Genk-siker Kijevben, Kötelessel a főszerepben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.19. 23:43
null
A genki legények (sárgában) kemény diónak bizonyultak Jevhen Hacseridi és a Dinamo Kijev számára (Fotó: Reuters)
Köteles László hibátlanul védte a Genk kapuját, így főszerepet játszott abban, hogy a belga csapat 1–0-ra nyerni tudott a Dinamo Kijev otthonában a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 1. fordulójában. A Sevilla idegenben szerzett három pontot, városi riválisa, a Betis viszont otthon nem bírt a Lyonnal. A Tottenham könnyen, a Lazio nehezen nyerte meg első meccsét.

 

G-CSOPORT
Dinamo Kijev (ukrán)–Genk (belga)
0–1
Kellemetlen, esős időben kellett farkasszemet néznie Köteles Lászlónak a kijevi Jeremain Lens, Andrij Jarmolenko, Brown Ideye csatártrióval, és bizony benne volt a magyar fiú keze-lába abban, hogy nem született gól a szünetig. Az első 45 percben két nagy bravúrt kellett bemutatnia a kapusnak, Jarmolenko, majd Lens próbálkozásánál, miközben társai három ziccert is elpuskáztak – a negyediket, már a pihenő után, Julien Gorius nem rontotta el, így vezetéshez jutottak a belgák. Természetesen ezt követően elkeseredetten rohamoztak az ukránok, ám ha nagy ritkán lövéshez jutottak, Kötelesen nem tudtak kifogni: a 21 kapura lövés ezúttal nem volt nyerő a kijevieknek. Sőt a 22.-nél, a ráadás utolsó percében Köteles bemutatta élete egyik legnagyobb bravúrját: a labdaszedők már gólt ünnepeltek, de végül Jarmolenko omlott csalódottságában a gyepre. A kijevi szurkolók a hajrában a szó szoros értelmében hátat fordítottak saját csapatuknak – bravúrgyőzelemmel kezdett a Genk, Kötelessel a főszerepben!

Thun (svájci)–Rapid Wien (osztrák) 1–0
A meglepetésekre mindig éhes svájciak letámadták az első játékrészben a bécsieket, Christian Schneuwly szép lövésével megérdemelten szereztek vezetést. Ezt követően elkeseredetten őrizte előnyét a házigazda, izgalmas hajrá után sikerrel egészen a lefújásig. Hozta a kötelezőt a Thun.

H-CSOPORT
Estoril (portugál)–Sevilla (spanyol)
1–2
A portugál–spanyol rangadót a jóval esélyesebb vendégek kezdték jobban, az agilis Carlos Bacca kétszer is ziccerbe került, de egyik lehetőségével sem tudott élni. Ezt követően alábbhagyott a sevillai lendület, így nem született gól az első félidőben. Nem úgy a másodikban, amely viharos gólváltással indult, majd beállt a Sevillába Kevin Gameiro is, aki a 77. percben szép lövéssel eldöntötte a mérkőzést.

Freiburg (német)–Liberec (cseh) 2–2
Ismeretlen fogalom volt a német és a cseh csapat találkozóján az egymással való ismerkedés, mert a kezdés után nem sokkal záporozni kezdtek a kapura lövések. Az adok-kapokból a hazaiak jöttek ki jobban, a csapatkapitány, Julian Schuster büntetőjéből vezetéshez jutottak, majd pár kimaradt vendéghelyzet után Admir Mehmedi is betalált. A mérkőzés vége felé utóbbi adott egy gólpasszt is, ám a vendégjátékos, Michael Rabusic – mivel korábban Vlagyiszlav Kalitvincev is betalált – megmentett egy pontot a Liberecnek.

I-CSOPORT
Betis (spanyol)–Olympique Lyon (francia)
0–0
A Betis hazai pályán ezt megelőzően három mérkőzést játszott francia ellenféllel, és mindig győztesen hagyta el a pályát. Ez a sorozata most megszakadt, ugyanis a két fél eredménytelenül gyűrte egymást. Azaz mégsem, mivel az eredmény 0–0 lett.

Vitória Guimaraes (portugál)–Rijeka (horvát) 4–0
A Rijeka az El-selejtező utolsó körében a Stuttgartot ejtette ki – ezzel története során először jutott csoportkörbe valamelyik európai kupasorozatban –, Guimaraesben azonban nem termett babér a horvát csapat számára. A Vitória a szünetben még csak egy góllal vezetett, s végül 4–0-s diadallal örvendeztette meg szurkolóit.

J-CSOPORT
Apollon Limassol (ciprusi)–Trabzonspor (török)
1–2
Florent Malouda a 2008–2009-es BL-idényben még a Chelsea játékosaként volt 1–0-s győzelem részese a nicosiai GSP Stadionban, ahová góllal tért vissza. A Trabzonspor ezzel a találattal egyenlített a 20. percben, a 86. minutumban pedig a győztes gólt is megszerezte Yusuf Erdogan jóvoltából.

Lazio (olasz)–Legia (lengyel) 1–0
Vladimir Petkovic a hétvégi római derbit is szem előtt tartva Klosét, Ledesmát, Lulicot és Candrevát is a cserék közé jelölte. Így viszont a spanyol-szenegáli Keita Baldé először tagja lehetett a Lazio kezdőcsapatának, és a 18 éves támadó gólpasszal hálálta meg a bizalmat, Hernanes fejjel volt eredményes az 53. percben a beadása után. Mint kiderült, ez a gól három pontot ért a Laziónak, a mutatott játéka alapján azonban a Legiának is lehet keresnivalója ebben a csoportban.

K-CSOPORT
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Anzsi Mahacskala (orosz) 0–0
Ebben a párharcban végig a vendégek domináltak, ám a labdabirtoklásban mutatott fölény gólokban nem mutatkozott meg. Az alaposan meggyengült Anzsi végül nem is tudta hozni azt a játékot, amely az elmúlt szezonban jellemezte, így a gól nélküli döntetlen igazságosnak mondható.

Tottenham (angol)–Tromsö (norvég) 3–0
A Tottenham már az első félidőben megpróbálta „lerendezni" a mérkőzést, ennek megfelelően a 20. percben Jermain Defoe góljával előnyhöz jutott. Néhány percre rá a támadó ismét betalált, megduplázva csapat és önmaga góljainak a számát. A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, de már nem siettették a játékot, a Tromsö mindössze kétszer próbálkozott kapura lövéssel. A Tottenham a 86. percben Christien Eriksen góljával tette fel az i-re a pontot, így végül a norvégok nem tudták megnehezíteni az angolok dolgát.

L-CSOPORT
PAOK Szaloniki (görög)–Sahtyor Karagandi (kazah) 2–1

A Bajnokok Ligája csoportkörének kapujában drámai körülmények között elbukó Sahtyor Karagandi nem veszíteni utazott Görögországba, és a második félidő elején az ellene elkövetett szabálytalanságot tizenegyesből megbüntető Roger Canas révén meg is szerezte a vezetést. Csakhogy a Celtic ellen megtapasztalt kazah átok ismét lesújtott: a hajrában egy szöglet után Sztefanosz Atanasziadisz kiegyenlített, majd a 92. percben a csereként beálló Zvonimir Vukics befejelte az akkor néhány perce már emberelőnyben játszó PAOK győztes gólját. Kazahsztánnak nem hozott pontot a történelmi első főtáblás meccs.

Maccabi Haifa (izraeli)–AZ Alkmaar (holland) 0–1
A PSV megdöbbentő hazai veresége után némi gyógyír Hollandiának: az izlandi Jóhann Gudmundsson 71. percben lőtt szerencsés gólja – amelynél a labda az izraeliek kapusának, Bojan Saranovnak a lába között csúszott be a kapuba – három pontot ért az alkmaariaknak. A Maccabinak korábban megvoltak a lehetőségei a vezetés megszerzésére, majd később az egyenlítésre is, de nem tudott élni velük.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
G-CSOPORT

Dinamo Kijev (ukrán)–Genk (belga) 0–1
Kijev, Olimpiai Stadion. Vezette: Szidiropulosz (görög)
Gólszerző: Gorius (62.)

Thun (svájci)–Rapid Wien (osztrák) 1–0
Thun, Arena Thun. Vezette: Kakosz (görög)
Gólszerző: C. Schneuwly (35.)

H-CSOPORT
Estoril (portugál)–Sevilla (spanyol) 1–2
Estoril, António Coimbra Da Mota. Vezette: Jefet (izraeli)
Gólszerző: Bruno Miguel (61.), ill. Machín (59.), Gameiro (77.)

Freiburg (német)–Liberec (cseh) 2–2
Freiburg, Freiburg Stadion. Vezette: Balaj (román)
Gólszerző: Schuster (23. – 11-esből), Mehmedi (35.), ill. Kalitvincev (67.), Rabusic (74.)
Kiállítva: Guedé (Freiburg – 78.), ill. Rybalka (Liberec – 91.)

I-CSOPORT
Betis (spanyol)–Olympique Lyon (francia) 0–0
Sevilla, Benito Villamarín Stadion. Vezette: Johannesson (svéd)

Guimaraes (portugál)–Rijeka (horvát) 4–0
Guimaraes, Estádio D. Afonso Henriques. Vezette: Kulbakov (bolgár)
Gólszerző: Ba (36.), Plange (48.), Maazou (68.), André André (84.)

J-CSOPORT
Apollon Limassol (ciprusi)–Trabzonspor (török) 1–2
Nicosia, GSP Stadion. Vezette: Lahoz (spanyol)
Gólszerző: Sangoy (18. – 11-esből), ill. Malouda (20.), Erdogan (86.)

Lazio (olasz)–Legia Warszawa (lengyel) 1–0
Róma, Olimpiai Stadion. Vezette: Jakobsson (izlandi)
Gólszerző: Hernanes (53.)

K-CSOPORT
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Anzsi Mahacskala (orosz) 0–0
Tiraspol, Stadionul Sheriff. Vezette: Kelly (ír)

Tottenham (angol)–Tromsö (norvég) 3–0
London, White Hart Lane. Vezette: Kovarik (cseh)
Gólszerző: Defoe (21., 29.), Eriksen (86.)

L-CSOPORT
PAOK Szaloniki (görög)–Sahtyor Karagandi (kazah) 2–1
Szaloniki, Tumba. Vezette: Fautrel (francia)
Gólszerző: Athanasziadisz (75.), Vukics (92.), ill. Canas (50.)
Kiállítva: Porivajev (Sahtyor – 87.)

Maccabi Haifa (izraeli)–AZ Alkmaar (holland) 0–1
Haifa, Kirjat Eliezer Stadion. Vezette: Schörgenhofer (osztrák)
Gólszerző: Gudmundsson (71.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
A-CSOPORT

St. Gallen (svájci)–Kubany Krasznodar (orosz) 2–0
St. Gallen, Arena St. Gallen. Vezette: Gil (lengyel)
Gólszerző: Martic (56.), Nushi (76.)
Kiállítva: Kaboré (Kubany – 93.)

Valencia (spanyol)–Swansea (walesi) 0–3
Valencia, Mestalla. Vezette: Gumienny (belga)
Gólszerző: Bony (14.), Michu (58.), De Guzman (62.)
Kiállítva: Rami (Valencia – 10.)

B-CSOPORT
Dinamo Zagreb (horvát)–Csornomorec Odessza (ukrán) 1–2
Zágráb, Maksimir.Vezette: Göcek (török)
Gólszerző: Fernándes (43.), ill. Antonov (62.), Dja Djedje (65.)

PSV (holland)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 0–2
Eindhoven, PSV Stadion. Vezette: Kruzliak (szlovák)
Gólszerző: Bezjak (60.), Misidjan (74.)

C-CSOPORT
Salzburg (osztrák)–Elfsborg (svéd) 4–0
Salzburg, Red Bull Arena. Vezette: Trattu (ciprusi)
Gólszerző: Alan (36.), Soriano (44., 69. 79.)

Standard Liege (belga)–Esbjerg (dán) 1–2
Liege, Stade Maurice Dufrasne.Vezette: Mazeika (litván)
Gólszerző: Mujangi Bia (73.), ill. Van Buren (63.), Bakenga (95.)

D-CSOPORT
Maribor (szlovén)–Rubin Kazany (orosz) 2–5
Maribor, Stadion Ljudski. Vezette: Van Boekel (holland)
Gólszerző: Milec (35.), Fajic (73.), ill. Gökdeniz Karadeniz (23.), Marcano (27.), R. Eremenko (69.), Rondón (90.), Rjazancev (93.)

Zulte Waregem (belga)–Wigan (angol) 0–0
Bruges, Jan Breydelstadion. Vezette: Borski (lengyel)

E-CSOPORT
Fiorentina (olasz)–Pacos Ferreira (portugál) 3–0
Firenze, Stadio Artemio Franchi. Vezette: Blom (holland)
Gólszerző: Gonzalo Rodríguez (30.), Ryder (67.), G. Rossi (76.)

Pandurii (román)–Dnipro Dnipropetrovszk (ukrán) 0–1
Kolozsvár, Cluj Arena. Vezette: Kever (svájci)
Gólszerző: Rotany (38.)

F-CSOPORT
Eintracht Frankfurt (német)–Bordeaux (francia) 3–0
Frankfurt, Frankfurt Stadion. Vezette: Marriner (angol)
Gólszerző: V. Kadlec (4.), Russ (16.), Djakpa (52.)
Kiállítva: Orban (Bordeaux – 62.)

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–APOEL Nicosia (ciprusi) 0–0
Tel-Aviv, Bloomfield Stadion. Vezette: Carlos Gómez (spanyol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik