Sportrádió: Bizonyítottam, hogy ott a helyem a Touron. Így kerek a történet – Révész Bulcsú

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.02.04. 09:00
Révész Bulcsú történelmi sikert ért el (Fotó: Facebook/World Snooker Tour)
Sporttörténelmi tettet hajtott végre az alig 17 éves sznúkerjátékos, Révész Bulcsú. A tavalyi U18-as Európa-bajnoki cím után pénteken Albániában junior világbajnok lett, és ezzel a következő két évre profi státuszt kapott, első magyarként a sportág történetében. Mostantól a legnagyobbakkal találkozhat a Touron. Révész a Sportrádiónak beszélt a történelmi sikerről.

 

„Alig vagyok 17 éves, úgy álltam a kínai elleni döntőhöz, hogy ha nem szerzem meg a kvalifikációt, akkor sincs semmi probléma – mondta Révész Bulcsú. – Bár nem vagyok a híve annak a felfogásnak, hogy mindent a maga idejében, meg hogy eljön majd az ideje. Mindent akkor kell megtenni, amikor tudod, és ez teljesen bennem is volt. Azzal, hogy megvertem Kung csen-csét, bizonyítottam, hogy ott a helyem a Touron. Így kerek a történet.”

„Remélem, ez az áttörés segít nekem megtalálni a szponzorokat, és hogy annyit tudjanak adni, amennyire igazán szükség van, hogy hónapokat is kint tudjak edzeni Angliában. Nem áll szándékomban kiköltözni, de sok időt kell kint töltenem.”

„Nem az a célom, hogy olyan ellenfeleket kapjak, akik ellen igazán van esélyem, hanem az, hogy a legnagyobbakkal tudjak tétmeccseket játszani.”

A teljes adást ide kattintva hallgathatja meg!
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik