Családi csapásokra könnyfakasztó diadal

Vágólapra másolva!
2010.04.12. 08:46
null
Ángel Cabrera, az előző évi győztes felsegíti a zöld zakót Phil Mickelsonra (Fotó: Reuters)
Címkék
Az utolsó játéknapnak a második helyről nekivágó Phil Mickelson nyerte meg a férfi golfozók idei első  kiemelt, úgynevezett majorversenyét, az Egyesült Államokban megrendezett US Masterst. A 40 esztendős amerikai golfozó a negyedik fordulót hibátlanul, bogey nélkül játszotta végig, ezzel ledolgozta a nap elején meglévő együtéses hátrányát a végül a második helyen végző angol Lee Westwooddal szemben. Tiger Woods négy ütés lemaradással holtversenyben a negyedik lett.

Ha nem is Tiger Woods nyerte meg az idei Masterst, a verseny forgatókönyve alighanem elbűvölte a sportág rajongóinak túlnyomó többségét, és talán azokat is, akik egy-egy kiemelkedő sporteseménytől évek múltán is emlékezetes élményanyagot várnak. Nagyrészt a győztes személye miatt: Phil Mickelsonban nemcsak ahhoz volt erő, hogy a „szakmában" átlépje a saját árnyékát, hanem hogy a maga módján megválaszolja a családját sújtó csapásokat is. Eddig is szerették a tengerentúlon, mostantól nyilvánvalóan közönségkedvenc.

Miközben az amúgy kiváló  játékos és emberként is többször jelesre vizsgázó Woods félrelépései, szexbotránya miatt volt kénytelen szüneteltetni pályafutását, addig Mickelson az utóbbi egy esztendőben azért hagyott ki hosszabb időszakokat, mert néhány hét különbséggel előbb a feleségénél, majd az édesanyjánál is mellrákot diagnosztizáltak.

Ezek után az a legkevesebb, hogy – egyedüliként a sportágban – több mint hatszáz hetet töltött a világranglista első tíz helyezettje között úgy, hogy egyszer sem vezetett, s emiatt olykor-olykor lenézően megmosolyogták. No de kit érdekel ez már? Mickelsonnak a mostani immár a negyedik majordiadala – a három Masters-elsőség (2004, 2006, 2010) mellett egyszer a PGA Championshipet (2005) is megnyerte az év négy kiemelt tornájából.

A balkezes ütései után  „Lefty" becenévvel illetett sportoló – aki az idén eddig egyetlen tornát sem nyert meg – fantasztikusan összpontosított az utolsó napon. Még a fák közé tévedt labdáját is képes volt a gurítóterületre (green) emelni, és – többek között e bravúros mentésnek köszönhetően – a négy nap során most először egyetlen bogey-t sem vétett. Öt birdie-je közül egy a számára oly kedves 13-as szakaszon született (az előző három fordulóban két eagle-t és egy birdie-t ért el ott), egy pedig ott és akkor, ahol és amikor illik: a pályán lévő utolsó versenyzőként, a legeslegutolsó szakaszon.

Alighanem az amerikai médiában sokszor felidézik majd az ezt követő pillanatokat, amint – az arcát a kezébe temető hitvesét, Amyt hosszasan ölelvén – Phil arcán végiggurul egy könnycsepp... A háromgyermekes családanya betegsége felfedezése óta először látogatott ki golfversenyre.

„Nagyon sok mindenen vagyunk túl. Hihetetlen hét volt, érzelmekkel teli, nem is vagyok képes szavakba önteni, mit jelent ez a győzelem. Imádok itt játszani, ez a pálya kihozza belőlem a legjobbat. E pillanatok egész hátralévő életünkben velünk lesznek" – hangzott az édes-bús győzelmi nyilatkozat a férjtől és családapától, akire addigra a szokásos ceremónia szerint a címvédő (most a 18. helyen végző) Ángel Cabrera már felsegítette a bajnokot megillető zöld zakót.

Ami a megtévedt családapát, Woodsot illeti, a teljes versenyen nyújtott játéka arra enged következtetni, hogy talán lélekben is túltette magát saját, más természetű megpróbáltatásain, ugyanakkor az utolsó napi szeszélyes játéka azt is elárulta: számára is kimerítők voltak az elmúlt hónapok...

A világelső a 4. szakaszon (par 3) harmadszor ütött bogey-t a verseny folyamán, ugyanakkor a par 4-es 7. szakaszt két ütéssel, fantasztikus eagle-lel teljesítette, holott csütörtökön és szombaton öt-öt ütésre volt szüksége ugyanott. A kedvenc szakaszán, a tizenötödiken két birdie és egy eagle után újra eagle-t ért el (öt helyett három ütés), ám a vasárnapi öt bogey-ért – az előző napi ötöt se feledjük – a dobogós helyezésével fizetett.

„Minden versenyre a győzelem reményében nevezek be, úgyhogy most nem vagyok valami boldog. Ahogy teltek a viadal napjai, úgy ütöttem egyre rosszabbul: az elütéseim sem sikerültek jól, és a gurításoknál is sokat hibáztam. Így nem lehet nyerni" – mondta szemmel láthatóan dühösen a világelső.

Említést érdemel a három nap után vezető Lee Westwood is, aki sorozatban harmadszor végzett az első háromban majorversenyen: a tavalyi British Openen és a PGA Championshipen harmadik volt, most második – ám ez majordiadal híján egyelőre nem vigasztalja A 36 esztendős angol négy birdie-vel és három bogey-val zárt vasárnap, nem sokon múlt, hogy az első tíz szakaszon négy birdie-t ütő Csoj Kvang Dzsu utolérje. Szerencséjére végül a dél-koreai is „befáradt" két bogey-t..

Essék szó két  huszonéves amerikai golfozóról is, akikről eddig nem nagyon írtunk, ám a hajrában nagyon kitettek magukért. A harmadik helyre befutó, koreai származású Anthony Kim (hat birdie, egy eagle, egy bogey), valamint Nick Watney 65-65 ütéssel a teljes négynapos verseny legjobb körét teljesítette. Watney a záró napon ugyanúgy nyolc birdie-t ütött, mint az előző három fordulóban együttvéve...

Nyilván mindkettejükkel találkozunk az év következő majorversenyén, amelyet ugyancsak az Egyesült Államokban rendeznek meg: a US Opent a kaliforniai Pebble Beach látja vendégül június 17. és 20. között.


 74. MASTERS TOURNAMENT
Augusta, Augusta National Golf Club          
A pénzdíj: 7 millió dollár. A pálya: 6798 méter, 72 par    
Az élcsoport végeredménye
Versenyző +/–par 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap  Össz.
1. Phil Mickelson (amerikai) –16 67 71 67 67 272
2. Lee Westwood (angol) –13 67 69 68 71 275
3. Anthony Kim (amerikai) –12 68 70 73 65 276
4. Csoj Kvang Dzsu (dél-koreai) –11 67 71 70 69 277
    Tiger Woods (amerikai) –11 68 70 70 69 277
6. Fred Couples (amerikai) –9 66 75 68 70 279
7. Nick Watney (amerikai) –8 68 76 71 65 280
A teljes eredménylistát itt tekinthetik meg.        

ÜTÉSÉRTÉK EGY SZAKASZON
Eagle standard–2
Birdie standard–1
Par standard ütésszám
Bogey standard+1
Dupla bogey standard+2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik