Korosztályos vívó Eb: kilenc érmet szereztek a magyarok

Vágólapra másolva!
2015.03.05. 16:51
Kilenc érmet nyertek a magyarok a maribori korosztályos vívó Európa-bajnokságon.

A küldöttség a múlt héten a 18 év alattiak között, azaz a kadett korosztályban három dobogós helyezést gyűjtött: a női párbajtőrcsapat a második, a férfi párbajtőr-válogatott és a női tőregyüttes pedig a harmadik helyen végzett. Ezt követően az idősebbek, vagyis a juniorok versenyében öt éremmel zártak a magyarok: a kardozó Márton Anna és a párbajtőröző Kun Anna Európa-bajnok lett, míg a tőröző Dósa Dániel és a párbajtőröző Bányai Zsombor ezüstöt, a tőrben szereplő Pásztor Flóra pedig bronzot nyert. Csapatban a férfi párbajtőr-válogatott állhatott fel a dobogóra, mégpedig annak a második fokára.

A csütörtöki zárónapon – a szlovéniai verseny honlapja szerint – a férfi kardcsapat ötödik, a női tőregyüttes hatodik, a női párbajtőrcsapat pedig hetedik lett.


A csütörtöki zárónapon – a szlovéniai verseny honlapja szerint – a férfi kardcsapat ötödik, a női tőregyüttes hatodik, a női párbajtőrcsapat pedig hetedik lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik