Év Sportolója Gála: vitorlázó, atléta vagy kerékpáros lesz az új királynő – még 1 nap

Vágólapra másolva!
2024.01.07. 10:18
null
Érdi Mária, Krizsán Xénia és Vas Kata Blanka lehet az Év Női Sportolója
A hölgyek mezőnyében biztosan új győztest avatnak, a fogyatékos nőknél Pap Biankának ismét esélye van a címvédésre.

 

Az Év női sportolója kategória természetesen az 1958-as kezdetektől jelen van az Év Sportolója Gálán, tagadhatatlanul a legrangosabb díjak egyikét viszi el a győztes. A hármas mezőnyben ezúttal egy-egy vitorlázónak, atlétának és kerékpárososnak jutott hely.

A vitorlázókat Érdi Mária képviseli, ő az első magyar női vitorlázó, aki világbajnokságon aranyérmet szerzett olimpiai hajóosztályban – a korábbi lasert felváltó ILCA–6 kategóriában Hágában.

 

Érdi Mária (Fotó: Getty Images)
Érdi Mária (Fotó: Getty Images)

„Eddigi vitorlázókarrierem legsikeresebb éve után vagyok – mondta lapunknak Érdi Mária, aki épp a január 3. és 10. közötti, argentínai vb-n versenyez. – Megnyertem a világbajnokságot, ezzel együtt kvalifikáltam Magyarországot a párizsi olimpiára. Harmadik helyen végeztem az Európa-bajnokságon. Az év női vitorlázója lettem és jelöltek az Év női sportolója címre. Először érkeztem címvédőként világbajnokságra, kicsit furcsa volt, de ezúttal is igyekszem a lehető legjobbamat nyújtani.”

Krizsán Xénia (Fotó: Szabó Miklós)
Krizsán Xénia (Fotó: Szabó Miklós)

A díj másik várományosa Krizsán Xénia, aki a budapesti atlétikai világbajnokságon nagyszerű teljesítménnyel a negyedik helyen végzett hétpróbában.

„Különleges érzés, hogy benne vagyok a top háromban. Élőben néztem a bejelentést, jó értelembe véve kirázott a hideg, amikor megláttam a nevem. Kicsit furán érzem magam, hogy olyan versenyzők mellé kerültem, akik 2023-ban érmet nyertek, de nehéz a sportágakat összehasonlítani. A célomat elértem, elégedett voltam a világbajnoki szereplésemmel, nem csak a negyedik hely miatt. Hazai közönség előtt versenyezhettünk, ami hatalmas motiváció volt. Jó érzés, hogy a családom végre élőben láthatta, mit csinálok egy ilyen nagy versenyen. Sokat tanultunk a múlt évből is, sikerült további erőt gyűjteni a párizsi olimpiai felkészüléshez” – fogalmazott Krizsán Xénia.

A kategória harmadik jelöltje Vas Kata Blanka kerékpáros, aki 2023-ban az U23-as korosztályban világbajnok lett a glasgow-i országúti vb mezőnyversenyében, korábban 11. helyen zárt a terepkerékpáros vb-n, a nyáron megnyerte a Svájci körverseny első szakaszát, pályafutása első profi országúti szakaszgyőzelmét aratva, majd diadalmaskodott a női Giro d’Italia nyolcadik etapján.

 

Vas Kata Blanka (Fotó: Imago Images)
Vas Kata Blanka (Fotó: Imago Images)

„Nagyon jólesett, amikor megtudtam, hogy jelölt vagyok – mondta a Nemzeti Sportnak Vas Kata Blanka. – A sűrű program miatt sajnos nem tudok részt venni a gálán, de ismerem a körítést, hiszen két éve már volt alkalmam ott lenni. Az esélyeket tekintve nem hiszem, hogy én vagyok a favorit, merthogy remek sportoló a másik két jelölt, akik felnőttvébéken alkottak maradandót, míg én »csak« U23-ban. Tervezek még visszatérni, ha az idén nem is én nyerek. Hiszem, sőt tudom, rengeteg lehetőségem van a fejlődésre mindegyik szakágban, a munka pedig nem marad el.”

Míg az Év női sportolója kategóriában biztosan új győztest avatnak, a fogyatékos női sportolóknál két korábbi díjazott is van a három jelölt között: a 2019-es győztes Ekler Luca és az elismerést 2021-ben és 2022-ben is elnyerő, tehát címvédő Pap Bianka.

Ekler Luca 2023-ban négy versenyszámban is rajthoz állt a párizsi paraatlétikai vb-n: távolugrásban ismételten elsőként végzett (megvédve 2019-es címét), továbbá 200, valamint 400 méteres síkfutásban is a dobogó tetejére állhatott. Emellett 100 méteren ezüstérmesként ért célba és szerzett országkvótát a 2024-es párizsi paralimpiai játékokra.

„Kiemelkedően jó évem volt, nem tudom, lesz-e még a pályafutásom során olyan jól sikerült világbajnokságom, mint a kétezerhuszonhármas volt – mondta lapunknak Ekler Luca. – Párizsban összejött minden, pedig atlétikában nehéz négy egyéni versenyszámban is ilyen jól teljesíteni, büszke vagyok magamra. Az elmúlt esztendő után rengeteg elismerést kaptam, ám egy sportoló számára szerintem az Év Sportolója Gálán kapható díj jelenti a legnagyobb főhajtást, mert szakmai díj, a szakma szavazza meg. Nagy szó, hogy ott lehetek, sokat jelent nekem.”

A díj jelöltje Gulyás Noémi is, aki a berlini Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon összetettben aranyérmes lett, s a szerenkénti döntőkben is remekelt: gerendán, ugrásban és felemás korláton arany-, talajon ezüst­érmet szerzett.

„Nem gondoltam volna, hogy jelölnek, már az is nagy boldogság nekem, az pedig, hogy a legjobb három közé kerültem, különösen nagy öröm – mondta Gulyás Noémi. –  Edzőm, Salamonné Szabó Éva is nagyon örül, hogy bekerültem a legjobbak közé, büszke rám. Mindenki jó eséllyel indul a gálán, de bízom benne, hogy én viszem haza a díjat. Sajnos személyesen még nem volt alkalmam találkozni a másik két jelölttel, most itt az alkalom.”

A harmadik jelölt, a paraúszó Pap Bianka 2023-ban a manchesteri világbajnokságon gyarapította érempalettáját: 400 méter gyorson és 100 méter háton is megvédte világbajnoki címét, mellette 200 méteres vegyes úszásban is aranyérmet szerzett, s 100 méter gyorson bronzérmesként csapott a célba. Ezen eredményeivel országkvótát szerzett Magyarországnak az idei párizsi paralimpiai játékokra.

„Tavaly én kaptam a díjat, ám ez más, mint a klasszikus címvédés, hiszen nem rajtam múlik – mondta lapunknak Pap Bianka. –  Én mindent megtettem, hogy ott legyek most is a legjobbak között, sosem nyertem ennyi aranyérmet világbajnokságon. Most is várom a gálát, de az idén szerintem csak élvezni fogom. Amúgy rutinos gálázó vagyok, ez már a hatodik. Először kicsit stresszes volt, hogy színpadra kell állni és beszélni, még úgy is, hogy lélekben fel voltam rá készülve, másodszor viszont már el tudtam engedni magam és jobban élveztem. Számítottam rá, hogy most is felkerülök a tí­zes listára, a hármas szűkítésnél viszont már izgultam, mert 2023-ban jó eredményeket értek el a magyar parasportban. Emlékszem, egyszer egy Év Sportolója Gálán nem kerültem be a három jelölt közé, és nagyon csalódott voltam, meg is fogadtam, hogy ilyen többé nem fordulhat elő! Az igazsághoz tartozik, hogy abban az esztendőben tényleg elszúrtam a versenyemet…”

Az eddigi győztesek
Az Év női sportolója
1958:
Körmöczy Zsuzsa teniszező
1959: Pap Kornélia evezős
1960: Pap Kornélia evezős
1961: Pap Kornélia evezős
1962: Egerváry Márta úszó
1963: Rejtő Ildikó vívó
1964: Rejtő Ildikó vívó
1965: Kontsek Jolán atléta
1966: Nagy Zsuzsa atléta
1967: Kovács Annamária atléta
1968: Németh Angéla atléta
1969: Németh Angéla atléta
1970: Gyarmati Andrea úszó
1971: Gyarmati Andrea úszó
1972: Gyarmati Andrea úszó
1973: Tordasi Ildikó vívó
1974: Bruzsenyák Ilona atléta
1975: Ambrus Mariann evezős
1976: Tordasi Ildikó vívó
1977: Ambrus Mariann evezős
1978: Magos Judit asztaliteniszező
1979: Mátay Andrea atléta
1980: Maros Magda vívó
1981: Rakusz Éva kajakos
1982: Balogh Pálma sportlövő
1983: Temesvári Andrea teniszező
1984: Ábrahám Mária tekéző
1985: Fórián Éva sportlövő
1986: Bátorfi Csilla asztaliteniszező
1987: Engrich Marianna tékvandós
1988: Egerszegi Krisztina úszó
1989: Egerszegi Krisztina úszó
1990: Egerszegi Krisztina úszó
1991: Egerszegi Krisztina úszó
1992: Egerszegi Krisztina úszó
1993: Egerszegi Krisztina úszó
1994: Kőbán Rita kajakos
1995: Kőbán Rita kajakos
1996: Egerszegi Krisztina úszó
1997: Kovács Ágnes úszó
1998: Kovács Ágnes úszó
1999: Kovács Ágnes úszó
2000: Kovács Ágnes úszó
2001: Likerecz Gyöngyi súlyemelő
2002: Kovács Katalin kajakos
2003: Kovács Katalin kajakos
2004: Janics Natasa kajakos
2005: Vörös Zsuzsanna öttusázó
2006: Nagy Tímea vívó
2007: Szávay Ágnes teniszező
2008: Mincza-Nébald Ildikó vívó
2009: Hosszú Katinka úszó
2010: Janics Natasa kajakos
2011: Csipes Tamara kajakos
2012: Risztov Éva úszó
2013: Hosszú Katinka úszó
2014: Hosszú Katinka úszó
2015: Hosszú Katinka úszó
2016: Hosszú Katinka úszó
2017: Hosszú Katinka úszó
2018: Kozák Danuta kajakos
2019: Hosszú Katinka úszó
2020: Karakas Hedvig cselgáncsozó
2021: Csipes Tamara kajakos
2022: Kozák Luca atléta

Az Év fogyatékos női sportolója
2015:
Gyurkó Alexandra úszó
2016: Krajnyák Zsuzsanna kerekesszékes vívó
2017: Krajnyák Zsuzsanna kerekesszékes vívó
2018: Gyurkó Alexandra szervátültetett úszó
2019: Ekler Luca atléta
2020: Berente Judit szervátültetett sífutó és sílövő
2021: Pap Bianka úszó
2022: Pap Bianka úszó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik