Budai futballmesék: régi pályák elfeledett titkai tárultak fel a Hadikban

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2024.01.16. 22:51
null
Dénes Tamás (balról), Csillag Péter és Szabó Miklós előadását hallgathatták meg az érdeklődők a Hadik kávéházban (FOTÓ: NEMZETI SPORT)
Az utazó Hátsó füves-fotókiállítás budapesti zárásán kávéházi környezetben találkozott a falusi és a városi labdarúgás.

 

A falusi futballvilág néhány hétre Buda szívébe költözött, fényképek révén legalábbis: a labdarúgás hátországának különleges dokumentációjából, a Hátsó füves-fotógyűjteményből készített válogatás október óta a 11. kerületben, a Bartók Béla út 36. alatt működő Hadik Kávéházban látható. Az időszaki tárlat jelenlegi helyszínén már csak néhány napig tekinthető meg – a tavaszi időszakra Tiszaföldvárra költözik –, a fővárosi kiállítótértől a kedd esti, Budai futballmesék című programmal búcsúzott. Az eseményen felvezetésként Szabó Miklós, a Nemzeti Sport fotórovat-vezetője, a Hátsó füves-fotókiállítás kurátora tartott tárlatvezetést, majd a Budapest futballkönyve című, frissen megjelent kötet szerzőpárosa elevenített fel nyilvános beszélgetésen néhány epizódot a Hadik közelebbi és tágabb környezetének labdarúgómúltjából.

Szó esett arról, hogy ki ihlette a Régi idők focija című kultfilm főhőse, Minarik Ede alakját, előkerültek az egykor az Allee Áruház helyén működő BEAC-pályához kapcsolódó anekdoták (így a megkergetett Klug Frigyes játékvezetőé), de fény derült az 1930-as évekbeli lágymányosi stadionterv meghökkentő részleteire is. Dénes Tamás futballtörténész, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője kitért a hősidők budai gyökerű klubja, a 33 FC történetére, és megismerhettük azt is, miként ápolták első világháborús halottaik emlékét a „BEAC-isták” az 1920-as években a Hadik Kávéház falai között.

Az utazó fotóválogatás költözése nem érinti a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban működő Hátsó füves – Egy eltűnő futballvilág képei című tárlatot. A 2022-ben Az év kiállítása-díjjal elismert gyűjtemény nyitvatartását a nagy érdeklődés miatt ismét meghosszabbították, 2024 nyaráig várja a zempléni látogatókat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik