Formula E: Vandoorne nyerte meg az idény utolsó futamát

Vágólapra másolva!
2020.08.13. 19:59
null
Vandoorne győzelmével zárult a Formula E hatodik szezonja (Fotó: Twitter)
Stoffel Vandoorne győzelmével ért véget a Formula E 2019–2020-as idénye. A belga versenyző mögött a mercedeses csapattársa, Nyck de Vries, illetve Sébastien Buemi látta meg a kockás zászlót a szezonzáró versenysorozat utolsó fordulójában, Berlinben.

 

A berlini idényzáró versenysorozat hatodik futama egyben a szezon utolsó összecsapása volt. A pole pozícióból Stoffel Vandoorne várhatta a piros lámpák kialvását, míg mellőle Sébastien Buemi vághatott neki a versenynek. A második rajtsorból René Rast és Nyck de Vries indulhatott.

Vandoorne megtartotta az első helyet a rajtnál, és az élmezőny többi részében sem történt változás. A mezőny egyébként a szerdai versennyel ellentétben túljutott az első körön ütközés nélkül. Vandoorne már a futam elején próbált elhúzni a riválisok elől, s két kör után már közel két másodperc volt az előnye.

Card

A következő körökben Buemi is keményen üldözőbe vette a belga versenyzőt, és vissza tudott rá zárkózni. A hatodik körben De Vries vette fel elsőként a támadó módot az élmezőnyből, ám nem sokkal később Vandoorne is így tett, amivel átmenetileg elveszítette a vezetést.

A támadó módnak köszönhetően De Vries feljött Vandoorne mögé a második helyre, ám amikor Buemi is megkapta ezt a pluszenergiát, vissza tudott jönni a belga pilóta mögé – sőt, ezután ismét üldözőbe vehette. A 14. körben az előzés is megtörtént, amivel Buemi átvette a vezetést.

Ekkor azonban Vandoorne és a mögötte autózó De Vries is felvette a második támadó módját. Alig egy körrel később az előbbi visszaállt az élre, De Vries pedig feljött a második helyre. A 16. körben Jean-Éric Vergne elment Alexander Sims mellett, akit később az idei bajnok, António Félix da Costa is megelőzött, így Sims visszaesett a 16. pozícióba.

A 25. körben a Fanboost segítségével De Vries próbálta megelőzni Buemit, ám Vandoorne is élni tudott ezzel a segítséget, ezt pedig meg is tette annak érdekében, hogy megpróbáljon elhúzni a mögötte csatázó párostól. Egy körrel később az előző futam győztese, Oliver Rowland behajtott a Nissan bokszába, és feladta a versenyt. Előtte azonban elhagyott egy elemet az autójáról, ez ráadásul igen rossz helyen, közvetlenül az ideális ív mellett helyezkedett el.

Lucas di Grassi és Robin Frijns körökön keresztül csatázott egymással, ám a brazil még a támadó móddal sem tudott sikeresen előzni. A 32. körben De Vries viszont el tudott menni Buemi mellett, és feljött a második helyre. Di Grassi – és a mezőnyből sokan mások – akkor kerültek Frijns elé, amikor a holland és Maximilian Günther, akivel csatázott, kicsúsztak. Frijns rögtön ezután fel is adta a versenyt.

Vandoorne győzelmére ez már nem volt hatással – a belga ráadásul ezzel az elsőséggel megszerezte a bajnoki pontverseny második helyét. Mögötte De Vries ért célba, így kettős győzelmet aratott a Mercedes. A dobogóra rajtuk kívül Buemi állhatott fel.

A jelenlegi tervek szerint a Formula E következő idénye 2021. január 16-án kezdődik Santiago de Chilében.

FORMULA–E
BERLIN, 6. VERSENY

1. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes)
2. Nyck de Vries (holland, Mercedes)
3. Sébastien Buemi (svájci, Nissan e.dams)
4. René Rast (német, Audi)
5. Sam Bird (brit, Virgin)

A bajnokság végeredménye 11 verseny után: 1. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah) 156 pont, 2. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes) 87, 3. Jean-Éric Vergne (francia, DS Techeetah) 86, 4. Sébastien Buemi (svájci, Nissan e.dams) 84, 5. Oliver Rowland (brit, Nissan e.dams) 83, 6. Lucas di Grassi (brazil, Audi) 77

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik