Szabadidősport: aki akarja, az NS-en is megjelenítheti eredményét az idei Vivicittán

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2024.04.10. 11:41
Pereszlényi Zoltán, Révész Máriusz, Bősz Anett és Kocsis Árpád a Vivicittá sajtótájékoztatóján (Fotó: Koncz Márton)
A futókról – amelyikük hozzájárul – személyre szabott cikk készül, amely akár a Nemzeti Sport Online felületére is felkerülhet. Kocsis Árpád, a BSI ügyvezető-versenyigazgatója 20 000-nél is több nevezőre számít a tavasz legnagyobb fővárosi futóversenyén.

Ismét elrepült egy év, tavasz van, úgyhogy április 20–21-én következik az esztendő első igazán nagyszabású fővárosi futóeseménye, a Telekom Vivicittá. A versenyt megelőző szerda délelőtti sajtótájékoztatón részt vett Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes; Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára; Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese és Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója.

Pereszlényi Zoltán beszélt a meglepetésről, elmondta, a Telekom mindig törekszik arra, hogy az egyén szintjén is többet adjon a digitalizáció során, bizonyos megoldásokat hozzon közelebb az emberekhez. A mesterséges intelligencia segítségével, mindenki, aki indul a Vivicittán és hozzájárul, hogy részt vegyen ebben, a választott táv teljesítése után személyre szabott összefoglalót kap, s eldöntheti, hogy megosztja vagy akár a Nemzeti Sport online felületén is megjelenítheti. A mesterséges intelligencia és a rendelkezésre álló adatok alapján beszámoló készül a futásról, ami egyedi emlék maradhat és monitorozásra, motivációra is nagyszerű ez a lehetőség. A cég fontos szlogenje manapság a tuning, ami annyit tesz: hogyan tudjuk a mindennapjainkban a digitalizációt arra használni, hogy egy kicsivel jobbak legyünk. Közösségi célok is lesznek a futófesztiválon, a Telekom az idei évben is támogatja a Suhanj! Alapítványt és dolgozói nevezési díjához is hozzájárul.

Révész Máriusz biciklivel érkezett a sajtóeseményre, aztán felsétált a kilencedik emeletre, vagyis jó példával szolgált mindenkinek. Ebben az évben a 10 kilométeres versenyen gondolkodik, tavaly is így volt, aztán „emlékezetből” lefutotta a 21 kilométert – ha már Bősz Anett főpolgármesterhelyettes-asszony is azon a távon indult. Csaknem negyven éve, amikor Révész Máriusz először vett rajta részt, még egy futam volt a Vivicittán, 12 kilométeren lehetett indulni, azóta totálisan átalakult a viadal. Az államtitkárság és a BSI azon dolgozik, hogy a szabadidős futóversenyeken legalább 200 000 ember induljon el évente.

Bősz Anett ismét a félmaratoni távon indul majd, szentül hiszi, hogy az ilyen eseményekkel a sport betölti a kultúra szerepét, akár életre szóló sportbarátságok is szövődhetnek, de még fontosabb, hogy olyan évszakban vagyunk, amikor sok szerelem bontakozik ki. A sportban meg kell élni az egész életet, el kell indulni, járni az úton és megérkezni valahová, persze annak is van tanulsága, ha éppen nem érkezik meg a célba az ember.

Kocsis Árpád elárulta, 400 000-nél többen neveztek már a tavalyi évig összesen a Vivicittára, mindezt úgy, hogy az ötödiken még csak 4000 ember vágott neki az akkor egyetlen távnak. Idén már 16 000 nevezésnél járnak (közel 7000 a félmaratoni erőpróbára jelentkezett), és ha nem jön közbe valami, akkor 20 000 fölé nő ez a szám a következő másfél hétben. Az útvonal fantasztikus újdonsága, hogy pontosan ugyanaz lesz, mint a tavalyi, vagyis semmilyen földtúrás, felújítás nem befolyásolja. Jövőre következik a negyvenedik verseny, és a 30., amelyik a Telekommal összekapcsolódva szerveződik, vagyis dupla jubileumra készülnek Kocsis Árpád és kollégái.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik