Rögbi: válogatottunk hazai pályán kikapott Lettországtól

Vágólapra másolva!
2017.10.21. 14:35
null
Nagy csatában kikaptunk a lettektől (Fotó: Kraus Gabriella)
A magyar rögbiválogatott 12-6-ra kikapott Lettország csapatától az Európai Nemzetek Kupája sorozat első konferenciájának északi csoportjában szombaton.

 

A világranglista 71. helyén álló együttes – amely tavasszal veretlenül zárt a második konferencia északi csoportjának első helyén, és jutott egy osztállyal feljebb – az 50. lett csapatot Esztergomban fogadta.

A szünetben még hárompontos előnyben lévő házigazdák a második félidő közepéig kiegyenlített csatát vívtak a náluk jóval előrébb rangsorolt riválissal, amely a hajrában büntetőkkel kerekedett az akkor tíz percig emberhátrányban is játszó magyarok fölé. A vendéglátók pontjait két büntetőből Sacase Martin szerezte.

A két mérkőzés után két ponttal álló magyar válogatott múlt szombaton a svédektől (61.) elszenvedett 12–10-es idegenbeli vereséggel kezdte meg szereplését. Legközelebb április 28-án Ukrajnában (37.) vendégeskedik.

EURÓPAI NEMZETEK KUPÁJA-SOROZAT
EGYES KONFERENCIA, ÉSZAKI CSOPORT
MAGYARORSZÁG–LETTORSZÁG 6–12 (6–3)
MAGYARORSZÁG:
Szabó Tamás, Máthé Zoltán, Márki Roland, Brand André, Drabbant Dávid, Zair Andrew, Gyurcsik Mózes, Ducrocq Thomas, Czakó Attila, Sacase Martin, Németh Andor, Fehérváry Ben, Stiglmayer Márk, Sovány Erhard, Lloyd Gareth.
Cserék:Gulyás Bendegúz, Réfi Attila, Zelenka Viktor, Szalai Mátyás, Ágotai Ákos, Almási Bence, Kiss Kornél, Teisenhoffer László.
Szövetségi kapitány: Richie Williams

A magyar pontszerző
Büntető:Sacase Martin 2

A MAGYAR VÁLOGATOTT EREDMÉNYEI ÉS PROGRAMJA A 2017–2018-AS SOROZATBAN
2017. október 14.Svédország–Magyarország12–10 (5–10)
2017. október 21.Magyarország–Lettország6–12 (6–3)
2018. április 28.Ukrajna–Magyarország
2018. május 5.Magyarország-Litvánia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik