Az Év sportolója gála királynői és udvarhölgyei

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.10. 11:03
Az ötszörös győztes Hosszú Katinka két kihívója Babos Tímea és Márton Anita az év legjobb női sportolója díjért folyó versenyben, a fogyatékosoknál is van esély a címvédésre. Még egy nap az M4 Sport – az Év sportolója gáláig.

 

Sok kemény viadalt élt meg 2017-ben a teniszező Babos Tímea és a súlylökő Márton Anita, de senki sem irigyli tőlük, hogy most Hosszú Katinkával és az ő legendájával kell megküzdeniük az Év női sportolója-díjért, amelyet a világ legjobbjának is megválasztott teniszező, Szeles Mónika ad át, aki kedden megérkezett Budapestre. A klasszis úszónő ötszörös győztes – ezzel a hétszeres első Egerszegi Krisztina mögött a második legtöbbszörös díjazott a Magyar Sportújságírók Szövetsége 1958 óta kiírt szavazásán –, először 2009-ben nyerte el a díjat, majd a legutóbbi négy évben mindig ő győzött.

Babos Tímea (jobbra) és Andrea Hlavácková
Babos Tímea (jobbra) és Andrea Hlavácková

 

Ám Babos Tímeának sem akármilyen éve volt a most mögöttünk hagyott. Magyar női teniszezőnek még sohasem sikerült az, ami neki 24 évesen: a cseh Andrea Hlavácková oldalán megnyerte a szingapúri WTA-világbajnokságot. Babos más párral korábban már kétszer volt wimbledoni döntős, és ha minden a tervek szerint alakul, régi-új társával, a francia Kristina Mladenoviccsal mostantól a Grand Slam-győzelmeket is megcélozhatja.

„Nekünk már elkezdődött a szezon, ezért sajnos nem tudok ott lenni a gálán, de nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a legjobb háromban vagyok – mondta lapunknak Babos Tímea. – Bár Magyarország nem nagy ország, így is rengeteg elképesztő sportolónk van. Katinka és Anita is csodálatos eredményeket ért el, jó ehhez a társasághoz tartozni! Boldog vagyok, hogy az én budapesti egyéni WTA-tornagyőzelmemet, valamint az év végi párosbeli világbajnoki címemet is értékelték a szavazók, továbbra is rengeteget dolgozom azért, hogy napról napra jobb legyek.”

Márton Anita
Márton Anita

 

A január 15-én a 29. életévét betöltő súlylökő, Márton Anita évről évre lépdel egyre feljebb: 2014-től kezdve előbb bronzot, majd ezüstöt lökött a szabadtéri, 2015-ben és tavaly aranyat a fedett pályás Eb-n, 2016-ban második lett a fedett pályás vb-n és harmadik Rióban, 2017-ben pedig a londoni vb-n káprázatos ezüstéremmel fejezte be a versenyt – jó szokása szerint utolsóra lökve legmesszebbre a súlyt.

„Éppen edzettem, amikor nyilvánosságra hozták a jelölteket, én a szervezőktől tudtam meg, hiszen egész nap nem voltam internet- és tévéközelben – eleveníti fel a január 4-i eseményeket az atléta. – A tízben már tavaly is benne voltam, és bevallom, kicsit meglepett, hogy idén először bekerültem a legjobb három jelölt közé is. A tíz között egyébként szerintem mindenki megérdemelte volna, hogy ott legyen a háromban is, és megtiszteltetés egy olyan sportolóval egy körbe kerülni, mint Hosszú Katinka. Nagyon jó érzés, hogy elismerik az eredményeimet, ezért akkor sem lennék szomorú, ha végül nem én nyernék.”

Hosszú Katinka
Hosszú Katinka

 

Babosnak és Mártonnak nemcsak Hosszú Katinka hírneve miatt van nehéz dolga, hanem azért is, mert az úszónő 2017-ben is parádézott. A hazai rendezésű vizes világbajnokságon a Duna Arénában mindkét magyar aranynál neki szólt a Himnusz, és a 200, valamint a 400 vegyes mellé behúzta a 200 hát ezüst- és a 200 pillangó bronzérmét is. Ráadásképpen a decemberi koppenhágai rövid pályás Eb-ről hat aranyéremmel tért haza. Teljesítményét a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) is elismerte, amely 2017 második legjobb női sportolójának választotta meg a világon az amerikai teniszcsillag, Serena Williams mögött! Lapunknak Hosszú Katinka így nyilatkozott:

„A 2017-es év legnagyobb pillanata számomra egyértelműen a hazai világbajnokság volt. Sohasem fogom elfelejteni a hangulatot, azt a döbbenetes hangzavart és szurkolást, amellyel minden magyar versenyzőt buzdítottak a nézők. Nem gondoltam volna, hogy ennyi tapasztalattal a hátam mögött nekem is megremeghet a lábam a rajtkövön állva! Az Év női sportolója-díj, a jelölés, ahogy minden elismerés, nagyon fontos számomra, mert jelzi, hogy sikeres voltam az adott esztendőben, és elértem a célt, amiért keményen dolgoztam.”

Biacsi Bernadett
Biacsi Bernadett

 

A fogyatékosoknál Biacsi Bernadett atléta, Krajnyák Zsuzsanna kerekesszékes vívó és Pap Bianka úszó a három jelölt a díjra. Előbbi negyedik lett kedvenc távján, 1500 méteren, új világbajnoki csúccsal világbajnoki címet nyert 800 méteren a londoni paraatlétikai viadalon. Márciusban az INAS fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságán 800 méteren arany-, 1500 méteren az ikertestvére, Ilona mögött ezüstérmet szerzett, és mindketten tagjai voltak a 4x400 méteren világcsúccsal nyerő váltónak. „Nagyon örülök a jelölésnek, és meg is lepődtem, nekem az is elég, hogy a top háromban benne vagyok. Ott leszek, és jól érzem majd magam.”

Krajnyák Zsuzsanna
Krajnyák Zsuzsanna

 

Krajnyák Zsuzsanna a címvédő három riói érme révén, 2017-ben pedig a római kerekesszékes vb-n megnyerte a női tőr és a párbajtőr egyéni számát is, valamint szerzett két bronzérmet a csapatversenyeken. A november végi országos bajnokságon párbajtőrben első, tőrben pedig második helyezett lett. A hollandiai világkupaversenyen bravúros vívással legyőzte a sportág egyik ászát, a hongkongi Ju Csit. „Nagyon-nagyon boldog vagyok, nagyon örülök neki és köszönöm szépen, hogy ilyen sokan szavaztak rám a sportújságírók. Hogy milyen sokan, az majd csütörtökön kiderül” – fogalmazott.

Pap Bianka
Pap Bianka

 

A decemberi mexikóvárosi paraúszó-világbajnokságon a 100 méteres hátúszásban aranyat, a 200 méteres vegyes úszásban ezüstöt, a 100 méteres és a 400 méteres gyorsúszásban bronzérmet nyerő, továbbá a nyári berlini világkupán 100 és 200 méteres hátúszásban is diadalmaskodó Pap Bianka pedig azt mondta lapunknak: „Nagyon nehéz év volt, mert elhalasztották a világbajnokságot (a mexikói földrengés miatt szeptember vége helyett december elején kezdődött el – a szerk.), az érmekkel elégedett vagyok, szerintem kihoztam belőle a maximumot.”

 

AZ EDDIGI GYŐZTESEK
AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA
1958Körmöczy Zsuzsateniszező
1959Pap Kornéliaevezős
1960Pap Kornéliaevezős
1961Pap Kornéliaevezős
1962Egerváry Mártaúszó
1963Rejtő Ildikóvívó
1964Rejtő Ildikóvívó
1965Kontsek Jolánatléta
1966Nagy Zsuzsaatléta
1967Kovács Annamáriaatléta
1968Németh Angélaatléta
1969Németh Angélaatléta
1970Gyarmati Andreaúszó
1971Gyarmati Andreaúszó
1972Gyarmati Andreaúszó
1973Tordasi Ildikóvívó
1974Bruzsenyák Ilonaatléta
1975Ambrus Mariannevezős
1976Tordasi Ildikóvívó
1977Ambrus Mariannevezős
1978Magos Juditasztaliteniszező
1979Mátay Andreaatléta
1980Maros Magdavívó
1981Rakusz Évakajakos
1982Balogh Pálmasportlövő
1983Temesvári Andreateniszező
1984Ábrahám Máriatekéző
1985Fórián Évasportlövő
1986Bátorfi Csillaasztaliteniszező
1987Engrich Mariannatekvandós
1988Egerszegi Krisztinaúszó
1989Egerszegi Krisztinaúszó
1990Egerszegi Krisztinaúszó
1991Egerszegi Krisztinaúszó
1992Egerszegi Krisztinaúszó
1993Egerszegi Krisztinaúszó
1994Kőbán Ritakajakos
1995Kőbán Ritakajakos
1996Egerszegi Krisztinaúszó
1997Kovács Ágnesúszó
1998Kovács Ágnesúszó
1999Kovács Ágnesúszó
2000Kovács Ágnesúszó
2001Likerecz Gyöngyisúlyemelő
2002Kovács Katalinkajakos
2003Kovács Katalin kajakos
2004Janics Natasakajakos
2005Vörös Zsuzsannaöttusázó
2006Nagy Tímeavívó
2007Szávay Ágnesteniszező
2008Mincza-Nébald Ildikóvívó
2009Hosszú Katinkaúszó
2010Janics Natasakajakos
2011Csipes Tamarakajakos
2012Risztov Évaúszó
2013Hosszú Katinkaúszó
2014Hosszú Katinkaúszó
2015Hosszú Katinkaúszó
2016Hosszú Katinkaúszó
AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA
2015Gyurkó Alexandraúszó
2016Krajnyák Zsuzsannakerekesszékes vívó

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik