Rögbi: egypontos magyar vereség a szlovéniai vb-selejtezőn

Vágólapra másolva!
2012.10.27. 16:43
Címkék
A magyar válogatott 8–7-re kikapott Szlovéniától Ljubljanában a 2015-ös rögbi-világbajnokság európai selejtezősorozatában.

 

Egy napos, szűnni nem akaró szakadó eső fogadta a magyar rögbiválogatott – már a péntek délutáni edzés is a vízilabdát idézte –, a szombati mérkőzésen pedig néha olyan intenzitással szakadt, hogy a bibliai Noé is petíciót nyújtott volna be a Jóistenhez.

A mieink lendületesen kezdtek: gyorsan célközelbe jutottunk, de a 8. percben mégis egy kihagyott büntetőt voltunk kénytelenek elkönyvelni az eső miatt sok hibával tarkított mérkőzésen. Ezt követően kiegyenlített mezőnyjátékot hozott a találkozó, amelyen a házigazdák a 25. percben első veszélyes akciójukat zárt tolongás utáni kifordulással célra váltották.

A szünet után erőteljesen nyomott magyar csapat: a 49. percben egy jobb oldali bedobást két nyílt tolongás, majd cél követett – Bán Gergő érdeme a végső áttörés –, és miután a büntetőt korábban elhibázó Collet a jutalomrúgást értékesítette, így átvettük a vezetést.

Hiába maradt meg a mezőnyfölényünk, sokat hibáztunk, tolongásban nem voltunk elég hatékonyak, erőltettük az egyéni akciókat, így a lelkes és nem fáradó szlovénok büntetőhöz jutottak. Az 57. percben megint a vendéglátóknál volt az előny, igaz, csak minimális.

Az 59. percben Heckel Zoltán sárga lapja miatt tízperces emberhátrányba kerültünk, ami erősen behatárolta a fordítási lehetőségeinket. A hajrában a szlovénok lezárhatták volna a mérkőzést, ám a 72. percben egy pocsolya akasztotta meg a lendületes akciójukat, míg a 77. percben büntetőt hibáztak.

A 79. percben Collet lábában volt a fordítás, és a magyar győzelem, de sajnos ott is maradt: a második büntetőjéből sem sikerült pontot szereznie. Pedig szinte középről, több mint ígéretes pozícióból lőhetett.

Mint ismert, a mieink győzelemmel kezdték a selejtezősorozatot, miután 28–23-ra diadalmaskodtak Bulgária ellen október elején. Az akkori győzelemért járó négy pont mellé ezúttal a vesztes bónuszt gyűjtöttük be.

RÖGBI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
2. DIVÍZIÓ, C-CSOPORT
Szlovénia–Magyarország8–7 (5–0)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik