Dakar: megvan Loeb idei első szakaszgyőzelme

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2024.01.09. 20:37
null
A hétfőr pechszéria után Loeb mellé állt a szerencse (Fotó: Imago Images)
Egyszer fent, egyszer lent – erre Sébastien Loeb a legjobb példa, aki három a hétfői három defekt után kedden szakaszt nyert. A magyar versenyzők továbbra is versenyben vannak, Kovács Miklós a kamionosok között a hétfői vízcső-törés után a remek 13. helyen ért célba.

Idei első szakaszgyőzelmét aratta az autós mezőnyben a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb, de maradt a hatodik helyen az összetettben. „Jó napunk volt, annak ellenére, hogy sokat autóztunk a porban, mert nagyon hátulról rajtoltunk. Kihagytunk egy pontot, vissza kellett fordulnunk, úgyhogy vesztettük fél percet, ennek ellenére nyertünk” – mondta Loeb, akire nagyon ráfért a részsiker, miután hétfő három defektet kapott, és nagyon sok időt veszített. Az összetettben továbbra is Jazid al-Radzsi vezet, aki kedden második lett a szakaszon, miután lassú defektet kapott a szakasz felénél.

A Challenger kategóriában a Lónyai Pál, Filippo Ippolito kettős a 24. helyen ért célba, az összetettben pedig a 36. helyen áll 24 órás büntetése nyomán, ami a hétfői technikai problémákból adódott.

A motorosoknál a chilei Ignacio Cornejo megszerezte a nyolcadik Dakar-szakaszsikerét, és átvette a vezetést az összetettben. „A szakasz elején egy kicsit eltévedtem, de utána próbáltam ledolgozni a hátrányt. A tankolózónába érve fogalmam sem volt, mi történt a többiekkel, csak azt láttam, hogy nincs ott senki” – mondta Cornejo. A szatmárnémeti Gyenes Emánuel a 32. helyen áll az összetettben ez után a gyors, és navigációs szempontból viszonylag nehéz szakasznál, amely kiszáradt folyómedreken és kanyonokon vezetett keresztül. Nagy kihívást jelentett ez a maratoni szakasz második napján, miután a versenyzők mindössze két órát tölthettek szereléssel az előző szakasz után.

A kamionosok mezőnyében a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a remek 13. helyen ért célba a napi szakaszon, az összetettben pedig a 16. helyről várja a folytatást. Az előző nap elszenvedett vízcső-törés után ezen a napon a Qualisport-alakulat viszonylag könnyen vette ezt a nehéz napot.

46. DAKAR RALI
Az állás a 4. szakasz (Al-Szalamija–Al-Hofuf, össztáv: 631 km, ebből szelektív szakasz: 299 km) után. Autósok:
1. Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúdi, német, Toyota Hilux) 15:44:39, 2. Sainz, Cruz (spanyol, Audi RS Q E-tron) 4:29 p h., 3. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Hunter) 11:03 p h. Motorosok: 1. Ignacio Cornejo (chilei, Honda) 17:27:13, 2. Branch (botswanai, Hero) 1:15 p h., 3. Brabec (amerikai, Honda) 4:56 p h., ...32. Gyenes (romániai, KTM) 2:29:27 ó h.
Kamionosok:
1. Janus van Kasteren, Darek Rodewald, Marcel Snijders (holland, lengyel, holland, Iveco) 17:45:17, 2. Loprais, Valtr Jr., Stross (cseh, Praga) 5:17 p h., 3. Macik, Tomasek, Svanda (cseh, Iveco) 45:43 p h., ...16. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 4:52:30 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik