Vívás: negyedik a férfi kardcsapat a budapesti vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 18:22
Vívóink a negyedik helyen zártak a budapesti tornán (Fotó: Árvai Károly)
Nem vívott igazán jól vasárnap a BOK-csarnokban világbajnok férfi kardcsapatunk, a két győzelem és a két vereség ezúttal a negyedik helyet jelentette.


Megállt bennünk az ütő is nem sokkal dél után a BOK-csarnokban, merthogy a férfi kardozók világkupaversenyének csapatviadalán a nyolcaddöntőben ugyancsak akadozott a mieink vívása: a megszokott felállásban harcba induló magyar kvartett (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Szilágyi Áron, Szatmári András és Gémesi Csanád a páston, míg Decsi Tamás a padon „küzd”) nehezen gyűrte le a kazahokat. 

Aztán a negyeddöntőben Irán nem okozott gondot, az elődöntőben az amerikaiak viszont annál inkább – és újfent. Legutóbb, Padovában is a tengerentúliak nyertek a magyarok ellen, s erre már csak azért is jó lesz figyelni, mert jó eséllyel Párizsban is ellenük vívják Szilágyiék az elődöntőt. 

Persze, nem a BOK-csarnokban kell(ett) a jó forma, így sokan csak legyintettek: „Nem jelent ez a vereség semmit, már zsebben a kvóta!”

Ez valóban nagy igazság, így a magyar vereség nem is hozott hatalmas letargiát, annál nagyobb izgalom és feszültség volt a szomszédos pást környékén, ahol a németek a dél-koreaiak ellen vívtak – előtte Németország megverte a franciákat, s mivel az amerikaiak Olaszország legyőzésével jutottak a négy közé, az a helyzet állt elő, hogy a németek még felférhetnek a párizsi vonatra, ha győznek az elődöntőben. 

Az erdélyi Szabó Mátyás vezette németek (akiknek a kispadján édesapja, a korábbi klasszis kardozó, Szabó Vilmos vezényel) többször vezettek a meccsen, amelynek azonban a végét a dél-koreaiak bírták jobban, így ők jutottak be a budapesti vk-döntőbe – az olaszok meg az olimpiára jutottak ki a német vereséggel.

Aztán a megszokottból hirtelenjében szokatlan lett a felállás a németek elleni bronzmeccs legelején: Szilágyi Áron 3:1-re vezetett, amikor megsérült, ápolás után pedig kiderült, nem folytatja, így Decsi Tamás szállt be – egyébként igazán remekül. 

A vége sajnos vereség lett, így negyedik hely, ám az mindenképpen örömteli, hogy Szilágyi Áron sérülése nem komoly. 

Meghúzódtam egy mozdulatnál, így megbeszéltük, hogy nem kockáztatunk, remélem, egy hét múlva már ismét teljes értékű munkát végezhetek” – mondta el Szilágyi Áron. 

Decsi Tamás sajnálta, hogy nem sikerült győztesként befejeznie az asszót, míg Gémesi Csanád a közönségnek köszönte meg a szurkolást. 

Az egyéni viadal győztese, Szatmári András érthetően nem volt olyan boldog, mint szombaton: „A szombati vívásomat nem sikerült átmenteni a csapatversenyre, emiatt is csalódott vagyok, meg persze amiatt is, hogy ezúttal lemaradtunk a dobogóról.” 

VILÁGKUPAVERSENY, BUDAPEST
Kard. Férfiak. Csapat. 
Nyolcaddöntő: Magyarország–Kazahsztán 45:43 (Gémesi Cs. +4, Szatmári +1, Szilágyi –3). 
Negyeddöntő: Magyarország–Irán 45:27 (Gémesi Cs. +10, Szilágyi +9, Szatmári –1). 
Elődöntő: Egyesült Államok–Magyarország 45:36 (Szilágyi 0, Gémesi Cs. –4, Szatmári –5). 
A harmadik helyért: Németország–Magyarország 45:43 (Szilágyi +2, Decsi T. +2, Gémesi Cs. –1, Szatmári –5) 
Döntő: Egyesült Államok–Dél-Korea 45:30
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Dél-Korea, 3. Németország, 4. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik