Ifjúsági olimpia: a 2. nap után a 2. helyen az éremtáblán

Vágólapra másolva!
2014.08.18. 17:55
null
Esztergályos Patrik (balra) megtáltosodott a csoportkör után (Fotók: mob.hu)
Remekül alakult a magyar küldöttség számára az ifjúsági olimpia második napja: négy arany- és két bronzérmet gyűjtöttek a mieink, és ezzel az éremtábla második helyén állnak!

 

Késő délután már azt se tudtuk, hova kapjunk, merre nézzünk. Ugyanis kis túlzással bármely véletlenszerűen választott versenyhelyszínen egy (vagy több) sikeres magyar sportolót találtunk.

NYILATKOZATOK

Grátz Benjámin: „Örülök a helyezésnek, az időeredménynek már kevésbé, jobbat terveztünk az edzéssel. Persze, nem baj, hiszen aranyérmes lettem, de azért szerettem volna jobb idővel nyerni. Sokat kivett belőlem a nap, főleg a mentális felkészülés, ezért is mondtuk vissza az indulást 400 gyorson."


Gercsák Szabina: „Megérte a sok gyakorlás, meg is könnyebbültem, a verseny előtt azért stresszeltem, igaz, a napján szerencsére laza tudtam maradni. A döntő előtt az volt bennem, hogy jó lenne megnyerni, ha már idáig eljutottam, a román lány megvolt videón, hasonlóan dzsúdózik, mint én, csak kicsit gyengébb. Az elődöntő pedig azért volt fontos, mert ettől a holland lánytól kaptam ki tavaly az EYOF döntőjében, s meg akartam mutatni, hogy azt a meccset tényleg elvették tőlem."


Esztergályos Patrik: „Nagyon jó érzés, amikor kimondják az ember nevét a dobogó tetején, kívánom mindenkinek. Úgy jöttem ki, hogy itt vagyunk 19 napot Kínában, amelyből egyet arra akarok szánni, hogy mindent megtegyek a jó szerpelésért. A csoportkörben két győzelem után jött a hideg zuhany, kaptam egy kis fejmosást az edzőmtől, majd a harmadik vereség után megint elbeszélgettünk. Addig úgy éreztem, ez nem az én napom, aztán amikor megnyertem a nyolcaddöntőt, belelendültem. Az olasz elleni mérkőzés volt a legnehezebb, nagy presztízsharcot vívtunk. Sokan az amerikait várták az első helyre, így egyfelől örültem, hogy kiesett, viszont vívtam volna vele a fináléban, hogy megnézzük, hányadán is állunk. Kedden leszek tizenhét éves, fantasztikus ajándék ez."


Sztankovics Anna: „Nem az ötven mell a fő számom, nem is erre készültünk, egyelőre nem is pihentem ki teljesen magamat, a végére tartogatjuk a csúcsformát. Ehhez képest nagyon örülök ennek az időnek és annak is, hogy dobogóra állhattam."


Szabó Norbert: „Csalódott vagyok, mert nem sikerült megúszni a legjobbamat, már száz méternél éreztem, hogy van egy kis problémám, nem sikerült úgy ráfordulom a mellúszásra, ahogy kellett volna, aztán hiába hajráztam már. Több volt bennem."

A triatlonos Lehmann Bence például a remek eredménynek számító nyolcadik helyet szerezte meg, miközben – szintén még délelőtt – az összes rajthoz álló úszónk továbbjutott, így még azt is jobban kezeltük, hogy egyik asztaliteniszezőnk se végzett csoportja első két helyén. Ráadásul a helyzet még fokozódott. Nagyjából másfél óra alatt nyolc magyar sportoló szerezhetett érmet – és közülük hat szerzett is!

Az olimpiai faluval szembeni helyi rendezvényközpontban a párbajtőröző Esztergályos Patrik remekelt. Noha a csoportmeccseket ötvenszázalékos mérleggel tudta le, az egyenes kieséses szakaszra megtáltosodott, a negyeddöntőben a csoportkör második legjobb teljesítményét nyújtó német Samuel Unterhausert győzte le óriási csatában, s így a délelőtti eredmények alapján első négy vívó közül a német lett az egyetlen, aki nem került az elődöntőbe. Itt pedig Esztergályos már nem állt meg, az utolsó két meccsén összesen 13 tust kapott, és végül a gyengébb rajt után kadét-világbajnokhoz méltóan szerzett aranyérmet.

Eközben néhány kilométerrel arrább dzsúdósunk Gercsák Szabina tartott bemutatót. A központból induló busz sofőrje is tudta, igyekeznie kell a központ és a Longjang Gymnasium közti úton, a magyar cselgáncsozó mérkőzéseiből ugyanis minden elvesztegetett másodpercért kár volt – mert alig volt belőlük. Gercsák írd és mond összesen nettó 87 másodperc alatt jutott be a döntőbe (a pihenőkkel együtt a bruttó idő három óra), ezalatt egy vazarit és három ippont tudott felmutatni. Skandalum, de a döntő már 3 percig és 10 másodpercig tartott, igaz, a miskolci dzsudoka ezalatt két jukót is dobott – az egyik egyébként vazari volt, de most már mindegy –, majd egy ipponnal lezárta a meccset.

Esztergályos és Gercsák tehát aranyérmes lett, és akkor még nem beszéltünk az úszókról, akik hatan is döntőztek az este. A program a női kétszáz pillangóval rajtolt, amelynek előfutamai során Szilágyi Liliána több mint két másodpercet vert a komplett mezőnyre. Ezen jó szokását a fináléban is próbálta tartani, igaz, itt végül „csak" bő testhossznyi előnnyel győzött, de gyanítjuk, ezért senki sem volt mérges. A pont egy éve elhunyt, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Gyarmati Dezső unokája, hatalmas ünneplést csapott a parton, ugrált, kiabált, és nem feledkezett meg a nagypapáról.

„Most már kezdem elhinni, hogy sikerült, noha egyébként is arra készültem, hogy nyerek. Nagyon nehéz fél évem volt, főleg lelkileg, de sikerült túllépnem mindenen, és ezt a győzelmet a nagypapámnak ajánlom."

Az úszó lányok mellett a fiúk is hasítottak a vízben, Grátz Benjámin szintén parádézott, első helyen került be a 200 vegyes döntőjébe, s ennek megfelelően a fináléban is övé lett a legjobb helyezés, s mivel Szabó Norbert is tartotta magát a kvalifikációs pozíciójához, így a bronzérem is magyar versenyző nyakába került.

Gercsák Szabina imponáló versenyzéssel ért fel a csúcsra
Gercsák Szabina imponáló versenyzéssel ért fel a csúcsra
TÚL AZ ARANYAKON
Ifjúsági olimpiai bajnokaink mellett ne feledkezzünk meg a többiekről sem. Szabó Norbert 200 vegyesen, Sztankovics Anna 50 mellen szerzett bronzérmet, úszóink közül Horváth Dávid hetedik, Sebestyén Dalma nyolcadik lett a maga számában.


Asztaliteniszezőink sajnos elvéreztek a csoportkörben, így csak a 17–32. helyért folytathatják, tornászunk, Dévai Boglárka pedig nem került be az összetett döntőbe. Kerékpárosaink az időfutamban elmaradtak a hegyikerékpárban nyújtott teljesítményüktől, de még mindig van esélyük a legjobb tíz közé kerülésre.


A 3 a 3 elleni szabályrendszerben szereplő kosárlabdázóink is elkezdték, a fiúk kétszer kikaptak, a lányok viszont nyerni tudtak. Vitorlázásában az időjárás okozott gondot, egy futamot meg se rendeztek, többet későbbre halasztottak, a magyarok a középmezőnyben hánykolódnak egyelőre.

2. IFJÚSÁGI OLIMPIA, NANKING
Magyar érdekeltségű eredmények
Asztalitenisz. Csoportmérkőzések. 3. forduló. Férfiak. A-csoport:
Szudi Ádám–Afandor (Puerto Ricó-i) 2:3 (8, –13, –5, 7, –7). A csoport végeredménye: 1. Fan Csendong (kínai) 6, ...3. Szudi 4. A 17–32. helyért. 1. forduló: –Toranzos (paraguayi) 3:2 (–12, 8, 8, –11, 5) Nők. C-csoport: Imre Leila–Lung (belga) 0:3 (–7, –6, –8). A csoport végeredménye: 1. Kato Miju (japán) 6, ...3. Imre 4 . A 17–32. helyért. 1. forduló: –Riabova (kazah) 3:0 (8, 11, 7). Cselgáncs. Nők, 63 kg. 1. forduló: Gercsák Szabina–Banda (zambiai) 10:0. Negyeddöntő: –Carabali (kolumbiai) 10:0. Elődöntő: –Mullenberg (holland) 10:0. Döntő: –Dobre (román) 10:0 Ifjúsági olimpiai bajnok: Gercsák Szabina (Magyarország, klubja: Hell-Miskolci JC, edzője: Flórusz János).

Kerékpár. Csapatverseny. Egyéni időfutam (3.86 km). Férfiak:
1. Mikkel Honore (dán) 5:09.44, ...15. Móricz Dániel 14.25 másodperc hátrány. Az állás: 1. Kolumbia és Lengyelország 145 pont, ...12. Magyarország (Erdélyi Attila, Móricz Dániel). Nők: 1. Szakagucsi Kijoka (japán) 5:56.64, ...24. Tolnai Zsanett 46.73 mp h. Az állás: 1. Dánia, ...7. Magyarország (Megyaszai Lilla, Tolnai Zsanett) 50.

Kosárlabda. Férfiak. A-csoport. 1. forduló:
Magyarország (Horváth Kristóf István, Kis Attila Raul, Major Gergely, Mike János) –Szlovákia 19–21. 2. forduló: –Németország 13–18. Nők. A-csoport.1.forduló: Magyarország (Aho Nina Daniella, Nagy Dorottya, Tóth Tímea, Simon Cintia)–Szlovénia 18–12.

Úszás. Férfiak. Előfutamok. 100 pillangó: 1. Li Zhuhao 52.97, ...12. Kenderesi Tamás 55.20 – Kenderesi bejutott a középdöntőbe. 200 vegyes: 1. Grátz Benjámin 2:02.06, ...3. Szabó Norbert 2:02.95 – Grátz és Szabó is bejutott a döntőbe. Döntő. 100 mell. Iob: Anton Csupkov (Oroszország), ...7. Horváth Dávid (Magyarország). 200 vegyes. Iob: Grátz Benjámin (Magyarország, k: Százhalombattai Vuk SE, e: Vértesi Tamás), ...3. Szabó Norbert (Magyarország). Nők. Előfutamok. 200 mell: 1. Szilágyi Liliána 2:09.44, ...4. Sebestyén Dalma 2:12.14 – Szilágyi és Sebestyén is bejutott a döntőbe. Döntő. 50 mell. Iob: Ruta Meilutyte (Litvánia), ...3. Sztankovics Anna (Magyarország), ...8. Sebestyén Dalma (Magyarország). 200 pillangó. Iob: Szilágyi Liliána (Magyarország, Kőbánya SC, e: Kőbánya SC edzői kollektíva), ...5. Sebestyén Dalma (Magyarország).

Tenisz. Férfiak. Páros. 1. forduló: Bíró André, Geens (magyar, belga)–Appelgren, Conkics (belga, szerb) 6:1, 6:7, 10–3. Nők. Egyes. 1. forduló: Bondár Anna–Xu Shilin (kínai) 2:6, 1:6, Stollár Fanni–Rosca (román) 7:6, 6:2.

Torna. Egyéni összetett, selejtező. Nők: 1. Szeda Tuthajlan (orosz) 53.650, ...16. Dévai Boglárka 48.900 – Dévai nem jutott be az összetett döntőbe.

Triatlon. Férfiak (750 méter úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás). Iob: Ben Dijkstra (Nagy-Britannia) 54:43 (9:40, 28:37, 15:14, ...8 Lehmann Bence (Magyarország) 57 másodperc hátrány (55:40 – 9:19, 29:01, 16:5).

Vitorlázás. Byte CII. Férfiak. 1. futam: 1. Pedro Marcondes Correa (brazil), ...23. Vadnai Jonatán. 2. futam: 1. Asri Azman (amerikai), ...5. Vadnai. Nők. 1. futam: 1. Alexandra Dahlberg (finn), ...19. Érdi Mária. 2. futam: 1. Dahlber, ...27. Érdi.

Vívás. Párbajtőr. Férfiak. Csoportmérkőzések. A-csoport: 1. Samuel Unterhauser (német) 5 győzelem/1 vereség, ...4. Esztergályos Patrik 3/3. Nyolcaddöntő: Esztergályos–Abate (olasz) 13:12. Negyeddöntő: –Unterhauser (német) 15:10. Elődöntő: –Limarev (orosz) 15:5. Döntő: –Islas (svéd) 15:8. Iob: Esztergályos Patrik (Magyarország, k: OMS Tata-Iron Trade VSE, e: Partali Csaba). Nők. Csoportmérkőzések. B-csoport: 1. Asa Linde (svéd) 4/1, ... 4. Nagy Kina 2/3. Nyolcaddöntő: Nagy Kinga–Brovko (ukrán) 9:15. Iob: Li Szin-he (Dél-Korea), ...11. Nagy Kinga (Magyarország)

A KEDDI PROGRAM
Asztalitenisz. A 17–32. helyért (Szudi Ádám, Imre Leila). Kerékpár. Csapatverseny (Móricz Dániel, Tolnai Zsanett). Kosárlabda. Csoportmérkőzések. Tenisz. Férfi egyes (Bíró André), vegyes páros (Bíró André, Bondár Anna, Stollár Fanni). Torna. Férfiak, egyéni összetett döntő (Kardos Botond). Úszás. 800 gyors (Novoszáth Melinda), 100 mell (Sebestyén Dalma, Sztankovics Anna), 50 pillangó (Szilágyi Liliána). Vívás. Kard (Záhonyi Péter). Vitorlázás. Byte CII (Vadnai Jonatán, Érdi Mária).

 

AZ ÉREMTÁBLÁZAT ÁLLÁSA
Ország
AranyEzüst
Bronz
Érmekösszesen
1. Oroszország 4 1 2 7
2. MAGYARORSZÁG 4 0 2 6
3. Kína 3 1 5 9
4. Thaiföld 2 1 0 3
Ukrajna 2 1 0 3
5. Olaszország 2 0 1 3
6. Irán 2 0 0 2
7. Dél-Korea 1 2 2 5
8. Észak-Korea 1 2 0 3
9. Japán 1 1 1 3
Egyesült Államok 1 1 1 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik