Öttusa vk-döntő: a középmezőnyben végzett Demeter Gergely

Vágólapra másolva!
2017.06.23. 21:16
Demeter Gergely 17. helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának litvániai döntőjében, Vilniusban. Harangozó Bence 33. lett.

Volt egy harmadik magyar résztvevője is a férfiak küzdelmének Kasza Róbert személyében, de ő nem tudta befejezni a versenyt. A körvívást – melynek során mindenki mindenkivel megmérkőzik – már csütörtökön lebonyolították, s 24 győzelemmel, illetve 11 vereséggel Kasza, holtversenyben a Rióban olimpiai bajnok orosz Alekszandr Leszunnal, az élen állt. Pénteken azonban kénytelen volt visszalépni, Martinek János szövetségi kapitány tájékoztatása alapján vírusos gyomorfertőzés miatt.

A döntőben a vk-sorozat négy állomásán elért eredmények alapján lehetett elindulni. Az idény során remeklő, arany- és ezüstérmet is begyűjtő Demeter Bence kisebb sérülés miatt – a szakvezető szavai szerint a közelgő Európa-bajnokságot szem előtt tartva – kihagyta a döntőt.

Szombaton a nők versenyét rendezik – a mezőnyben Kovács Saroltával, Alekszejev Tamarával és Varga Eszterrel –, vasárnap pedig a vegyes váltóra kerül sor.

ÖTTUSA VK-DÖNTŐ
FÉRFI DÖNTŐ

1. Valentin Prades (francia) 1475 pont
2. Pavlo Timoscsenko (ukrán) 1471
3. Jaroslaw Swiderski (lengyel) 1463
...17. Demeter Gergely 1407
...33. Harangozó Bence 1344

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik