Motokrossz: kritikus állapotban van Szvoboda Bence

Vágólapra másolva!
2023.06.12. 17:40
null
Szvoboda Bence 2019-ben MX1-es kategóriában lett cseh bajnok (Fotó: Pável Horák)
Kritikus az állapota Szvoboda Bence motokrosszversenyzőnek, akit vasárnap szállítottak kórházba Csehországban egy versenybaleset után.

A HTS versenycsapat hivatalos közleménye szerint Szvoboda Bence „a fejét ért ütés hatására eszméletét vesztette a pacovi versenypályán. A prágai kórházban életmentő műtétet hajtottak rajta végre. A mai vizsgálatok során megállapították, hogy az agyi funkciói nem működnek. A szervezete még küzd az életben maradásért, ami jelen pillanatban megjósolhatatlan, hogy meddig fog tartani.”

Szvoboda Bence tízszeres magyar és kétszeres cseh bajnok, a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő eredményei voltak: 2007-ben osztrák junior bajnok lett, 2011-ben világbajnoki pontokat szerzett, 2014-ben dobogóra állhatott az Európa-bajnokság Olasz Nagydíján, 2017-ben pedig Csehország MX2-es bajnoka lett. 2018-ban második magyar versenyzőként nyert versenyt az ADAC MX Masters sorozat királykategóriájában, valamint az osztrák, a szlovák, a cseh és a magyar bajnokság legnívósabb kategóriájában is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik