HIRDETÉS
TÓTH ANITA 2019.01.12 08:04 Frissítve: 2019.01.12 09:25

Dakar 2019: a horrorszakasz Loebé lett, Szalay fék nélkül

A motorosoknál a sérült versenyzőtársának segítő Sam Sunderland, az autósoknál a ralilegenda Sébastien Loeb nyerte meg a Dakar pénteki szakaszát, míg Szalay Balázsék fék és pótkerék nélkül értek célba.

Szalay Balázsék fék és pótkerék nélkül értek célba

 

 

Megdolgoztak a pihenőnapért. Sötétedés után több tucatnyi versenyző volt még a pályán, s mivel a reggeli köd miatt biztonsági okokból két órával elhalasztották a rajtot, így este is belecsúsztak a nagy ködbe. A rendezők úgy döntöttek, a hármas ellenőrző pontnál lerövidítik a szakaszt, de addigra már a mezőny eleje célba ért, úgyhogy előállt az a furcsa helyzet, hogy számolgatni kellett az eredményeket.

 MATTHIAS WALKNER LŐTÁVON BELÜL

 A magának való osztrák, Matthias Walkner címvédőként állt rajthoz az idei Dakaron, azzal a tudattal, hogy az utóbbi évek, vagy talán az egész Dakar-történet egyik legnehezebb, legösszetettebb viadalát nyerte meg tavaly. Ez azonban természetesen nem jelent garanciát arra, hogy az idén is a győzelemért küzdhet, főleg hogy az elmúlt napokban rengeteg gondja volt – meggyűlt a baja például a köddel, meg még sok egyébbel is. De a nehézségek sohasem vetették vissza. A tavalyi versenytáv nagy részét egyedül teljesítette, szinte sohasem motorozott csoportban vagy valaki más mellett, ez pedig azt jelentette, hogy a saját tempójában tudott menni, és a saját navigációs képességében bízhatott. Végül utóbbi hozta meg neki a sikert. Azzal a határozott tervvel érkezett a Dakarra, hogy megvédi a címét, s bár pillanatnyilag a negyedik helyen áll az összetettben (nyert egy szakaszt, van egy második és egy harmadik helye – utóbbi éppen péntekről), abszolút lőtávolon belül van. Hátránya mindössze 6 perc 17 másodperc az éllovas Ricky Brabeccel szemben, s a versenynek több mint a fele még hátravan.

A verseny vezetősége magyar idő szerint hajnali kettőig nem jutott megoldásra. Mivel ez a maratoni szakasz második napja volt, vagyis a szervizcsapatok a csütörtök esti táborba nem mehettek be, az egész nagy kaland azzal kezdődött, hogy előző este a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős átnézte az Opel Grandland X-et, hogy ha bármi probléma lenne vele, azt orvosolják, és mivel a versenyzőtársak segíthetnek egymásnak, a francia PH Sport versenykamionját vezető Darázsi Zsolt segédkezett is a kormányösszekötő kicserélésében.

Magát a szakaszt 451 kilométeresre tervezték, ám ahogy fentebb is említettük, kora este a rövidítés mellett döntöttek. A magyar kettős azon szerencsések közé tartozott, akik még világosban elérték a célt.

„Nagyon nehéz pálya volt, főleg azért, mert sem fékünk nem volt, sem pedig pótkerekünk – értékelt Szalay Balázs. – Volt egy pillanat, amikor Bunkoczi Laci a Sentinelen már fel akarta hívni a rendezőket, mert percek óta egy helyben álltunk, és nem láttunk semmit, annyira fújta a port a szél. Egyébként minden rendben volt: a fékhiány miatt óvatosak voltunk, mivel számítani kellett rá, hogy bármi jöhet és nem tudunk megállni. Így az egész sokkal lassúbb volt, és felőrölte az ember idegeit.”

S hogy mit tett hozzá mindehhez a navigátor, Bunkoczi László?

„Az utolsó húsz kilométer gyilkos volt, szívem szerint a kezemben hordtam volna el a köveket a kocsi elől, mert tudtam, elég egy élesebb szikla, és akkor nem tudunk továbbmenni, hiszen nincs pótkerekünk – mondta Bunkoczi. – Végül azonban az autó kibírta és itt vagyunk a célban. Ránk fér majd a pihenőnap, mert az utolsó két szakasz kissé megviselte az autót.”

Ami a helyezéseket illeti, azokról egyelőre nincs pontos információ, csak egyvalami biztos: a Szalay, Bunkoczi páros a harmadik ellenőrző pontnál a 39. helyen haladt át. A szakaszgyőzelem a ralilegenda Sébastien Loeb nevéhez fűződik, aki egyszerűen zseniális volt ezen a napon, miközben a tizenháromszoros Dakar-győztes Stéphane Peterhansel harminc kilométerrel a cél előtt hibázott (elakadt a púderfinomságú fesh-feshben, és hiába használta a homokfutókat, nem boldogult, végül Nani Roma húzta ki).

Sébastien Loeb nyerte a szakaszt (Fotó: dakar.com)

Az összetettben vezető Nasszer al-Attijah is kapott ugyan tíz percet Loebtől, mégsem volt elégedetlen, úgy érezte, jó munkát végzett. Szerinte Loebnek nincs veszítenivalója, neki viszont annál több, úgyhogy ő a maga részéről Peterhanselre koncentrál, hiszen ő a legveszélyesebb rá nézve. Elégedettséggel töltötte el, hogy az összetettben növelni tudta az előnyét.

„A szakasz utolsó része rémálom volt. Semmit sem lehetett látni, azt se, hogy merre mész. Végül valahogy kijöttünk, de ehhez kellett az is, hogy Matthieu, a navigátorom tökéletes munkát végezzen” – mondta Al-Attijah.

A motorosok pályája 100 kilométerrel rövidebb volt, így ők viszonylag jó látási viszonyok között teljesítették, ám ez nem jelentette azt, hogy könnyen kialakult a végeredmény. Kétféle sorrendet hirdettek a nap folyamán, de az utóbbi volt az igazságos. Az eredetileg 14. helyen célba érkező Sam Sunderland megállt, hogy segítséget nyújtson a hatalmasat eső és fejsérülést, valamint kéztörést szenvedő Paulo Goncalves mellett, s mivel a műholdas követőrendszer segítségével pontosan lehet tudni, mennyi időt töltött ott, az idejét jóváírták, ezzel pedig az ő neve mellé került a pénteki szakaszgyőzelem. Így egy percen belül (egész pontosan 59 másodpercre) van az éllovas Ricky Brabechez képest.

Sam Sunderland (Fotó: dakar.com)

 

„Nem tudom, hogy álom ez, vagy valóság – mondta Brabec a célban. – Mostanra szerettem volna viszonylag jó előnyt felépíteni az összetettben, ehhez képest egy percen belüli, szóval az előttünk álló néhány nap izgalmasnak ígérkezik. Mindent megteszek majd, hogy győzzek, hiszen egyrészt szeretnék az első amerikai lenni, aki Dakart nyer, másrészt szeretnék én lenni, aki megtöri a KTM 17 éves győzelmi sorozatát... Van a vállamon egy kis teher emiatt, de nem zavar, csak szeretnék menni és élvezni a motorozást.”

A szatmárnémeti Gyenes Emánuel, aki számára a rajt pillanatában az is kérdés volt, egyáltalán egy napot kibír-e a hét hete megműtött felkarja, most itt van a táborban, s eljutott a szünnapig, amelyen szusszanhat egyet az újabb nagy menet előtt. Sajnos Nicolas Dutto számára azonban véget ért a küzdelem, pedig az ő harca volt talán a leghősiesebb az egész mezőnyben. Az olasz motoros deréktól lefelé lebénult egy balesetben, azonban egy speciálisan felkészített versenygéppel (a lába köré bukócsövet építettek), s három kísérővel vágott neki a Dakar rali távjának. A három kísérő azért kellett, hogy ha elesik, vagy elakad a homokban, legyen, aki segít felállítani.

A segítők közül az egyik technikai hiba miatt két napja kiesett, s csütörtökön a második is kénytelen volt kiszállni a csatából. Dutto mellett így mindössze egy segítő maradt, ami viszont kevés a folytatáshoz, úgyhogy ha fájó szívvel is, de feladta a Dakart.

41. DAKAR RALI
5. szakasz, Tacna/Moquegua–Arequipa (össztáv: 714 km, ebből szelektív szakasz: 450 km).
Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 4:11:48, 2. De Soultrait (francia, Yamaha) 3:23 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 3:32 p h., ...45. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:07:24 ó h. Az állás: 1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 16:51:34, 2. Sunderland 59 mp h., 3. P. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 2:52 p h., ...43. Gyenes 5:25:56 ó h.

Az autós és a kamionos kategóriában még nincs hivatalos végeredmény. 

2018.11.15 13:12:44

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Európa legnépszerűbb crossoveréhez teljesen új benzines hajtásláncok érkeztek. (x)

2018.11.11 23:41:20

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

Az utolsó métereken dőlt el a futamgyőzelem és az abszolút bajnoki cím sorsa a nyíregyházi idényzárón.

2018.10.25 13:13:45

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Ez a negyedik, Sunderlandben gyártott modell, mely elérte az egymilliós darabszámot (x).

2018.10.25 17:16:50

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Magas felszereltségű különleges kiadást dobott piacra a Nissan. (X)

2018.09.24 16:46:37

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A Nissan bevezette a Technológia Bajnokai limitált kiadást a kategóriateremtő Nissan Qashqai crossoverből. (x)