El: a volt MTK-s az első percben összerogyott, lecserélték – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.08.01. 20:43
Khaly Thiam számára gyakorlatilag az első percben véget ért a csütörtöki labdarúgó Európa-liga-selejtező, aztán másfél órával később a csapata is búcsúzott: a Levszki Szófia hazai pályán 4–0-ra kikapott az AEK Larnacától.



A korábban Magyarországon a Kaposvár és az MTK színeiben futballhozó Khaly Thiam a 9. másodpercben indított, aztán némi sántikálás után elterült a gyepen. Rövid ápolást követően még megpróbálkozott a játékkal, de nem ment, a vélhetően húzódást szenvedő szenegáli légióst az 5. percben le kellett cserélni.

A korábban Magyarországon a Kaposvár és az MTK színeiben futballhozó Khaly Thiam a 9. másodpercben indított, aztán némi sántikálás után elterült a gyepen. Rövid ápolást követően még megpróbálkozott a játékkal, de nem ment, a vélhetően húzódást szenvedő szenegáli légióst az 5. percben le kellett cserélni.

ÍGY TÖRTÉNT




A ciprusi rivális hamarosan, a 8. percben megszerezte a vezetést Ivan Tricskovszki büntetőjével, és mint kiderült, az északmacedón légiós ezzel még korántsem fejezte be: csapata további három gólját is ő szerezte.

A ciprusiak két győzelemmel jutottak tovább.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Levszki Szófia
(bolgár)–AEK Larnaca (ciprusi) 0–4
Tj: a Larnaca, 7–0-val

További Európa-liga-eredmények itt!

Legfrissebb hírek

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
3 órája

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral az Európa-liga-selejtezőn

Európa-liga
4 órája

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
7 órája

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
17 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
2025.07.09. 10:29

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
2025.07.09. 09:22
Ezek is érdekelhetik