Párbajtőr GP: hat magyar a férfiak versenyének főtábláján

Vágólapra másolva!
2017.03.24. 18:54
Hat magyar párbajtőröző léphet pástra vasárnap a férfiak versenyének 64-es főtábláján a budapesti WestEnd Grand Prix-n.

A 271 vívó alkotta mezőny – a 16 kiemelt kivételével – pénteken 8.30-kor kezdte meg a selejtezős küzdelmeket és 18 óra után jutott el a főtábláig. Akadt jó néhány olyan párbajtőröző, akinek a csoportszakasz után még három direktkieséses asszót kellett sikeresen megvívnia a legjobbak közé kerüléshez. Három hazai párbajtőrözőnek azonban egyet sem: Nagy Dávid, Bányai Zsombor és a riói olimpián a válogatottal bronzérmes Somfai Péter a csoportjában olyan eredményes volt, hogy ezután – 13 további vívóval együtt – közvetlenül csatlakozott a kiemeltekhez.

A maradék 32 helyre hiányos 256-os tábláról lehetett bejutni, és ez a magyarok közül Peterdi Andrásnak, Berta Dánielnek és Siklósi Gergelynek sikerült.

Nem lesz ott ugyanakkor a legjobb 64 versenyében a tavaly csapatban olimpiai bronzérmes Rédli András, aki sérülés miatt hosszú időt hagyott ki, és most a selejtező egyenes kieséses szakaszában 15–12-re kikapott az ukrán Anatolij Herejtől.

Kiemelt lett volna a Rióban egyéniben ezüst-, csapatban bronzérmes Imre Géza, de régóta bajlódik deréksérüléssel, így az olimpia óta nem versenyzett. Hiányzott a mezőnyből a válogatottal tavaly szintén ötkarikás bronzérmes Boczkó Gábor is, aki a GP egyik főszervezőjeként vállalt ezúttal szerepet, versenyzői pályafutásának folytatásáról pedig majd ősszel dönt.

Szombaton a nők selejtezőjét bonyolítják le 9.30-tól, majd vasárnap következnek a 64-es tábla asszói 8.30-as, illetve 10 órás kezdettel. A döntős programra – a négy-négy legtovább versenyben maradó vívó részvételével – 19 órától kerül sor.

A férfiak versenyét a legendás edző, Vass Imre, a nőkét pedig az első magyar párbajtőröző világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány Sákovics József emlékére rendezik meg a MOM Sportban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik