Magyar rögbis győzelemmel kezdődött a vb-selejtező

Vágólapra másolva!
2012.10.06. 15:45
null
A zöld-fehér mezes bolgárok nem tudták feltartóztatni a mieinket (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Magyar győzelemmel kezdődött a 2015-ös rögbi-világbajnokság európai  selejtezősorozata, legjobbjaink Kecskeméten ötpontos győzelmet arattak Bulgária ellen. A találkozó a három éven át tartó, 184 meccses sorozat első állomása volt, így ennek apropóján hazánkba látogatott a nemzetközi, valamint az európai szövetség elnöke, illetve az angliai vb nagykövete és a szervezőbizottság vezetője, továbbá itt volt a vb-trófea, a Webb Ellis-kupa is.

 

1. félidő

A bolgároké volt a kezdés, akik a rúgásból azonnal büntetőhöz jutottak, de elvétették. Ezt követően a magyarok kerültek mezőnyfölénybe, és az első célra sem kellett sokat várni: a 4. percben Gyurcsik Achilles a jobb szélen viharzott gólig. Vezettünk, bár Collet Gergő kihagyta a célbónuszt. A bolgárok a 12. percben egy magyar fegyelmezetlenségnek köszönhetően jutottak első pontjaikhoz – nem engedtünk elvégezni egy bedobást –, büntetőből. Erre kimaradt büntetővel, majd a 20. percben már érvényes céllal válaszoltunk. Egy tolongás után középen a bolgár védelmet áttörő Tóth Máté jutott a célvonal mögé. Ezúttal Nagyhegyesi Szabolcs volt a rúgónk, és jó pozícióból nem hibázott.

ÚT A VB-RE
Európából hat válogatott – angol, francia, ír, olasz, skót, walesi – már biztos vb-résztvevőnek számít 2015-ben, ezen kívül a kontinens két biztos kvótával bír, plusz egy csapat az interkontinentális pótselejtezőn juthat ki. Ezért 32 válogatott száll versenybe. Európában a korábbi eredményeket figyelembe véve hét, egymás alá rendelt csoportot sorsoltak össze, a magyarok az ötödik vonalban szerepelnek, Ausztria, Bulgária, Ciprus és Szlovénia társaságában. Amennyiben nevezett kvartettet meg tudnánk előzni – már ehhez is borítani kell a papírformát –, akkor a hatod- a hetedosztály két elsőjének a győztesét kell legyűrni először. Ezen túljutva le kell még győzni a negyedik, a harmadik és a második divízió legjobbját, illetve az első divízió harmadikját. (Utóbbiból az első és a második helyezett máris vb-résztvevőnek mondhatja magát.) És ha ez is megvan, akkor jöhet az interkontinentális pótselejtező. Maradjunk annyiban: labdarúgóinknak lényegesen egyszerűbb a helyzete a brazíliai vb-szerelést illetően… Világviszonylatban nyolcvan váloga- tott küzd meg a vb-re még kiadó nyolc helyért, a húszcsapatos mezőnyben ugyanis az erősor- rendet figyelembe véve tucatnyi hely már elkelt.

Ismét magyar hibát váltottak büntetőre, majd három pontra a vendégek – egy zárt tolongásnál szabálytalankodtunk – a 24. percben. Mi lendületesebbek, a bolgárok erőteljesebbek voltak, előbbi tűnt kifizetődőbbnek.

Egészen a 30. percig, mert akkor céllal és sikeres jutalomrúgással a rivális átvette a vezetést. A honosított Lloyd Gareth dropgóljával két perccel később ismét nálunk volt az előny, ám amíg mi kihagytuk az újabb büntetőt, a bolgárok értékesítették, így ismét vezetéshez jutott az ellen. A félidő végszavát azonban mi mondtuk ki: már a hosszabbítás perceit írtuk, amikor a kecskemétiek játékosa, Réfi Attila áttört, és a cél után a bónuszt is két pontra váltottuk. Így lett a szünetben mínusz egy helyett plusz hat (22–16).

2. félidő

Védelmi kihagyásunkat azonnal kihasználták a vendégek, akik ráadásul középen vihettek célt, így ismét fordult a kocka. A szervezettebb bolgárok némi mezőnyfölényhez jutottak ekkor a kicsit fáradó, kevésbé ötletes magyarok ellen, így a mieink szakvezetése cserékkel frissítette meg a sorainkat. Meg is látszódott, célközelbe kerültünk.

Jártunk nyílt és zárt tolongással is a bolgár alapvonalnál, Lloyd áttörései pedig mindig merő életveszélyt jelentettek, védekezésre kényszeríttettük a bolgárokat, akik sok passzunkat halászták el. A 64. percben előnyhöz juthattunk volna, ám kimaradt a büntetőt. Immár a hatodik pontrúgásunkat vétettük el...

KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!
KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!

Szorongattunk, de nem volt bennünk kellő kreativitás és átütőerő sem, hogy megadásra késztessük a nem fáradó, és fegyelmezetten visszazáró, egymást kisegítő ellenfelet. A 73. percben egy sikeres büntetővel mégis előnyhöz jutottunk, igaz, csak kétpontoshoz. Ismét a bolgároknak kellett kezdeményezniük, akik azonnal támadásba lendültek.

A meccs legjobbját, a nagy lendülettel és labdával ziccerben érkező Antonio Ivanovot azonban a célvonalon ütközve le Bán Gergő az utolsó pillanatban, megmentve a magyar csapatot. Katona Jonathán egyszemélyes letámadása magyar büntetőt, és újabb értékes három pontot eredményezett, két perccel a vége előtt. Ekkor a bolgárokon már egy cél sem segített volna, de még büntetőhöz, és nagyon labdához sem jutottak. Tartottuk a labdát, megőriztük az előnyünket, és megszereztük a győzelmet (28–23).

Folytatás október 27-én Ljubljanában, ahol az egy osztállyal feljebbről érkező kieső szlovénokkal találkozunk.

RÖGBI
VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
2. DIVÍZIÓ, C-CSOPORT
Magyarország–Bulgária 28–23 (22–16)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik