Asztalitenisz: vége a rossz sorozatnak, nyert az Ecseki, Szudi duó

Vágólapra másolva!
2020.02.20. 14:25
null
Vége a rossz sorozatnak, nyert az Ecseki, Szudi duó (Fotó: Tumbász Hédi)
Férfi párosban a negyedik helyen kiemelt Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős négy játszmában legyőzte svéd ellenfelét, így a péntek délelőtti negyeddöntőben már az éremért játszhat.

 

A budapesti world tour verseny főtáblás küzdelmeinek első napján két vereséggel nyitottak a mieink, előbb a Szudi Ádám, Pergel Szandra, majd pedig a Madarász Dóra, Pergel Szandra páros szenvedett vereséget, azaz a rossz rajt után már ráfért a mieinkre némi pozitív löket.

A férfi páros nyolcaddöntőjében asztalhoz álló az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duóra várt a feladat, hogy megszakítsa a rossz sorozatot, s a negyedik helyen kiemelt magyar egység hozta is a szokott formáját, négy szettben győzött a svéd Anton Kallberg, Elias Ranefur duó ellen. A mieink amellett, hogy jól játszottak, a kritikus pillanatokban sem remegett meg a kezük.

„Őszintén szólva, kicsit ideges voltam, de ott volt mellettem Ádám, aki a nyugodtságával ellensúlyozott – mondta Ecseki Nándor.Jó párost alkotunk, kiegészítjük egymást, ami nagy előny olyan egységekkel szemben, akik ritkábban játszanak együtt.”

„Ezért van az, hogy a meccsek nehezebb pillanataiban is általában jó döntést hozunk, mert ilyenkor még fontosabb, hogy pontosan tudjuk, mit csinál a másik, mire számíthatunk – tette hozzá Szudi Ádám. Most is ez történt, már a második szettet is megnyerhettük volna, a harmadikban és a negyedikben pedig a végjátékban sokat segített az összeszokottság.”

Az Ecseki, Szudi duó ezzel ott van a legjobb nyolc között, a péntek délelőtti negyeddöntőben a némi meglepetésre a japán Togami, Uda páros legyőző indiai Achanta, Gnanasekaran kettős lesz az ellenfél.

WORLD TOUR, BOK-CSARNOK
Férfi páros. Nyolcaddöntő:
Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Kallberg, Ranefur (svéd) 3:1 (5, –13, 12, 10)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik