Sportlövő Eb: aranyérmes a női puskacsapat!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.26. 16:26
null
Miskolczi Julianna (jobbra) közel került a riói kvótához (Fotó: Szabó Miklós)
Aranyérmet nyert a Miskolczi Julianna, Zwickl-Veres Kata, Gáspár Lalita összeállítású magyar női puskacsapat a győri tízméteres olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság pénteki versenynapján, melyen Miskolczi első helyen jutott be az egyéni fináléba, így közel került a riói kvótához.

Miskolczi kiváló, 418.2 körös eredménnyel lett első az alapversenyben, míg Zwickl-Veres 415.3 körrel a tizedik, a mindössze 15 éves Gáspár pedig 414,1 körrel a 19. lett az óriási, 96 fős mezőnyben. A csapat így 1247.6 körrel zárt, s nagy fölénnyel előzte meg a második orosz és a harmadik német együttest.

A versenyen két csoportra osztották a puskásokat. Az első, nagyobb csoport, Miskolczival és Zwickl-Veressel 12.30 órától lőtt, míg a második, Gáspárral a mezőnyben, 14.15-től. Ez azt is jelentette, hogy előbbi kettőnek saját sorozata után sokat kellett várnia arra, hogy kiderüljön, összesítésben hol végeztek.

Izgulnivalója ugyanakkor Miskolczinak a finálé miatt nem igazán volt, erős eredményével egyértelműnek tűnt, hogy döntős lesz, a finálé mezőnye ugyanakkor nem volt mindegy az olimpiai kvótáért folyó küzdelem miatt. Végül a legjobb nyolc közé a komáromiak 2014-es Eb-győztese mellett három másik olyan lövő jutott be, akinek még nincs riói kvótája, így az Eb-n elérhető – utolsó – három helyért négy puskás küzd majd meg a 18.30-kor kezdődő fináléban.

„Nagyon örülök a csapataranynak, egyéniben pedig még csak most jön a neheze” – mondta röviden az MTI-nek Miskolczi. Zwickl-Veres szintén nem volt messze a bravúrtól, az első 19 lövése nagyon erős volt, a 20. és 21. viszont kilences, ami kicsit megzavarta, pihennie kellett egy keveset, ám ezt követően már nagyon szorította az idő. Végül 415.3 körrel zárt, aminél pontosan egy körrel kellett jobb a fináléhoz.

„Elmondhatatlanul boldoggá tesz az aranyérem, a saját teljesítményemmel is elégedett vagyok nemcsak a mostani viadalt, hanem a teljes olimpiai kvalifikációs időszakot tekintve” – mondta érezhető örömmel Zwickl-Veres. „Látom, hogy jó úton vagyok, s Rio ugyan most nem jött össze, de Tokió össze fog.”

A még tinédzser Gáspár – a tavalyi Eb junior bajnoka – is jól lőtt, az ő eredménye is kellett a csapataranyhoz, ennek ellenére többet várt magától, s kicsit bánatos volt közvetlenül azután, hogy befejezte versenyét.

„Nagyszerűen lőttek a lányok. Mondhatom, hogy az ő győzelmük nem volt bekalkulálva előzetesen, lehet, hogy ezért megszidom őket” – mondta viccesen az MTI-nek Győrik Csaba szövetségi kapitány.

A puskás arany a magyar válogatott tizedik érme a győri Eb-n: szerdán a junior férfi puskacsapat győzött, ugyanebben a számban Péni István második lett, míg a junior női futócéllövők 20+20-as versenyében Major Veronika és a csapat is harmadik lett, csütörtökön pedig előbb Sike József második, a csapat pedig harmadik lett a futócél 40 vegyes számban, majd a junior vegyes csapatoknál Péni és Hurai Viktória a puskások között, míg Major Agárdy Vilmossal a pisztolyosok között diadalmaskodott, pénteken pedig a Sike, Tasi, Boros hármas második lett 30+30-ban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik