Hová lett Jean Alesi?

Vágólapra másolva!
2012.04.13. 16:34
null
A szempár, amelyért 15-20 éve világszerte bolondultak a nők (Fotók: Reuters)
Címkék
„Hová tűnt Damon Hill?” – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá váló kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek.

A Ferrari szurkolói az új Gilles Villeneuve-öt látták benne, és imádták, a – nem csak – tinilányok a kék szemeitől olvadtak el: Jean Alesi a Formula–1 egyik legnépszerűbb alakja volt a kilencvenes években. A Tyrrellben mutatkozott be, korai reménykeltő teljesítménye után a Ferrarihoz került, amelynek egyik legsikertelenebb korszakát átvészelve több futamon is közel került a győzelemhez, hogy aztán nagy balszerencsével elbukjon.

Az 1995-ös Kanadai Nagydíjon aztán összejött a várva várt győzelem, ráadásul a Villeneuve-ről elnevezett pályán, a 27-es rajtszámú Ferrarival érte el karrierje legnagyobb sikerét. Távozását csak Michael Schumacher érkezésével magyarázhatta meg a Ferrari vezérkara, Alesi F1-es pályafutása második felében pedig leszálló ágba került, a Benettonnál és a Saubernél még bele-belekóstolt a sikerbe, de a Prost és a Jordan már valóban a véget jelentette.

A POLE, AMELYET NEM ÜNNEPELHETETT MEG

Jean Alesi kapcsán az az ember érzése, hogy mindig is nagyobb tisztelet övezte a szurkolók körében, mint csapatánál. Példa az 1994-es Olasz Nagydíj időmérő edzéséről: „Gerhard Berger öt évig volt a csapattársam a Ferrarinál és a Benettonnál, és nagyon értett ahhoz, hogy maga mellé állítsa az istálló vezetőségét, s mindenki vele foglalkozzon. Az 1994-es monzai időmérőn például megszereztem a pole-t, leintették az edzést, de ő még a kockás zászló után is nyomta a gázt, és az Ascari-sikánhoz érve utolért. Olyan gyors volt, egy pillanat alatt kellett döntenem. Balra húzódtam, de ő is ott akart megelőzni, és a fűre futva hatalmasat bukott, de semmi baja sem lett. A boxba érve pedig a csapat a hazai versenyén nem a pole pozíciómat ünnepelte, hanem Gerhard miatt aggódott. A pálya ügyeletén találkoztunk, vitáztunk, aztán elismerte, hogy igazam van, de azt a csapaton belül senkinek sem mondta meg.”

A francia szupertehetség a Tyrrell-lel csodákat tudott művelni, az 1990-es Amerikai Nagydíjon óriási csatában kapott ki Ayrton Sennától Phoenixben. A Ferrari magához csábította, s bár szicíliai származását kívülről sokan előnynek tartották, Alesi mindig úgy érezte, ez Olaszország középső és északi részén egyáltalán nem használt neki.

Sokat mond róla, hogy is imádták a Scuderia hívei, akik szenvedélyes hozzáállása és virtuóz stílusa miatt egyaránt tisztelték. Mindez Gilles Villeneuve-re emlékeztette őket, mint ahogy az is, hogy Alesi ugyanúgy távol tartotta magát a csapaton belüli politikától, mint a legendás kanadai.

Rengeteg keserűség érte Monzában Alesit, mégis imádta, mert a Ferrari hazai pályáján az atmoszféra mindenért kárpótolta. 201 F1-es rajtján egyetlen győzelmet aratott, de sokkal többig is eljuthatott volna, amivel tisztában is van.

„Tizenhatszor voltam második az F1-ben, nyolcszor estem ki az első helyről. Hihetetlen, hogy mostanság mennyire megbízhatóak az autók, minden tiszteletem a szakembereké, irigylem is kicsit a mostanság versenyzőket” – mondta Alesi, aki 2001-es visszavonulása óta is aktívan versenyez.

A német túraautó-bajnokságban 2002 és 2006 között öt idényen keresztül indult, s bár négy versenyt megnyert, az összetettben az 5. helynél többre nem vitte. 2008-ban az ázsiai F1-es futamok betétprogramjában szereplő Speedcar-sorozatban indult, majd 2010-ben a Sportautózásban is kipróbálta magát.

Eros Ramazzottival – dolce vita!
Eros Ramazzottival – dolce vita!

Tavalyelőtt a Lotus nagykövete lett, bemutatókon szerepel, és az IndyCar-sorozatba motorszállítóként az idén beszálló vállalatnak köszönhetően lehetőséget kap az Indy 500-on is. A Newman/Haas-istálló biztosít autót neki, amely az idén nem szerepel a teljes idényben, Alesihez hasonlóan csak Indianapolisban áll rajthoz.

„Ez a legérdekesebb feladatom azóta, hogy visszavonultam az F1-től. Nem aggódom az oválpálya miatt, de komolyan veszem a feladatot, nagy nyomást helyeztem magamra. Keményen edzem, hogy az első pillanattól kezdve csúcssebességgel száguldhassak. Nem tűztem ki konkrét célt magam elé, majd meglátjuk, mire jutok” – mondta az Indy 500-as programról a 47 éves Alesi, akinek Avignonban, szülői házához közel van egy 17. századi háza egy hatalmas birtokkal, amelyen főleg szőlőtermelés és borkészítés folyik. Otthonában egyetlen trófeát őriz (értelemszerűen az egyetlen F1-es győzelméért kapott díjat), a többit édesanyjára bízta, ő gyűjti.

Ezen kívül az olasz televízió szakértőjeként meg szokott jelenni F1-es futamokon is, mert fontosnak tartja, hogy közel maradjon a tűzhöz, esze ágában sincs elszakadni a sportágtól. Még a Lotus csoport kivonulása után sem, a szíve ugyanis még mindig a Ferrariért dobog.

F1-ESEK KORÁBBI PRÓBÁLKOZÁSAI AZ INDY 500-ON
Az F1-ben Legjobbja az Indy 500-on
Jack Brabham 3x világbajnok kiesett (1961, 1964, 1969, 1970)
Jackie Stewart 3x világbajnok kiesett (1966)
Alberto Ascari 2x világbajnok kiesett (1952)
Jim Clark 2x világbajnok 1. (1965)
Graham Hill 2x világbajnok 1. (1966)
Emerson Fittipaldi 2x világbajnok 1. (1989, 1993)
Denny Hulme világbajnok 4. (1967, 1968)
Mario Andretti világbajnok 2. (1985)*
Nigel Mansell világbajnok 3. (1993)
Michele Alboreto 5x futamgyőztes kiesett (1996)
Dan Gurney
4x futamgyőztes
2. (1968, 1969)
Johnny Herbert 3x futamgyőztes nem kvalifikálta magát (2002)
Stefan Johansson legjobb helyezés: 2. 11. (1993)
Roberto Moreno legjobb helyezés: 2. 19. (1986)
Eddie Cheever legjobb helyezés: 2. 4. (1992)
Teo Fabi legjobb helyezés: 3. 7. (1994)
Mauricio Gugelmin legjobb helyezés: 3. 6. (1996)
Michael Andretti
legjobb helyezés: 3.
3. (2001, 2006)**
Szato Takuma legjobb helyezés: 3. 20. (2010)
Derek Daly legjobb helyezés: 4. 12. (1985)
Christian Fittipaldi legjobb helyezés: 4. 2. (1995)
Eliseo Salazar legjobb helyezés: 5. 3. (2000)
Justin Wilson legjobb helyezés: 8. 7. (2010)
Roberto Guerrero legjobb helyezés: 8. 2. (1984, 1987)
*Mario Andretti F1-es karrierje előtt nyert az Indy 500-on. **Michael Andretti F1-es karrierje előtt 2. is volt az Indy 500-on
1995, KANADA: AZ EGYETLEN GYŐZELEM


ISMÉT A GYŐZELEM ÉS TOVÁBBI EMLÉKEK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik