A japán vonal

– Figyelembe véve, hogy tavaly minden idők legrosszabb szereplésével zártak a mieink a korosztályos kontinensbajnokságon, mire számít a pénteken rajtoló zágrábi Eb-n?
– Két évvel ezelőtt kifejezetten jó eredménnyel végeztünk, ám a tavalyi szereplés kétségkívül csalódást okozott – mondta Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz-szövetség elnöke. – Arra nincs mentség, indokolatlan kudarc volt, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy abban a csapatban több, a saját korosztályában elsőéves játékos kapott helyett, azaz többnyire idősebbek ellen kellett játszaniuk. Éppen ezért most már alapelvárás, hogy felülmúlják az elmúlt évi eredményeket, s nagy boldogságot jelentene, ha esetleg a sportág hagyományainak megfelelően még érmet is szereznének.

– A felkészülés során változtattak valamit a korábbiakhoz képest?
– A szövetségi edzők javaslatára kizárólag olyan versenyeken vettek részt a játékosok, amelyek a fejlődésüket szolgálták, ezen túl pedig a közös felkészülésre, edzőtáborokra helyezték a hangsúlyt. Mivel szakmai kérdésről van szó, az elnökség elfogadta a javaslatot, a szisztéma hatékonyságát pedig most Zágrábban teszteljük.

– A kudarc után sokszor bizonytalanná válik a szakvezető helyzete. Függ-e a mostani eredményektől a válogatottakat irányító szövetségi edzők megbízatása?
– Nem vagyok híve a gyakori változtatásoknak, fontosnak tartom a stabilitást, ugyanis meggyőződésem, hogy az edzői munkához idő kell. Természetesen ez nem jelent biankó csekket egyik edzőnek sem, ha olyan folyamatot tapasztalunk, ami beavatkozást igényel, megtesszük.

– Legyen bármilyen a mostani szereplés, az utánpótlás-nevelés terén hosszú távon érdemes gondolkozni. Mit tesznek annak érdekében, hogy öt, tíz, tizenöt év múlva még jobb, eredményesebb legyen a sportág?
– Már döntöttünk a vidéki utánpótláscentrumok és a budapesti akadémiák létrehozásáról, reményeink szerint ezekben olyan szakmai munka folyik majd, ami megalapozza a sportág jövőjét. Ezen túl nemzetközi együttműködésekben is gondolkozunk, éppen most sikerült megállapodnunk egy japán asztalitenisz-tagozatos sportgimnáziummal a kölcsönös együttműködésről. Ennek keretében például egy fiatal magyar tehetség hároméves ösztöndíjat kap ebben az iskolában, a japánok fizetik majd az összes költségét, s amellett, hogy ott tanul, napi két edzésen is részt vesz. A japán asztalitenisz a világ közvetlen élmezőnyéhez tartozik, időnként a japán szövetségi edző is tart foglalkozást ebben az iskolában, azaz kivételes lehetőséget kap majd egy fiatal magyar játékos.

– Lehet már tudni, ki lesz a szerencsés?
– Még nem. Pályázatot írunk ki, ez alapján döntünk a személyéről. A megállapodás egyébként kölcsönös, tehát mi is vendégül látunk egy fiatal japánt Magyarországon, s az sem mellékes, hogy a tartományi utánpótlás-válogatottjuk valószínűleg jövő februárban nálunk edzőtáborozik, a szakembereik pedig megoszthatják tapasztalataikat a magyar edzőkkel. Mindemellett az utánpótlás-fejlesztési stratégiánk kialakításán is dolgozunk, ami reményeink szerint alapvetően meghatározza majd a sportág közép- és hosszú távú jövőjét jövőjét.

– És mi lesz rövid távon?
– Szurkolunk a fiataloknak, hogy minél jobb eredménnyel zárják a zágrábi Európa-bajnokságot.