Sakkolimpia: kihirdették a magyar csapatokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.18. 10:00
A Magyar Sakkszövetség elnöksége jóváhagyta a sakkolimpián részt vevő férfi és női csapat összeállítását is. A viadalnak augusztus 1. és 14. között a norvégiai Tromsö ad otthont.

Az utazók névsorára a két csapatkapitány, Horváth Tamás és Hazai László tett javaslatot. A férficsapatban Almási Zoltán, Balogh Csaba, Lékó Péter, Polgár Judit és Rapport Richárd kap helyet, míg a nőit Gara Anita, Gara Tícia, Hoang Thanh Trang, Mádl Ildikó és Papp Petra alkotja majd.

Horváth Tamás, a férfiak kapitánya indoklásában elmondta, hogy négy tábla tulajdonképpen fix volt, ugyanis Lékó, Polgár, Almási és Rapport a legerősebb hazai játékosok. Ahogy fogalmazott, az ötödik helyre több esélyes is joggal pályázott, és azért döntött Balogh mellett, mert ő már nem egy alkalommal bizonyított világversenyeken. Hozzátette továbbá, úgy érzi, összességében ő illik legjobban a csapatba.

Hazai László, a női csapat kapitánya örömét fejezte ki, hogy a korábbi olimpiai bajnok Mádl Ildikó visszatért, vele megerősödött a csapat. A többi játékos is rutinos, korábban már bizonyító versenyző – idézte Hazait a sakkszövetség hírleve.

Az elnökség egyhangúlag fogadta el a két csapatkapitány javaslatát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik