Vívás: Udvarhelyi kapitányként foghatja össze a fegyvernemeket

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2014.09.20. 00:32
null
A szövetség elnöke szerint jobb, hogy a hibák most jönnek ki, amíg lehet rendezni a sorokat (Fotó: Korponai Tamás)
Rendszerváltás következik a vívóknál: ismét szövetségi kapitány foghatja össze a fegyvernemeket és a hat vezetőedző munkáját. A szövetség három párbajtőrszakembert kért fel a régi-új posztra, és úgy tűnik, Udvarhelyi Gábor lesz a befutó. A Nemzeti Sport interjút készített Csampa Zsolt szövetségi elnökkel.

 

– Drasztikus döntést hoztak két olimpia között félúton, hiszen újra lesz szövetségi kapitány. Egy, mint az athéni olimpián, és nem három, mint Peking előtt és után, de nem is egy sem, mint London óta.
– Az idei világbajnokságot leszámítva mindenhol helytállt a szakma, az utánpótlás az ifjúsági olimpiával együtt huszonhárom érmet nyert a világversenyeken, ami példátlan – mondta Csampa Zsolt, a szövetség elnöke –, ám az új versenyrendszerben már ősszel elkezdődik a világkupaszezon, fontos, hogy összefogja valaki a feladatokat. Újításra van szükség, lendületre, hogy mindenkinek Rio lebegjen a szeme előtt. A vezetőedzői posztok megmaradnak, de a kapitány változtathat a stábon.

A 6:0 NEM MEGY
Szabó Bence, a MOB főtitkára, a legutóbbi egyedüli szövetségi kapitány, aki a 2004-es olimpián vezette a csapatot: „A MOB szempontjából sem volt szerencsés, hogy a szövetségi beszámolókon nem képviselte senki a szakmai irányvonalat, csak az elnök beszélt. Ezért maximálisan a változás mellett vagyok, az eredményesség bizonyította az én időszakomban és az elődömnél is, hogy az a helyes, ha egy szövetségi kapitány fogja össze a munkát. Az még elfogadható lett volna, hogy a három szakági vezető fölött egy szakmai főnök álljon, de az már nem, hogy a hat vezetőedző fölött csak a szakmai alelnök dolgozik társadalmi munkában. A hat vezetőedzőnek ráadásul hat különböző erőnléti edző segít, nem ugyanott készülnek a válogatottak, pedig az olimpiát, a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot egy helyszínen tartják.”

– A tavalyi felnőtt Eb-n és vb-n szépen gyűjtöttük az érmeket – miért estünk vissza?
– Sokszor egy tuson múlott… Kint voltam csapatvezetőként az idei Eb-n, láttam, hogy a hosszú szezon végén egyik napról a másikra sérülnek, betegszenek meg például a férfi párbajtőrcsapat tagjai. A hibák pedig jobb, ha most jönnek ki, mert még rendezni tudjuk a sorokat.

– Mi az elvárás az új szakvezetővel szemben?
– A pályázatában neki is meg kell határoznia a célokat, de elvárásunk, hogy több csapatunk is ott legyen az olimpián.

– Három párbajtőrszakembert kértek fel, hogy pályázzanak, tudomásunk szerint közülük ketten nem élnek ezzel a lehetőséggel. Miért azok jelöltek, akik?
– Rióban a párbajtőr lesz az a szakág, amelyben férfi- és női csapatversenyt is tartanak. Udvarhelyi Gábor több évtizedes munkájával ikon lett, megvan a tekintélye, képes összefogni a szakágat. Kovács Iván gyűjtött már tapasztalatot szövetségi kapitányként, a londoni paralimpia előtt nagy munkát végzett a kerekes székesekkel; két éve a női párbajtőr-válogatott vezetőedzője, jelenlegi csapataink közül csak az övé áll kvótás helyen. Mincza-Nébald Ildikó pedig London előtt bizonyította rátermettségét a női párbajtőrözők vezetőedzőjeként, és szerettük volna, ha egy hölgy is pályázik, mert időnként az anyaszerepre van szükség.

– Ha a visszalépések miatt bent maradó Udvarhelyit kinevezik, férfi párbajtőrben új vezetőedzőre lesz szükség.
– Kapitányként tehet majd javaslatot erre. A keretből Rédli András viszont az ő versenyzője, és szeretne továbbra is az maradni.

– Több mint két éve vezeti itthon a sportágat. Előreléptünk?
– A kormánynak köszönhetően stratégiai szerepkörbe került a sport és a vívás. A fejlesztés meglátszik az utánpótláskorúak és a felnőttek versenyeztetésén, az egyesületeken eszközökkel, utaztatással, edzői bérekkel lehetett segíteni. Az utánpótlás-eredmények viszont felelősséget is jelentenek, meg akarjuk tartani a tehetségeket, és az a koncepció, hogy a juniorokat fölfelé versenyeztessük. Tavaly felnőttvébét és korosztályos Eb-t rendeztünk, idén veterán-világbajnokságnak adunk otthont. Azon három európai ország egyike lettünk, ahol Grand Prix-t tartanak, és Kulcsár Krisztián lett a nemzetközi szövetség technikai igazgatója, vagyis a magyar vívás visszakerül az őt illető polcra.

VÉLEMÉNYEK
Kovács Iván, a női párbajtőr-válogatott vezetőedzője: „Nagyon jól érzem magam vezetőedzőként, és szeretném befejezni a gyümölcsöző munkát. Egyszer szívesen leszek én is szövetségi kapitány, de most a kézimunkára kevés időm jutna mellette, én pedig szeretek iskolát adni. Megtisztelő volt a felkérés, de egykori mesterem, Udvarhelyi Gábor is a meghívottak között volt, a szakmai tapasztalataival pedig nehéz fölvenni a versenyt.”

Mincza-Nébald Ildikó, a női párbajtőr-válogatott edzője: „Nem akartam pályázni a szövetségi kapitányi tisztségre. Egyrészt jól érzem magam a jelenlegi tisztségemben, másrészt Udvarhelyi Gáborral nem szerettem volna versenyezni.”

(A harmadik jelölt, Udvarhelyi Gábor csak a kinevezése után, október elején szeretne nyilatkozni.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik