Vívás: a világbajnok Siklósinak jól jött az olimpia egyéves halasztása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 12:45
null
Siklósi Gergely térdproblémákkal kezdte az idényt (Fotó: Földi Imre)
Egészségi problémái miatt jól jött a tokiói olimpia egyéves elhalasztása a világbajnok párbajtőröző Siklósi Gergelynek.

„Az igazat megvallva örültem, nekem ez egyértelműen pozitív döntés volt – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a tavalyi, budapesti vb egyéni győztese. – Bár az eredmények azt mutatták az év elején, hogy nagyon jó formában vagyok, térdsérülés és egyéb fájdalmak hátráltattak" – magyarázta a 22 éves vívó.

Mint mondta, a világbajnokságon aratott diadala akkora lökést adott neki, annyira motivált volt, hogy az olimpiára gondolva nem állt le, egész augusztusban és szeptemberben futott és kondizott, emiatt aztán elkezdett fájni a térde.

„Október óta ezzel küzdök" – árulta el.

Siklósi a januári, heidenheimi világkupát még megnyerte – szerinte a karácsonyi szünet miatt volt akkor jó állapotban –, de azután már fokozatosan romlott az állapota és ezzel együtt a formája.

„Sok mindent kipróbáltunk, de nem tűnt el százszázalékosan a fájdalom. Orvosokkal konzultálva úgy gondoltuk, hogy pajzsmirigy-alulműködés miatt lassabb a regenerációm, vagy esetleg bölcsességfog okozza a fájdalmat, kettőt ki is vettek" – mondta, hozzátéve, hogy „most a járvány közepén, úgy néz ki, ez megoldódott".

Siklósi a csapatban szerzett tavalyi Eb-bronzra, valamint az egyéni vb- és vk-győzelemre utalva úgy fogalmazott, hogy ebben a korban sok bravúrt ilyen rövid idő alatt talán nem lehet megcsinálni, ezért is jött neki jól, hogy az olimpiát 2021-re tették át.

A kvótaszerzés szempontjából egyébként kedvező helyzetben volt a szezon félbeszakítása előtt, az utolsó verseny után valószínűleg meg lett volna az egyéni kvalifikációja, de válogatottbeli társaival együtt a csapatkvótáért küzdöttek, mert mint hangsúlyozta: „egy ország vívásának erejét a csapateredmények jelzik".

„Ha sikerül a kvalifikáció, néhány hónapra rá már Tokióban találtuk volna magunkat és én nem feltétlenül lettem volna rá felkészülve” – tette hozzá.

Elárulta még, hogy az elmúlt 40 napban nem edzett, mostantól viszont reggeli futások következnek, jógázni és kondizni fog saját testsúllyal és gyógytornát is végez, ha pedig majd feloldják a korlátozásokat, csapattársaival együtt újra sokat fog vívni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik