Vívás: két női párbajtőrözőnk a nankingi vk főtábláján

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.03.22. 09:14
Gnám Tamara bejutott a 64 közé (Fotó: Török Attila, archív)
Öt magyar párbajtőrözőnk utazott Nankingba, ahol a pénteki selejtező után úgy összegezhetünk, hogy ketten pástra léphetnek szombaton a főtáblán.

A két hete Budapesten megszerzett Grand Prix-ezüstjével nagyot lépett előre a világranglistán Muhari Eszter, mégpedig a világranglista 11. helyére, s mivel az első 16 mindig felmentést kap a selejtezők alól, Muharinak sem kellett pástra lépnie a női párbajtőrözők nankingi világkupa-viadalának pénteki selejtezőjében. 

A csoportkör után kiderült, hogy a szombati főtáblán nem egyedüli magyarként fog bekötni, hiszen Gnám Tamara az 5/1-es mutatójával egyből a 64 közé jutott. 

Ugyanitt Nagy Blanka búcsúzott, s az egyenes kieséses szakasz első körében Dékány Kinga és Wimmer Dorina is kikapott, így a korábbi megállapítás maradt érvényben: a nankingi vk-viadal főtáblája két magyar léphet pástra. 

Kun Anna nem indult el a versenyen. 

VILÁGKUPAVERSENY, NANKING 
PÁRBAJTŐR
NŐK
A csoportmérkőzéseken
Muhari Eszter (kiemelt) Gnám Tamara 5 győzelem/1 vereség, Dékány Kinga 4/2, Wimmer Dorina 2/4, Nagy Blanka 2/4
A 96 közé jutásért
Hu Tien-jü (kínai)–Dékány 15:12
Sersot (francia)–Wimmer 15:7 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik