Futás: levágták 2 kilométerrel a félmaratont, botrány lett Kínában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.30. 14:06
A forgalmi kamerák felvételei alapján 237 futó esetében bizonyosodott be, hogy csalt a sencseni félmaratonin.

A szervezők tájékoztatása szerint az indulók az egyik U-fordítónál két-három kilométerrel rövidítették le az eredetileg 21 kilométeres távot azzal, hogy átbújtak az ellentétes irányú sávokat egymástól elválasztó sövényen. A vétkesek – továbbá 21, egyéb módon csaló résztvevő – kétéves eltiltásra számíthatnak.

A csalás nagy felháborodást váltott ki az ázsiai országban, amelynek legnagyobb kiadója, a People's Daily felhívást intézett a sportemberekhez. Kifejtették: „tiszteljék a maratont és tiszteljék a sport szellemiségét”.

A helyi atlétikai szövetség adatai szerint amíg 2011-ben csupán 22 maratoni és közúti futóversenyt rendeztek Kínában, addig idén már 1072 viadalra került sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik