Messi, Bolt, Phelps, Williams - 2012 legjobb teljesítményei videón

Vágólapra másolva!
2012.12.30. 14:57
Hogy ki nyújtotta a legjobb teljesítményt a sportvilágban 2012-ben, nem könnyű eldönteni, hiszen olyan klasszisok közül kellene választani, mint a londoni olimpián három aranyat nyerő jamaicai Usain Bolt, vagy az ismét rekordokat döntögető amerikai csodaúszó, Michael Phelps. Az alábbi videós összeállításban felidézzük 2012 legjobb sportteljesítményeit, a lista persze erősen szubjektív.

Usain BoltUsain Bolt

A londoni olimpián 2008 után ismét triplázott, vagyis három aranyérmet szerzett Jamaicának. A sprinter 100 méteres és 200 méteres síkfutásban, valamint világcsúccsal a 4x100-as a váltóval is győzött, így már összesen hatszoros olimpiai bajnoknak vallhatja magát.

100 méter



200 méter


4x100-as váltó

Michael Phelps

Furcsa leírni, de már csak egykori úszó az amerikai, hiszen a játékok után visszavonult. Az idén „csak” négy aranyat nyert Londonban (és még 2 ezüstöt), de így is a legeredményesebb sportoló lett. Olimpiai karrierje során 18 aranyig jutott.

100 méter pillangón aratott győzelme

4x200-as váltó

New York Giants

A februári NFL-döntőt, avagy a Super Bowlt a 2008-as finálé visszavágójaként harangozták be. Akkor a New York Giants emlékezetes csatában legyőzte a New England Patriotsot. A bosszú nem jött össze a ismét a Giantsé lett a Vince Lombardi-trófea, 21–17-re győzött.

Andy Murray

A teniszvilág nagyágyúi közül Federer vagy Djokovics is szerepelhetne itt, de a britnek ez az év volt az áttörés. Londonban olimpiai bajnok lett, és megnyerte a US Opent, ezzel 1936 óta az első brit Grand Slam-győztes lett.

Spanyolország

Még soha egyetlen ország sem védte meg a címét a labdarúgó Európa-bajnokságok történetében, egészen eddig az évig. A spanyol válogatott 2008 után ismét dominált, a döntőben 4–0-ra megverte Olaszországot.

Az Eb-döntő

Chelsea

Az angol labdarúgócsapat hazai pályán győzte le a Bayern Münchent a Bajnokok Ligája döntőjében. A hajrában Thomas Müller még a németeknek szerzett vezetést, de Didier Drogba nem sokkal később egyenlített, majd a „kékek” tizenegyesekkel megszerezték a trófeát.

Müller és Drogba gólja



A 11-esek


Serena Williams

A amerikaiak teniszezője már négyszeres olimpiai bajnok, Londonban egyesben és párosban is győzött. Emellett két Grand Slam-elsőséget is magáénak tudhat az idén (Wimbledon, US Open), és megnyerte a világbajnokságot. Parádés éve volt!

Wimbledon

A világbajnoki döntő



Lionel Messi

Hogy rekordot döntött-e az egy évben szerzett gólok számát tekintve vagy sem, az alighanem örök vita tárgya marad, de az argentin zseni 91 találata félelmetes teljesítmény. Rendesen szórta a gólokat, nagy érdeme van abban, hogy a Barcelona fölényesen vezeti a 2012–2013-as spanyol bajnokságot.

Messi 91 gólja 2012-ben



Radamel Falcao

A kolumbiai labdarúgó sem fukarkodott a gólokkal, idei produkciójával ha nem is érte el, de megközelítette Messi szintjét. Az Atlético Madrid színeiben ötször talált a kapuba a Deportivo elleni spanyol bajnokin, éppen azon a napon, amelyen Messi túlszárnyalta Gerd Müller 85 gólos csúcsát 1972-ből.

Falcao 5 gólja a Depor ellen



Bradley Wiggins

A brit kerékpáros aranyérmes lett az olimpia időfutamversenyén, és első britként megnyerte a Tour de France-t. A pályakerékpárról állt át a országúti versenyzésre, ez az éve mutatja, hogy nagyon jól döntött.

Győzelem a Touron

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik