Műkorcsolya-vb: egy magyar jégtáncos duó indul Londonban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.12. 09:19
A kanadai Londonban szerdán kezdődik a műkorcsolyázók idei világbajnoksága, amelyen csak a Nagy Zsuzsanna, Fejes Máté jégtáncos duó képviseli a magyar színeket.

A kettős a tavalyi vb-n nem jutott be a legjobb 20-ba, 23. volt, ami közös pályafutásuk eddigi legjobb világbajnoki eredménye. A mostani vb-n 29 jégtáncos pár indul, és a magyaroknak nem lehet más céljuk, mint hogy a rövid programban bekerüljenek az első 20 közé, s így szombaton bemutathassák a kűrjüket.

Az eseményen a férfiaknál ott lesz a címét ezúttal hazai közönség előtt megvédeni szándékozó kanadai Patrick Chan, és szintén jégre lép a 2012-ben Nizzában ezüstérmes japán Takahasi Daiszuke, valamint honfitársa, a tavaly bronzot szerző Hanju Juzuru. A jövő évi szocsi olimpiára készülő orosz világsztár, Jevgenyij Pljuscsenko nem vesz részt a vb-n, mivel január végén hátműtéten esett át, a felépülése pedig hosszabb időt vesz igénybe

A nőknél is jégre lép a vb-címvédő, az Európa-bajnok olasz Carolina Kostner, ahogyan a tavalyi világbajnoki ezüstérmes orosz Aljona Leonova és a bronzmedália birtokosa, a japán Szuzuki Akiko is. A mezőnyt erősíti továbbá az ötkarikás bajnok dél-koreai Kim Ju Na, aki már korábban bejelentette, hogy a szocsi játékok után befejezi a pályafutását.

A londoni sportági csúcstalálkozón sorozatban harmadik, összességében ötödik világbajnoki aranyáért száll harcba párosban a négyszeres Eb-győztes, olimpiai bronzérmes Aliona Savchenko, Robin Szolkowy német duó.

A jégtáncosoknál ott lesz a jégen az ezúttal hazai közönség előtt korcsolyázó olimpiai bajnok Tessa Virtue, Scott Moir kettős, amely regnáló világbajnokként mutatja majd be a produkcióját a 9090 néző befogadására alkalmas Budweiser Gardensben.

A vb-re 50 ország csaknem 200 versenyzője nevezett, s ez lesz az elmúlt 80 év 10. vb-je Kanadában, ahol legutóbb hét esztendeje, Calgaryban mérték össze tudásukat a legjobb műkorcsolyázók.

Szerdán a párosok és a férfiak, csütörtökön pedig a nők és a jégtáncosok rövid programjára kerül sor. A kűröket pénteken a párosok és a férfiak, szombaton a jégtáncosok és a nők mutatják be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik