A fehéroroszoknál végül két olimpikon került be a kezdőbe, Poljakov és Baha.

Az első tíz percben az elszántan játszó vendégek kerültek fölénybe, és a Debrecen csak hatalmas szerencsével úszta meg kapott gól nélkül: a csapatkapitány, Artyom Radkov három méterről perdített a kapu fölé, védőink asszisztálása mellett. Idejében jött a figyelmeztetés, ideje volt már az első veszélyes hazai támadásoknak és lövéseknek is.

A 16. percben Coulibaly harcolt volna ki büntetőt, de az izraeli játékvezető nem volt vevő esésére, miközben a debreceniek blokkoltak, a fehéroroszok pedig borzalmasan gyenge középtávoli lövésekkel operáltak.

A 25. percben az addig sem túl zárt magyar védelem újabb nyílt napot tartott: Mészáros Norbert mellől Vitalij Rogyionov kiugratta Dmitrij Mozolevszkijt, aki lekocogta a labdával Nikolov Balázst, majd higgadtan a jobb alsóba gurított. 0–1

DEBRECENI RÖVIDZÁRLAT
SZÓRÁS
A játékvezető, Liran Liani megszórta az első félidőben sárgákkal a Debrecent, de valljuk meg, nem ezen múlott.

A kapott gól „ledöccentette a sínről" a Lokit, csak a szerencsének köszönhető, hogy a ficánkoló Rogyionov nem rúgatott gólt Alekszandr Volodkóval. A pályaválasztó debreceniek támadójátékára jellemző volt, hogy Coulibaly többször is négy védőre vitte rá a labdát egymaga, míg az előnybe kerülő BATE immáron kényelmesen passzolgathatott a középpályán.

Az első játékrész hajrájában mégis egyenlíthetett volna a Debrecen, ám Bódi Ádám szabadrúgását Mészáros két lépésről nem tudta – ellenfele szorításában – a hálóba juttatni.

A szünetben Kondás Nagy helyére beküldte Ibrahima Sidibét, míg kollégája középpályáját frissítette.

Magyar szempontból azonban bántóan unalmasan csordogáltak az események a pályán (szögezzük le gyorsan, a Debrecen-szurkolókon ezúttal sem múlott, és a BATE-tábor sem gyülevész raj képét mutatta), sőt Mozolevszkij elfutásakor Mészárosnak kellett nagyot mentenie.

A támadó Nikolov Balázst verte meg ennél az esetnél is, aki az 57. percben továbbrontott csapata helyzetén, amikor teljesen fölöslegesen begyűjtötte második sárgáját is, éppen Mozolevszkijt lebirkózva.

Aki haragudott is a debreceni játékosokra nyámnyila futballjuk miatt, az 59. percben az is megsajnálta őket: Bódi indított egy BATE-akciót a bal oldalon, Aljakszandr Hleb beadta az ajándéklabdát, Alekszandr Volodko lövése pedig megpattant Mészároson, majd Korhut Mihály és Verpecz István lába között utat talált a hálóba. 0–2

ELÚSZOTT A HAJÓ...

Ezzel elszálltak a remények (Fotó: Mirkó István)
Ezzel elszálltak a remények (Fotó: Mirkó István)

Liani sporttárs is megsajnálta a magyar csapatot, mert nem ítélt büntetőt, amikor Verpecz teljesen egyértelműen szabálytalankodott a kitörő csereemberrel, Alekszandr Pavlovval...

Az egyensúly és az előny fenntartásáról a 73. percben a vendégkapus és a léc együttes erővel gondoskodott, pedig Rezes László cselsorozata és szép lövése gólt érdemelt volna. A vége már csak formalitás volt, kilátástalan játékkal kiesett a Debrecen és a Bajnokok Ligája helyett az Európa-liga playoffkörében folytatja, ahol bombaerős ellenfelek várnak rá.

A mérkőzésről pedig? Mondjuk meg őszintén, csúnyán visszarángatta a földre a honi futballtársadalmat a magyar bajnok...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!

A KIÁLLÍTÁS DÖNTÖTT EL MINDENT – KORHUT
BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
DVSC-TEVA (magyar)BATE BORISZOV (fehérorosz) 0–2 (0–1)
Nyíregyháza, Sóstói Stadion, 10 500 néző. V: Liani (izraeli)
DEBRECEN: Verpecz – Nikolov, Simac (Máté P., 84.), Mészáros, Korhut – L. Ramos – Nagy Z. (Sidibe, a szünetben), Szakály P., Bódi Á., Yannick (Rezes L., 65.) – Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
A kispad: Polekszics (k.), Kulcsár T., Spitzmüller, Lucas
BATE: Gorbunov – Poljakov, Radkov, M. Simics, Bordacsov – Volodko (Rugyik, 84.) – Oleknovics, Baha (Jurjevics, a szünetben), A. Hleb, Mozolevszkij – Rogyionov (A. Pavlov, 63.). Vezetőedző: Viktor Goncsarenko
A kispad: Soroko (k.), Koncevoj, Bressan, Vasziljuk
Gólszerző: Mozolevszkij (25.), Volodko (59.)
Továbbjutott: a BATE Boriszov, 3–1-es összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik