Cselgáncs: Tóth Krisztián bronza az Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2023.11.05. 16:40
null
Bronzérmes Tóth Krisztián (Fotó: Facebook/European Judo Union)
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián bronzérmet nyert a Montpellier-ben zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi, záró napján.

Az olimpiai bronzérmes, vb- és Eb-második magyar a bronzcsatában a 2019-ben világbajnok holland Noel van't Enddel találkozott, akit az eddigi hét összecsapásukon hatszor megvert. A hetedik csata maratoninak bizonyult, a négyperces alapidőben az MTK 29 éves versenyzője egy, riválisa pedig két intést kapott.

Az első értékelt akcióig tartó hosszabbításból 3 perc 46 másodperc telt el, amikor az ellenfél szabálytalan fogásért – egy dobásnál veszélyesen kicsavarta a magyar klasszis könyökét – megkapta a harmadik figyelmeztetését is, ami már a leléptetését jelentette.

Tóth Krisztián harmadik bronzát szerezte meg a kontinenstornákon, előzőleg 2014-ben szintén Montpellier-ben, 2021-ben pedig Lisszabonban állhatott dobogóra. Kazanyban, 2016-ban ezüstérmet szerzett. Övé lett a magyar küldöttség első medálja az idén Franciaországban, s egyben a magyar dzsúdótörténelem 54. Eb-bronza is.

Cselgáncs Eb
férfiak:

90 kg
1. Nemanja Majdov (Szerbia)
2. Lasa Bekauri (Georgia)
3. TÓTH KRISZTIÁN és Mihael Zgank (Törökország)

100 kg
1.Zelim Kocojev (Azerbajdzsán)
2. Ilia Sulamanidze (Georgia)
3. Matvej Kanyikovszkij (Oroszország) és Nikoloz Sherazadishvili (Spanyolország)
...Vég Zsombor helyezetlen

+100 kg
1. Martti Puumalainen (Finnország)
2. Guram Tusisvili (Georgia)
3. Valerij Endovickij (Oroszország) és Jelle Snippe (Hollandia)
5. Sipőcz Richárd

nők:
78 kg
1. Alina Böhm (Németország)
2. Alice Bellandi (Olaszország)
3. Inbar Lanir (Izrael) és Patricia Sampiao (Portugália)

+78 kg
1. Romane Dicko (Franciaország)
2. Raz Hersko (Izrael)
3. Marit Kamps (Hollandia) és Asya Tavano (Olaszország)

A nehézsúlyú Sipőcz Richárd bronzmeccse 17.30 körül kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik