El: hiába Vida gólja, kiesett a DAC; magyarjaival ment tovább a Kajrat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 23:02
null
Vida Kristopher gólja is kevés volt a DAC-nak (Fotó: Lelkes Ernő/fcdac.sk)
A Budapest Honvéd és az Újpest is búcsúzott az Európa-ligától, ám a két magyar csapat meccsén kívül még rengeteg összecsapást rendeztek csütörtök este. A DAC simán, az NK Osijek szoros küzdelemben maradt alul, az RB Leipzig, a Hajduk Split, a Kajrat Almati és a Hibernian viszont ott lesz a következő körben.

Nem várt könnyű feladat a dunaszerdahelyi DAC-ra, amelynek az első mérkőzésen összeszedett kétgólos hátrányt kellett (volna) ledolgoznia a Dinamo Minszk vendégeként. A fehéroroszok a Vidiben és a Puskás Akadémiában is megfordult Uros Nikolics góljával szerezték meg a vezetést, majd a második félidő elején bepakolt újabb három góllal kiütésessé tették a győzelmet (Nikolics még egyszer betalált). A három magyarral felálló DAC Vida Kristopher révén szépített, ez azonban csak szépségtapasz lehetett – vagy még az sem...

Az APOEL a sérült Sallai Roland nélkül is megőrzött az első meccsen összeszedett ötgólos előnyéből hármat, a Hajduk Split Gyurcsó Ádámmal a soraiban a második találkozót is megnyerte, míg a Gulácsi Pétert ezúttal pihentető RB Leipzig az odavágón aratott fölényes győzelem után most döntetlennel tette biztossá a továbbjutást.

Ha finoman akarunk fogalmazni, nem volt szerencséje Megyeri Balázs csapatának, az Atromitosznak. A görög együttes négygólos hátrányból felállva 3–4-gyel lehozta az első meccset, majd a visszavágón megszerezte a vezetést, ám a Dinamo Breszt a 95. percben kiegyenlített, így a fehéroroszok mentek tovább. A magyar kapus kispados volt a hazaiaknál.

A Hibernian az otthoni 3–2-es siker után idegenben 1–1-et játszott, ezzel a skót gárda ott lesz a következő körben. Bogdán Ádám ezúttal is ott volt a kezdőcsapatban, s végig is védte a meccset.

Az eszéki NK Osijek mindent megtett a Rangers vendégeként, ám a 89. percben szerzett egyenlítő gól már későn jött, nem tudott még egyszer betalálni, így 2–1-es összesítéssel a skót csapat ment tovább.

A Kajrat Almatinak az egygólos vereség is belefért a holland AZ ellen, a kazah gárda magyarjai, Elek Ákos és Eppel Márton csereként álltak be.

A Honvéd mérkőzéséről itt olvashat bővebben.

Az Újpest mérkőzéséről itt olvashat bővebben.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

• NEM BAJNOKI ÁG
Dinamo Minszk (fehérorosz)–DAC (szlovákiai) 4–1

Továbbjutott: a Dinamo Minszk, 7–2-es összesítéssel

DAC: A gólt szerző Vida Kristopher, Vida Máté és Kalmár Zsolt is végig a pályán volt
Progres Niederkorn (luxemburgi)–BUDAPEST HONVÉD 2–0
Továbbjutott: a Progres Niederkorn, 2–1-es összesítéssel
Rangers (skót)–NK Osijek (horvát) 1–1
Továbbjutott: a Rangers, 2–1-es összesítéssel
ÚJPEST–Sevilla (spanyol) 1–3

Továbbjutott: a Sevilla, 7–1-es összesítéssel

KF Laci (albán)–Molde FK (norvég) 0–2
Továbbjutott: a Molde, 5–0-s összesítéssel
AEK Larnaca (ciprusi)–Dundalk (ír) 4–0
Továbbjutott: a Larnaca, 4–0-s összesítéssel
Trencín (szlovák)–Górnik Zabrze (lengyel) 4–1
Továbbjutott: a Trencín, 5–1-es összesítéssel
Szlavija Szófia (bolgár)–Hajduk Split (horvát) 2–3
Továbbjutott: a Hajduk Split, 4–2-es összesítéssel
Hajduk Split: Gyurcsó Ádámot a 65. percben lecserélték, Futács Márkó nem volt keretben.

Trakai (litván)–Partizan Beograd (szerb) 1–1
Továbbjutott: a Partizan, 2–1-es összesítéssel
Lilleström (norvég)–LASK Linz (osztrák) 1–2
Továbbjutott: a LASK Linz, 6–1-es összesítéssel
Häcken (svéd)–RB Leipzig (német) 1–1
Továbbjutott: az RB Leipzig, 5–1-es összesítéssel
RB Leipzig: Gulácsi Péter nem volt keretben

Mariupol (ukrán)–Djurgarden (svéd) 2–1 – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Mariupol, 3–2-es összesítéssel
Apollon Limassol (ciprusi)–FK Zeljeznicar (bosnyák) 3–1
Továbbjutott: az Apollon Limassol, 5–2-es összesítéssel
Sparta Praha (cseh)–Szpartak Szubotica (szerb) 2–1
Továbbjutott: a Szpartak Szubotica, 3–2-es összesítéssel

Admira Wacker (osztrák)–CSZKA Szófia (bolgár) 1–3
Továbbjutott: a CSZKA Szófia, 6–1-es összesítéssel
AIK (svéd)–Nordsjaelland (dán) 0–1
Továbbjutott: a Nordsjaelland, 2–0-s összesítéssel
Vaduz (liechtensteini)–Zalgiris (litván) 1–1
Továbbjutott: a Zalgiris, 2–1-es összesítéssel
Slovan Bratislava (szlovák)–Balzan (máltai) 3–1
Továbbjutott: a Slovan Bratislava, 4–3-as összesítéssel
Slovan: Holman Dávid nem volt keretben

Atromitosz (görög)–Dinamo Breszt (fehérorosz) 1–1
Továbbjutott: a Dinamo Breszt, 5–4-es összesítéssel
Atromitosz: Megyeri Balázs kispados volt.

Aszterasz Tripolisz (görög)–Hibernian (skót) 1–1
Továbbjutott: a Hibernian, 4–3-as összesítéssel
Hibernian: Bogdán Ádám védte a vendégek kapuját.

Vitesse (holland)–Viitorul Constanta (román) 3–1
Továbbjutott: a Vitesse, 5–3-as összesítésel
Besiktas (török)–B36 Tórshavn (feröeri) 6–0
Továbbjutott: a Besiktas, 8–0-s összesítéssel
FC Köbenhavn (dán)–Stjarnan (izlandi) 5–0
Továbbjutott: a Köbenhavn, 7–0-s összesítéssel
Radnicski Nis (szerb)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2–2
Továbbjutott: a Maccabi Tel-Aviv, 4–2-es összesítéssel
Maribor (szlovén)–Csihura Szacshere (grúz) 2–0
Továbbjutott: a Maribor, 2–0-s összesítéssel
FK Sarajevo (bosnyák)–Atalanta (olasz) 0–8
Továbbjutott: az Atalanta, 10–2-es összesítéssel
Domzale (szlovén)–Ufa (orosz) 1–1
Továbbjutott: az Ufa, 1–1-gyel, idegenben szerzett góllal
FCSB (román)–Rudar Velenje (szlovén) 4–0
Továbbjutott: az FCSB, 6–0-s összesítéssel
Sarpsborg (norvég)–St. Gallen (svájci) 1–0
Továbbjutott: a Sarpsborg, 2–2-vel, idegenben szerzett góllal
Bordeaux (francia)–Ventspils (lett) 2–1
Továbbjutott: a Bordeaux, 3–1-es összesítéssel
AZ (holland)–Kajrat Almati (kazah) 2–1
Továbbjutott: a Kajrat Almati, 3–2-es összesítéssel
Kajrat: Elek Ákos a 61., Eppel Márton a 74. percben állt be.

Rio Ave (portugál)–Jagiellonia (lengyel) 4–4
Továbbjutott: a Jagiellonia, 5–4-es összesítéssel
FH Hafnarfjördur (izlandi)–Hapoel Haifa (izraeli) 0–1
Továbbjutott: a Hapoel Haifa, 2–1-es összesítéssel
Lech Poznan (lengyel)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 3–1 – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Lech Poznan, 4–2-es összesítéssel
Burnley (angol)–Aberdeen (skót) 3–1 – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Burnley, 4–2-es összesítéssel

• BAJNOKI ÁG
Alaskert (örmény)–Szutjeszka Niksics (montenegrói) 0–0
Továbbjutott: az Alaskert, 1–0-s összesítéssel
FC Flora Tallinn (észt)–APOEL (ciprusi) 2–0

Továbbjutott: az APOEL, 5–2-es összesítéssel

APOEL: Sallai Roland sérült.
Valletta FC (máltai)–Zrinjski Mostar (bosnyák) 1–2
Továbbjutott: a Zrinjski Mostar, 3–2-es összesítéssel
Lincoln Red Imps (gibraltári)–The New Saints (walesi) 1–1
Továbbjutott: a The New Saints, 3–2-es összesítéssel
Víkingur Göta (feröeri)–Torpedo Kutaiszi (grúz) 0–4
Továbbjutott: a Torpedo Kutaiszi, 7–0-s összesítéssel
La Fiorita (San Marinó-i)–Spartaks Jurmala (lett) 0–3
Továbbjutott: a Spartaks Jurmala, 9–0-s összesítéssel
FC Drita (koszovói)–F91 Dudelange (luxemburgi) 1–1
Továbbjutott: a Dudelange, 3–2-es össesítéssel
Crusaders FC (északír)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 1–1
Továbbjutott: az Olimpija Ljubljana, 6–2-es összesítéssel
Valur Reykjavík (izlandi)–FC Santa Coloma (andorrai) 3–0

Továbbjutott: a Valur, 3–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik