Bp. Honvéd: Nem fordulhat elő többet ilyen gyalázat! – Mendelényi

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 15:58
A Budapest Honvéd craiovai küldöttségének Mendelényi Dániel tulajdonos is tagja volt, aki a kispesti csapat hivatalos honlapján beszélt az Universitatea Craiova elleni Európa-liga-selejtező botrányos végjátékáról és a mérkőzés megóvásáról.

A Budapest Honvéd tulajdonosa szemtanúja volt a Romániában történt eseményeknek. Mendelényi Dániel már a mérkőzés kezdete előtt érezte a románok gyűlöletét, s ami a találkozón történt, az a megyei bajnokságok legalja.

„Onnan kezdeném, hogy már a mérkőzés előtt elkezdődött a gyalázkodás, nagyon mély gyűlölet és félelemkeltés, amit példátlanak tartunk. Nemcsak Magyarországon, hanem a nemzetközi futballban is. A mérkőzés előtti éjszaka megtámadták a szurkolóinkat, valamint a csapat szállodáját, amelyet az éjszaka közepén hanggránátokkal dobáltak meg a román „drukkerek”. Ami pedig a pályán zajlott, az ezen is túlmegy. A szurkolók akkor is fütyültek, amikor egy súlyosan sérült játékost vittek le a pályáról, ilyesfajta sportszerűtlenséggel nem találkoztam még. Ez a megyei bajnokságok legalja, amit Craiovában tapasztaltunk. Köpködték és dobálták a cserejátékosokat, amihez a biztonsági szolgálat is asszisztált. Förtelmes volt. Ami a mérkőzés végét illeti, az maga a komédia. Az öltözőfolyosó kijáratánál a Craiova egyik vezetője cukkolta a játékosainkat, és próbált verekedést provokálni. Mindezt úgy, hogy néhány másodperccel később több tucat biztonsági ember jelenik meg, akik a mieinket veszik körbe. Csak a mi higgadtságunkon és a velünk utazó biztonsági embereken múlott, hogy nem vertek meg minket” – mondta Mendelényi Dániel.

A tulajdonos megszólalt az óvással kapcsolatban is, amelyet a Bp. Honvéd már hivatalosan is benyújtott.

„Kora délután benyújtottuk az óvást, felvettük a kapcsolatot az MLSZ illetékeseivel is, minden szinten elmegyünk a végsőkig, ezt nem szabad hagyni. Ez nem a Craiováról és nem a Honvédról szól, hanem egy olyan gyalázatról, ami nem fordulhat elő ma a futball világában” – folytatta a Honvéd tulajdonosa.

Mendelényi azt is elárulta, reméli, a magyar csapat javára dönt az UEFA, hiszen nem engedhetik meg, hogy zsarolási hullám induljon el Európában.

„Nagyon szeretnénk, ha a javunkra döntenének, ami azt is jelentené, hogy mi jutunk tovább a következő körbe. Arra pedig mindenképpen számítunk, hogy a Craiova példás büntetést kap, és az UEFA elmegy a végsőkig. Kizártnak tartom, hogy elfogadható legyen egy ilyen szintű megfélemlítés, a csendőrség, a klubvezetés és a szurkolók összejátszása. Ha az UEFA ezt hagyja, akkor olyan zsarolási hullám indulhat el, aminek nem tudjuk hol a vége, s ami sorsfordító lehet sajnos” – tette hozzá Mendelényi.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓ
UNIVERSITATEA CRAIOVA (román)–BUDAPEST HONVÉD 0–0 – 11-esekkel: 3–1

Craiova, Ion Oblemenco Stadion, 25 000 néző. Vezette: Hunter (Eakin, Argyropoulos – északírek)
U. Craiova: Pigliacelli – Martic (Briceag, 13.), Kelic, Acka, Bancu – Mateiu – Barbut, Cicaldau, Ivanov (Qaka, 75.), Vatajelu (Ionita, 63.) – Roman (Fortes, 94.). Vezetőedző: Corneliu Papura
Bp. Honvéd: Lefkovits (Berla, 40.) – Batik, Kamber, Lovric – Ikenne-King, Kesztyűs, Moretti (Uzoma, 73.), Banó-Szabó, Kukoc (Niba, 92.) – Moutari, Kulacs (N'Gog, 78.). Vezetőedző: Giuseppe Sannino
Továbbjutott: az Universitatea Craiova 11-esekkel

Legfrissebb hírek

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2025.08.21. 22:53

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.12. 22:48

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Felőrölte a Honvéd a mindenre elszánt Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:31

Idegőrlő – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
2025.08.08. 23:15

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30
Ezek is érdekelhetik