Nemanja Gudelj: Káprázatos élmény lesz a budapesti döntő

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.05.20. 07:31
null
Nemanja Gudelj: Káprázatos élmény lesz a budapesti döntő (Fotó: AFP)
A La Liga szervezésében a Nemzeti Sport exkluzív interjút készíthetett Nemanja Gudeljjel, az Európa-liga-döntőbe jutó Sevilla szerb válogatott középpályásával. Szóba került a Puskás Arénában rendezendő csúcsmeccs, az AS Romát irányító José Mourinho félelmetes statisztikája, no meg a hétvégi, Real Betis elleni bajnoki derbi is.

 

Budapesten folytatódhat a Sevilla 21. századi sikertörténete az Európa-ligában. A spanyol csapat hetedszer jutott be a második számú európai klubtorna döntőjébe, amelynek a Puskás Aréna ad otthont május 31-én. A sevillaiak eddig mind a hat döntőjüket megnyerték, csakhogy ezúttal a Roma lesz az ellenfél, amelyet az európai fináléiban szintén veretlen José Mourinho irányít. Lapunk a La Liga szervezésében exkluzív interjút készíthetett a Sevilla egyik húzóemberével, a szerb Nemanja Gudeljjel, aki nagyon várja, hogy a budapesti stadionban léphessen pályára.

– Gratulálunk, három éven belül, ez lesz a második Európa-liga-döntője a Sevillával. Ugyanakkor 2020-ban Kölnben a Covid miatt nézők nélkül játszottak az Internazionale ellen, ráadásul akkor csak az utolsó percekre szállhatott be. Ezúttal Budapesten csaknem hetvenezer néző várja önt és csapatát, és idénybeli teljesítményét figyelembe véve minden bizonnyal több játékperccel számolhat. Mire számít a magyar fővárosban?
– Köszönöm a gratulációt, valóban különleges lesz a Puskás Arénában pályára lépni – válaszolta lapunknak Nemanja Gudelj, a Sevilla 31 éves, 53-szoros szerb válogatott középpályása, aki oroszlánrészt vállalt abban, hogy csapata a Juventust felülmúlva kivívja a részvételt a budapesti döntőben. – Arra számítok, hogy a stadion fele mellettünk lesz, ami káprázatos élménynek ígérkezik, mert Kölnben az egyetlen negatívumot a szurkolók kényszerű távolmaradása jelentette. Imádok telt házas meccseket játszani, főleg nagy szentélyekben, a Puskásban is játszottam már, és tudom, elképesztő lesz a légkör. Ami az esélyeket illeti, nem bocsátkoznék találgatásba, ötven-ötven százalék esélyt adok mindkét csapatnak.

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA

DÖNTŐ
Május 31., szerda, 21.00 – Puskás Aréna, Budapest
SEVILLA
(spanyol)–ROMA (olasz)

ELŐDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉSEK
Május 11., csütörtök

Roma (olasz)–Bayer Leverkusen (német) 1–0
Juventus (olasz)–Sevilla (spanyol) 1–1

VISSZAVÁGÓK
Május 18., csütörtök
Sevilla (spanyol)–Juventus (olasz) 2–1 – h. u.
Bayer Leverkusen (német)–Roma (olasz) 0–0

– A Sevilla szinte frigyre lépett az Európa-ligával: a jogelőd UEFA-kupát is figyelembe véve 2006 óta hat döntő, hat aranyérem. Csakhogy az idén a Roma lesz az ellenfél, amelyet José Mourinho irányít, aki szintén nem veszített kontinentális kupadöntőt.
– Akkor itt is megállja a helyét, hogy ötven-ötven százalék az esély. Mi minden meccsünket döntőként éljük meg, aztán amikor tényleg elérünk a fináléig, elszabadulnak az érzelmek. Ezt a tapasztalatunk segítségével tudjuk kordában tartani, és remélem, a rutin inkább minket segít. A Roma elleni mérkőzés még odébb van, addig fontos bajnoki csaták várnak ránk, de nemsokára elérkezik annak is az ideje, hogy ráforduljunk az El-döntőre.

– Rendben, akkor ne előre tekintsünk, hanem vissza: mi billentette a Sevilla javára a Juventus elleni csütörtök esti visszavágót?
– Végtelenül kimerítő és stresszes mérkőzés volt, de a pályán és a lelátón is mindenki érezte, a Sevilla akarja jobban a győzelmet. A parádés hangulat hatással volt a csapatra. Tudtuk, hogy tökéletesen felkészültünk a meccsre, és csak ki kell hozni, ami bennünk van.

– A Sevilla sokat küszködött és szenvedett az idényben, Julen Lopetegui és Jorge Sampaoli után José Luis Mendilibar már a harmadik vezetőedző, és volt, hogy a gárdát meglegyintette
a kiesés szele. Mégis sikerült talpra állni. Minek köszönhető?

– Az idény elején valóban szétesett csapat benyomását keltettük, sokszor megérdemelt vereséget szenvedtünk, de akadtak olyan meccsek is, amikor a szerencse nem állt mellénk. A bajnokságban elkerültünk a veszélyes zónából, elindultunk felfele, de már biztos nem tudjuk elérni az eredeti célunkat – viszont megmentheti az idényünket az Európa-liga-győzelem. A talpra állás kapcsán klubunk mottójára hívom fel a figyelmet: sohase add fel! Ez nemcsak hangzatos mondat, hanem valóban áthatja az egyesületet, ez hajtja előre a csapatot. Idény közben én is hallottam a hangokat, hogy jaj, csak ki ne essünk, de a mi fejünkben ez meg sem fordult, egy pillanatra sem adtuk fel, és tessék, itt az eredménye.

Nemanja Gudelj kétszeres Európa-liga-győztes lehet a Sevillával (FOTÓ: AFP)
Nemanja Gudelj kétszeres Európa-liga-győztes lehet a Sevillával (FOTÓ: AFP)

 

– Hogyan ítéli meg a Sevillát az idényben irányító edzőket?
– Három különböző mentalitású, egyúttal három kiváló edzőről beszélünk, akikről csak a legjobbakat mondhatom el. Julen Lopeteguivel sok csatát és sok diadalt megéltünk, rengeteget tanultam tőle, de sajnos belekerültünk egy negatív spirálba, amelyből nem tudtunk kijönni, a futballban pedig ilyenkor többnyire edzőváltással reagál egy-egy klub. Érkezett Sampaoli, de bajos év közben átvenni csapatot, és az ő elképzeléseit sokkal nehezebb volt megvalósítani előszezon nélkül. Mendilibar egyszerűbb és köz­érthetőbb metódusokat alkalmaz, és mindenkiből ki tudja hozni a maximumot. Vele egyébként Sevilla-stílusú futballt játszunk – gyors, támadó szellemű, magas letámadásra épülő játékot –, ami minden labdarúgónak fekszik.

– Tehát minden mérkőzésen döntőre készülnek, így vasárnap a városi rivális Real Betis ellen is. A szurkolóknak mi a fontosabb: az örök rivális elleni csata vagy az Európa-liga-döntő?
– A szurkolók is nagyjából úgy látják, ahogyan mi, a csapatban: mindig a következő mérkőzés – avagy döntő... – a legfontosabb. Ezért most azt mondom, hogy a Betis elleni derbi a fontosabb, de kérdezzen meg tíz nap múlva, amikor a budapesti Európa-liga-döntő előtt leszünk!

Már nem lehet jegyet venni a Sevilla-Roma csatára
Már nem lehet jegyet vásárolni a május 31-én a budapesti      Puskás Arénában      rendezendő Sevilla-Roma Európa-liga-döntőre. Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője az MTI-nek pénteken elmondta: az El-döntőre szóló jegyeket kizárólag az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) lehetett igényelni, az érdeklődők április 28-ig regisztrálhattak az UEFA oldalán. „A döntőre 47 ezer belépőt értékesít az UEFA, ebből mindkét csapat számára tizenöt-tizenöt ezer jegyet tartanak fenn a szervezők, a fennmaradó jegyeket értékesítik sorsolás útján – az MLSZ reményei szerint ezekhez elsősorban magyarok juthatnak hozzá. Ha a részt vevő csapatok nem használják fel a nekik biztosított kontingenst – bár ennek az esélye csekély –, az elvi lehetőség megvan, hogy az UEFA kisorsolja a fennmaradó jegyeket a már korábban, a határidőig regisztráltak között. A határidőig többszörös túljelentkezés volt a jegyek iránt. Éppen ezért dönt az UEFA sorsolás útján arról, kik juthatnak belépőhöz. Minden regisztrált szurkoló e-mailben kap értesítést arról, sikeres volt-e a jelentkezése” – hangsúlyozta az MLSZ szóvivője.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik