MOB: Berzeviczy Albert nevét veszi fel a BOM Alapítvány ösztöndíjprogramja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.05. 11:20
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kezdeményezésére a szervezet stratégiai partnereként működő BOM Alapítvány kuratóriuma elfogadta, hogy a 2014 óta működtetett ösztöndíjprogram az idei évtől a MOB első elnöke, Berzeviczy Albert nevét viselje.

A MOB honlapjának beszámolója szerint 1895-ben Berzeviczy vezetésével jött létre a szervezet, amelynek első elnökeként nemcsak azt érte el, hogy Magyarország részt vegyen az első modern kori olimpiai játékokon, hanem azt is, hogy a magyar sportolók ne az Osztrák–Magyar Monarchia olimpikonjaiként, hanem a Magyar Királyság versenyzőiként szerepeljenek az 1896-os athéni nyári játékokon, ahol hét sportoló hat sportágban hat érmet szerezett, amivel a nem hivatalos éremtáblázaton Magyarország a 6. helyen zárt.

Berzeviczy Albert elkötelezett támogatója volt az olimpiai játékok Budapestre hozatalának. 1911-ben, a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként az intézmény Széchenyi téri székházában, Berzeviczy otthont adott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 14. Kongresszusának, ahol bejelentették, hogy a magyar főváros megpályázza az 1916-os olimpia megrendezését. Egy évvel később a stockholmi olimpián a NOB úgy döntött, hogy Berlin kapja meg a négy évvel későbbi nyári játékokat, és elvi döntést hozott arról, hogy 1920-ban Budapest lesz a házigazda. Az első világháború veszteseként Magyarország végül részt sem vehetett az 1920. április 20. és szeptember 12. között Antwerpenben megrendezett olimpián, helyette a hazai közvélemény figyelmét a trianoni békediktátum kötötte le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik