Pjongcsang 2018: kétséges az észak-koreaiak részvétele

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.01. 16:00
Erősen kérdéses Észak-Korea (a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) részvétele a februári, pjongcsangi téli olimpián, ugyanis az egyedüliként kvótával rendelkező műkorcsolyapáros indulását nem igazolták vissza.

Riom Tae Ok és Kim Dzsu Szik szeptemberben a németországi Oberstdorfban rendezett Nebelhorn-kupán vívta ki az olimpiai szereplés lehetőségét, ugyanakkor országuk sem az október 30-i, sem a november 30-i határidőig nem igazolta vissza részvételüket.

A nemzetközi szövetség (ISU) pénteken jelezte, eddig semmiféle visszajelzést nem kaptak, innentől kezdve csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság engedélyezheti indulásukat speciális elbírálással.

A játékoknak otthont adó Dél-Korea, illetve Észak-Korea között ismét rendkívül feszült a viszony, mert utóbbi interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt, illetve szeptember elején minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik