Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika 11. lett 87 kilóban

Vágólapra másolva!
2023.09.15. 20:34
null
A békéscsabai Mitykó Veronika ránk ijesztett szakításban, végül 208 kilóig jutott összetettben (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hírlap, archív)
A 87 kilóban győztes tajvani Lo Jing-jüan csak ötödik lett volna egy kategóriával lejjebb, 81 kilóban a lökésben világcsúcsot felállító kínai Liang Hsziao-mej diadalmaskodott. Mitykó Veronika csak harmadikra szakította ki a 94 kilót, végül elmaradt az egyéni csúcsától, és 11. lett a „sovány” 87 kilós mezőnyben.

A rijádi súlyemelő-világbajnokság tíz női súlycsoportja közül nyolcban több mint harmincan léptek versenydobogóra (sőt 59 és 71 kilóban félszáznál is többen!), ugyanakkor 45 és 87 kilóban a húszat sem érte el a versenyzők száma. Ez utóbbi kategóriában emelt pénteken a békéscsabai Mitykó Veronika, aki a vasárnap férfi +109 kilóban szereplő Nagy Péterrel igyekszik kiharcolni az olimpiai kvótát jövő áprilisig – mást nem nevezett a honi szövetség a szaúd-arábiai vb-re, amelyen ugyanakkor kötelező részt vennie annak, aki ott szeretne lenni a párizsi játékokon.

Amint keddi elemzésünkben szóltunk róla, Nagy Péternek szinte lehetetlen a küldetése, Mitykónak pedig ennél is rosszabb a helyzete, hiszen csak a 33. helyen állt Rijád előtt a +81 kilósok kvalifikációs ranglistáján (Párizsban ebbe az olimpiai kategóriába tömörülnek a 87 és +87 kilósok), és csak az első tíz helyezett szerez indulási jogot. Miután egy ország maximum három-három kvótát használhat fel az öt-öt súlycsoportban, többen kieshetnek előtte, de ez sem nyújt esélyt, hiszen túlságosan le van szakadva, nem beszélve arról, hogy a 20.-tól 32, a 10.-től 56 (!) kiló választja el.

Nos, biztos, hogy nem lép előre, mert péntek délután Rijádban 208 kilót teljesített a B-csoportban, és bár ez eggyel több, mint az idei Eb-n elért 207 kilója, a 32. helyet elfoglaló bolgár Dzseszika Ivanova 214-gyel áll. Sőt a most 220 kilóig jutó szlovák Nikola Senicová meg is előzte.

Bökfi János tanítványa jó ideje bizonytalankodik szakításban, ami sajnos pénteken is nagyban befolyásolta összetett eredményét: elsőre és másodikra is elrontotta a 94 kilót, végül harmadikra megbirkózott vele – érdekes, a 2022-es Eb-n is 94-ig jutott, csakhogy akkor még a 76 kilóban versenyzett, sőt a 2021-es kontinensviadalon 71 kilósan szakított 96-ot...

Lökésben mindháromszor megoldotta a feladatot, a 106 és 111 után a 114 is sikerült, így 208 kilóval a B-csoport harmadik helyét szerezte meg. Vagyis tervei ellenére nem tudta felülmúlni a 211 kilós egyéni rekordját.

Az A-csoport esti versenyéről gyorsan megállapíthattuk, hogy a színvonal messze elmarad a 81 kilósok harcáétól. A szakítást megnyerő tajvani Lo Jing-jüan ebben a fogásnemben csak ötödik lett volna egy súlycsoporttal lejjebb, a második dél-koreai Dzsung A Ram pedig mindössze tizedik! Tovább gyengítette a mezőnyt, hogy a világ- és Európa-bajnoki címvédő norvég Solfrid Koanda kiesett szakításban, miután háromszor fogott ki rajta a 115 kiló. Nem adta fel a harcot, kijött a lökésre, és a verseny utolsó három kísérlete az övé volt, ráadásul hibátlan sorozattal jutott el 156 kilóig. Utcahosszal megnyerhette volt az összetettet, ám helyette Lo Jing-jüan kapta az aranyérmet, és miután a szakításban harmadik ukrán Anasztaszija Manijevszka nem vállalta a lökést, a B-csoportban harmadik Mitykó Veronika végül a 11. helyet szerezte meg.

A kategória gyengeségét jól jellemzi, hogy a győztes tajvaninak egy kategóriával lejjebb meg kellett volna elégednie az 5., az első felnőtt-világbajnokságán szereplő Mitykónak meg a 21. hellyel...

Dobos Imre, a magyar szövetség helyszínen tartózkodó elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a 23 éves Mitykó teljesítményét kisebb betegség befolyásolta: Vera a megérkezése után légkondicionált szállodai szobájában megfázott, gyógyszeres kezelést is kapott. Ezzel együtt lökésben az eddigi legjobbját érte el, összességében elégedettek vagyunk vele.”

És akkor a már emlegetett, jóval nívósabb 81 kilós versenyről...

Az egyaránt 122 kilóig jutó két kínai uralta a szakítást, míg a fogásnemben harmadik helyen végző, a tokiói olimpián 76 kilóban aranyérmes Neisi Dájomes sérülés miatt visszalépett a lökéstől. Klasszisok csatájáról beszélhettünk, hiszen a tavalyi bogotái vb két győztese, a 81 kilóban diadalmaskodó Liang Hsziao-mej és a 87 kilóban első Vang Csou-jü gyötörte tovább egymást lökésben. A második gyakorlattal Liang szerzett előnyt: Vang 155-jére 156-tal válaszolt, s míg ő a 159 kilós, új világcsúcsot jelentő teherrel is megbirkózott, Vang nem jött ki a harmadik gyakorlatára.

Liang a 2018-as súlycsoportváltozásoknál megállapított lökésrekordot (158 kg) múlta felül, és összetettben sem sok választotta el a bravúrtól: 281 kilója csak kettővel kevesebb, mint az alapcsúcs.

88. FÉRFI ÉS 31. NŐI SÚLYEMELŐ-VILÁGBAJNOKSÁG, RIJÁD
Nők
81 kg (37 induló)
Világbajnok:
Liang Hsziao-mej (Kína) 281 (122, 159)
2. Vang Csou-jü (Kína) 277 (122, 155)
3. Eileen Cikamatana (Ausztrália) 256 (110, 146)

Szakítás
Vb:
Vang Csou-jü 122
2. Liang Hsziao-mej 122
3. Neisi Dájomes (Ecuador) 115

Lökés
Vb:
Liang Hsziao-mej 159 – világcsúcs, régi: 158, alapvilágcsúcs, 2018
2. Vang Csou-jü 155
3. Cikamatana 146

87 kg (18)
Vb:
Lo Jing-jüan (Tajvan) 245 (112, 133)
2. Jeinny Geles (Kolumbia) 244 (106, 138)
3. Dzsung A Ram (Dél-Korea) 241 (107, 134)
...
11. Mitykó Veronika 208 (94, 114)

Szakítás
Vb:
Lo Jing-jüan 112
2. Dzsung A Ram 107
3. Anasztaszija Manijevszka (Ukrajna) 106
...
12. Mitykó Veronika 94

Lökés
Vb:
Solfrid Koanda (Norvégia) 156
2. Geles 138
3. Dzsung A Ram 134
...
12. Mitykó Veronika 114

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik