Öttusa Eb: hetedik helyen zárt a magyar vegyes váltó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.14. 19:30
A hetedik helyen végzett a magyar páros a vegyes váltóban, a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

Kovács Sarolta és Demeter Bence a vívást követően az ötödik, az úszás után a negyedik, a lovaglás zárultával pedig a harmadik helyen állt a 12 csapatot felvonultató mezőnyben.

A magyar páros a lövészetekkel megszakított futásnak az éllovas britek után 49, a három számot követően második litvánok mögött pedig 27 másodperccel vághatott neki, utána viszont kis különbségekkel következtek az ukránok, a lengyelek, a fehéroroszok, a németek és az oroszok, de még a kilencedik franciák hátránya is kevesebb mint 20 másodperc volt.

Kovács Sarolta az első lövészetnél még tartotta pozícióját, de a 800 méteres futás után már negyedikként jött vissza a lőállásba, onnan pedig ötödikként ment ki a második 800 méterére. Menet közben az ukrán Irina Hohlova és a lengyel Oktawia Nowacka került elé. Demeter Bence így a váltás után ötödikként kezdhette meg a maga két körét, melyek során a fehérorosz és a német ellenfelével küzdött. Az első lövészet után maradt az ötödik, a futókör végén már hatodik volt, végül az újabb lövészet és futás után hetedikként ért célba.

A győzelmet az olimpiai aranyérmes Laura Asadauskaite és a világbajnoki címvédő Justinas Kinderis alkotta litván páros szerezte meg a britek és az ukránok előtt. Utóbbiak befutója Dmitro Kirpuljanszkij gyakorlatilag bezuhant a célba, mert az utolsó méteren elesett, miközben nagy hajrában igyekezett tartani pozícióját a lengyel Lukasz Klekottal szemben. Ezután több mint egy óráig tartott a végeredmény megállapítása, mert előbb a lengyelek óvtak, arra hivatkozva, hogy az ukrán versenyző akadályozta az övékét, majd az ukránok hasonló okból, miután a lengyelek fellebbezését elfogadták. Végül két bronzérmet osztottak ki, azaz az azonos pontszámmal záró ukránok és lengyelek is felállhattak a dobogóra.

ÖTTUSA EB (SZÉKESFEHÉRVÁR)
vegyes váltó:
1. Litvánia (Laura Asadauskaite, Justinas Kinderis) 1491 pont
2. Nagy-Britannia (Samantha Murray, Joseph Evans) 1488
3. Ukrajna (Irina Hohlova, Dmitro Kirpuljanszkij) 1458
3. Lengyelország (Oktawia Nowacka, Lukasz Klekot) 1458
...7. Magyarország (Kovács Sarolta, Demeter Bence) 1434 (vívás: 23 győzelem/21 vereség/210 pont, úszás: 1:57.88 perc/347 pont, lovaglás: 272 pont, lövészet-futás: 11:35.21 perc/605 pont)

Kedden a férfiak és a nők kétfős váltójával zárul az Eb. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány fiatalokat indít: Demeter Gergely és Harangozó Bence, illetve Alekszejev Tamara és Réti Kamilla képviseli a magyar színeket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik