Motokrossz: szerencsés sikerrel autót nyert Szvoboda

Vágólapra másolva!
2018.08.28. 13:42
null
Nem mindig voltak ideálisak a körülmények (Fotó: Nagy Norbert)
A Mnísekben megrendezett szlovák motokrosszbajnoki futamon az utolsó pillanatig kérdéses volt az első hely kimenetele. Fortuna a magyarok legjobbjára mosolygott rá, aki ezzel a német, a cseh és az osztrák bajnokság után Szlovákiában is elkönyvelhet már idén egy győzelmet.



Nem mindennapi téttel várták a szlovák rendezők a régió legjobb motokrosszosait a hétvégi versenyükre. Az MX Open, vagyis a királykategória összetett győztesének egy vadonatúj Ford Fiestával kedveskedtek. A tét meghozta a nevezési kedvet, Magyarországról, Csehországról és Szlovákiából érkeztek versenyzők, hogy megmérkőzzenek az autóért.

Szvoboda Bence (26) az elmúlt hónapok sikeressége után abszolút esélyesnek számított, de Fillip Neugebauer és Martin Michek, a csehek két kiváló versenyzője is bejelentkezett a kocsiért. A papírforma bejött, hármójuk között dőlt el a győzelem sorsa. Szvoboda hatalmas fölényben motorozott a saras időmérő edzésen és az első futamban. Elsőként jött el a rajtgépből, és 20 másodpercre növelte előnyét, amit okosan osztott be a leintésig, miközben Michek és Neugebauer egész futamban izzasztották egymást, de aztán ebben a sorrendben értek célba.

Ekkor még sétagaloppnak tűnt a magyar fiú diadala, de a mindent eldöntő második futam drámai fordulatokat tartogatott! Szvobodának rosszul jött ki a rajt, Michek és Neugebauer egérutat nyert. A magyar bajnok sok apró hibát elkövetett, de nem akkorát mint Michek, aki az élen motorozva elnézett egy ugratót és nagyot esett. Michek visszacsúszott Neugebauer és Szvoboda mögé, ami azt jelentette, hogy Szvobodáé az autó, ha ebben a sorrendben célba érnek. Michek viszont nagyon jött a vezető kettősre, ezért nem lehetett egyikük sem nyugodt.

A futam utolsó harmadára az ellenfelek elfáradtak, viszont Szvobodának még maradt ereje, megkezdhette ostromát az első pozícióért, de két nagyobb hibába is beleszaladt, a másodiknál földre került 2 körrel a vége előtt, így megint úszni látszott a mesés fődíj. Neugebauer behúzta a futamgyőzelmet, és győztesnek gondolhatta magát… – egészen 20 másodpercig tartott az öröme, mert a második helyen mindenki meglepetésére Szvoboda ért célba, így a HTS Team klasszisa vihette az autót. A befutó környékén senki sem látta, hogy Michek a pálya hátsó részén újra elesett kétszáz méterrel a cél előtt, ez a hiba jelentette Szvoboda győzelmét a két futam alapján.

„El sem hiszem, ami történt! Ilyen fordulatos versenyem még nem volt! Nagyon idegesen kezdtem a második futamot, frusztrált, hogy Michek megy elöl. Ő nem szokott ilyen hibákat elkövetni, valószínűleg őt is nyomasztotta a tét. Pár héttel ezelőtt Stribróban ugyanígy veszítettem el a győzelmet. Amit akkor elvett tőlem a sors, most kárpótolt érte. Nagyon ritka hogy ilyen nyereménye van a győztesnek, ezért különösen boldog vagyok, hogy én lehettem az, aki megnyerte a Ford Fiestát” – lelkendezett a magyarok legjobbja, aki a német, a cseh és az osztrák motokrosszbajnokság után immáron a szlovák bajnokságban is elkönyvelhet idén egy győzelmet.

Szvobodán kívül további öt magyar motoros indult a hétvégén, de nekik nem sikerült dobogóra állni. Szőke Márk az MX Open kategória hatodik helyén zárt, az MX2-esek között Hugyecz Erik negyedik, Kiss Márk kilencedik lett, a Junior MX2-esek között Klausz Norbertet pedig a tizenegyedik helyen értékelték.

A verseny összefoglalója



MX Open végeredmény, Mnisek:
1. Szvoboda Bence (magyar, HTS Team), 47 pont (1. és 2.)
2. Filip Neugebauer (cseh, Kawasaki), 45 pont (3-2)
3. Martin Michek (cseh, KTM), 42 pont (2-3)
4. Petr Bartos (cseh, KTM), 34 pont (5-4)
5. Marek Sukup (cseh, KTM), 34 pont (4-5)

További magyar eredmények:
Szőke Márk – MX Open 6. hely
Hugyecz Erik – MX2 4. hely
Kiss Márk – MX2 9. hely
Klausz Norbert – Junior MX2 11. hely

A fődíj (Fotó: Nagy Norbert)
A fődíj (Fotó: Nagy Norbert)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik