FTC: Orosz Pál értetlenül áll az UEFA döntése előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 13:38
Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója ellentétes információkat kapott az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) azt illetően, hogy mi történik, ha kizárják a Skënderbeut a Bajnokok Ligájából. Mint beszámoltunk róla, a Ferencvárosnak a szintén albán Partizani ellen kell pályára lépnie, és nem jut tovább automatikusan a következő körbe.

„A Skënderbeut már a sorsolásnál, a kivetítőn megjelölték egy csillaggal. Pontosan azért, mert kétséges volt, hogy kap-e játéklehetőséget – mondta Orosz a fradi.hu-nak. – A sorsolást Michael Heselschwerdt, az UEFA klubversenyekért felelős vezetője végezte. Miután vége lett az eseménynek, Kubatov Gábor elnök úrral odamentünk hozzá a pulpitushoz, és megkérdeztük, hogy ebben a helyzetben mire számíthatunk.”

„Arról tájékoztatott minket, hogy mivel megtörtént a sorsolás, ezért, ha ki is zárják a Skënderbeut, másik ellenfelet nem kapunk. Abban az esetben, ha a Skënderbeut eltiltják, akkor játék nélkül jutunk a harmadik fordulóba. Ez egy személyes beszélgetés volt. Tehát nem valaki hallott valamit, ami alapján ezt gondoltuk, hanem közvetlenül kaptuk az információt. Mi ebben a hitben voltunk egészen addig, amíg meg nem kaptuk róla az e-mailt, hogy mégis játszanunk kell.

„Értetlenül állok, nem értem, a sorsolásnál miért mondták az ellenkezőjét? Ha akkor arról tájékoztatnak minket, hogy új ellenfelet is kaphatunk, akkor azt ugyanúgy elfogadjuk, mint azt, hogy játék nélkül juthatunk tovább. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha elhúzták volna előtte a mézesmadzagot.”

„Azért sport a sport, hogy menjünk, és tegyük a feladatunkat. Természetesen azzal játszunk, akit kijelöltek. Ugyanúgy Albániába kell mennünk, csak most Tiranába, ez annyival könnyebbség, hogy nem kell még onnan is buszoznunk. A pályán teszünk meg mindent a továbbjutásért!”

A fradi.hu tájékoztatást adott arról is, hogy a visszavágót július 20-án játsszák le, a pontos időpont még nem ismert.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

Július 12., 20.00: Partizani (albán)–Ferencváros
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
Július 20., később kijelölendő időpontban: Ferencváros–Partizani (albán)

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Az albán Skënderbeut kizárták, helyére az UEFA az Európa-ligából átsorolta a Partizanit.

Partizani (albán)–Ferencváros (magyar)
The New Saints (walesi)/Tre Penne (San Marinó-i)–APOEL (ciprusi)
Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai)–Legia Warszawa (lengyel)
Ludogorec (bolgár)–Mladoszt Podgorica (montenegrói)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–Alaskert (örmény)
Zalgiris Vilnius (litván)–Asztana (kazah)
BATE Boriszov (fehérorosz)–SJK (finn)
Valletta FC (máltai)–Crvena zvezda (szerb)
Rosenborg (norvég)–IFK Norrköping (svéd)
Dundalk (ír)–FH (izlandi)
Flora (észt)/Lincoln Red Imps (gibraltári)–Celtic (skót)
Crusaders (északír)–FC Köbenhavn (dán)
Qarabag (azeri)–F91 Dudelange (luxemburgi)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Sheriff (moldovai)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Trencín (szlovák)
Salzburg (osztrák)–Liepaja (lett)
Vardar (macedón)–Dinamo Zagreb (horvát)
Az első mérkőzéseket július 12–13-án, a visszavágókat július 19–20-án játsszák. Az első meccset az elöl álló csapat játssza otthon.

A LEHETSÉGES ELLENFELEK A 3. KÖRBEN
Olympiakosz (görög)
Viktoria Plzen (cseh)
A Salzburg (osztrák)–Liepaja (lett) párharc győztese
A Flora (észt)/Lincoln Red Imps (gibraltári)–Celtic (skót) párharc győztese
A The New Saints (walesi)/Tre Penne (San Marinó-i)–APOEL (ciprusi) párharc győztese
A BATE Boriszov (fehérorosz)–SJK (finn) párharc győztese
A Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai)–Legia Warszawa (lengyel) párharc győztese
A Vardar (macedón)–Dinamo Zagreb (horvát) párharc győztese
A Ludogorec (bolgár)–Mladoszt Podgorica (montenegrói) párharc győztese
A Crusaders (északír)–FC Köbenhavn (dán) párharc győztese

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik