El: a Sevilla vb-t megjárt játékosai is ott lehetnek az Újpest ellen

2018.07.25. 06:52
A spanyolok négy, a világbajnokságot is megjárt futballistája harcra készen várja az Újpest FC elleni kupacsatát.

Jó hírről számolt be kedden a Sevilla hivatalos honlapja. Steven Nzonzin kívül a klub világbajnokságon részt vevő összes futballistája csatlakozott a kerethez, és az orvosi vizsgálatok alapján nincs akadálya annak, hogy csütörtökön kezdőként fusson ki a pályára az Újpest ellen.

Így tehát elképzelhető, hogy a spanyol bajnokságot hetedik helyen záró Sevilla a magyar kupagyőztessel szemben az argentin válogatott két tagját, a középpályás Éver Banegát és a védő Gabriel Mercadót is csatasorba állítja. Mindkét futballista három mérkőzésen szerepelt az oroszországi tornán, egy-egy csoportmérkőzést hagytak ki: Mercado az Izland elleni találkozót (1–1), Banega a Horvátország elleni vesztes meccset (0–3).

Ugyancsak szerepet kaphat a védelem közepén Simon Kjaer. A dán válogatott csapatkapitánya mind a négy mérkőzését végigjátszotta Oroszországban, a Horvátország ellen 1–1-re végződő nyolcaddöntő tizenegyespárbajában nem hibázott, csapata mégis 3–2-re alulmaradt és kiesett.

Szintén a nyolcaddöntő jelentette a végállomást Luis Murielnek. A villámléptű kolumbiai támadó nem számított alapembernek a dél-amerikai válogatottban, négy mérkőzésen csupán 91 percet játszott, az Anglia elleni nyolcaddöntő (1–1) tizenegyesrúgásainál azonban nem remegett meg a lába, nem rajta múlt, hogy Anglia jutott tovább a negyeddöntőbe.

A visszatérők okozta örömbe azért egy kis üröm is vegyülhet. A csaknem egy hónapja a Lille-től 15 millió euróért átigazolt 25 éves védekező középpályás, Ibrahim Amadou ugyanis izomsérülést szenvedett. Jelenleg a Sevilla orvosi stábjának szakvéleményére várnak, hogy mennyit kell kihagynia, elképzelhető, hogy nem lép pályára sem a csütörtöki első mérkőzésen, sem a jövő heti, budapesti visszavágón Pablo Machín csapatában.

JÚLIUS 26., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

• NEM BAJNOKI ÁG

21.45:
Sevilla FC (spanyol)–ÚJPEST FC
Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
2 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
4 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
2026.03.20. 09:46

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
2026.03.20. 07:33

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:45
Ezek is érdekelhetik