Rio 2016: távol maradhat az egyik legnagyobb kosársztár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.02. 17:14
Második gyermeke születése miatt elképzelhető, hogy a kosárlabdázó Tony Parker akkor sem lesz ott a riói olimpián, ha a francia válogatottnak sikerül részvételi jogot szereznie.

A San Antonio Spurs négyszeres NBA-bajnok irányítója egy francia rádiónak mondta el, hogy nehéz helyzetben van, mivel felesége július végére várja gyermeküket, és elképzelhető, hogy emiatt nem áll majd a nemzeti csapat rendelkezésére.

„Beszélnem kell majd erről a válogatott vezetőivel, és természetesen a nejemmel is. A program mindenesetre nagyon sűrű” – nyilatkozta a 33 éves kosaras.

A francia együttes még nem jutott ki a riói játékokra, ám a júliusi olimpiai kvalifikációs tornán ott lesz. A Fülöp-szigeteken július 4. és 10. között sorra kerülő hatcsapatos viadalról a győztes biztosítja helyét az olimpiára

Rio de Janeiróban augusztus 6. és 21. között zajlanak majd a kosárlabdázók küzdelmei.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik