Küzdősportok Világjátéka: három magyar szkanderes indul a multisportversenyen

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.09.08. 14:01
null
Paraszkanderosok közül Simon Dániel szerzett indulási jogot
Címkék
Három magyar szanderes is részt vesz az október 20. és 30. között megrendezendő Küzdősportok Világjátékán.

A magyar szkanderesek évről évre egyre markánsabb nyomot hagynak a hazai és a nemzetközi sporttérképen. A világversenyeken a válogatott tagjai jól teljesítenek, színvonalas hazai versenyeket rendeznek, sportdiplomáciai szempontból egyre jobbak, egyszóval minden adva van, hogy a korábbi kocsmasporttól eltávolodva egyre nívósabb, a semleges nézők számára is élvezhető sportteljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet. A Küzdősportok Világjátékán három magyar versenyzőért szoríthatunk. A női 65 kilogrammos mezőnyben Kőváriné Ivánfi Brigitta és Barzsó Henrietta, a paraszkanderosok között pedig Simon Dániel szerzett indulási jogot a Rijádban megrendezendő multisportversenyre.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy mi is ott lehetünk, és három magyar is asztalhoz állhat a Küzdősportok Világjátékán” – mondta Csabai Atilla, a hazai sportági szövetség elnöke, aki a Szkander-világszövetség és a kontinentális szervezet alelnöke is egyben.

„Messziről indultunk, mind itthon, mind pedig nemzetközi színtéren, de folyamatosan bizonyítunk. A sportág egyre fogyaszthatóbb, látványos küzdelmeket láthat a közönség, nincs szükség különösebb szabálymagyarázatra a helyszínen vagy a tévéközvetítések során, hogy mi történik egy szkanderversenyen. És hála istennek vannak kimagasló tudással rendelkező magyar versenyzők, akik most, Szaúd-Arábiában is örömet okozhatnak a hazai sporttársadalomnak” – mondta az elnök, aki sportági delegáció-vezető is lesz Rijádban.

A világbajnokság a közelmúltban fejeződött be Almatiban, ahol a legeredményesebb szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta volt a megszerzett három érmével (ebben a sportágban több kategóriában is indulhatnak a versenyzők, és külön viadalokat rendeznek jobb-, illetve bal kézzel is).

„A vb-n a masters kategóriát 80 kilogrammban toltam, ez nagyobb erőfeszítésre késztetett. Rijádban 65 kilogrammban szereztem indulási jogot. Bízom benne, hogy dobogóra tudok állni. Multisport versenyen már szereztem érmet. 2018-ban a Nomád Világjátékokon ezüstérmes lettem, az volt a teljes magyar küldöttség első dobogós helyezése. Remélem, hogy erről a multisport eseményről is hozok haza érmet” – mondta a hétszeres világbajnoki arany mellett összesen tizennégy Eb-elsőséget begyűjtő világklasszis, aki hivatásos katonaként dolgozik a hétköznapokban.

Barzsó Henrietta szintén ebben a kategóriában lesz érdekelt. „Büszke vagyok, hogy képviselhetem hazámat Szaúd-Arábiában. Ez már a sportág krémje, ide bekerülni már nagy dolog. Keményen dolgozom azért, hogy legyen esélyem a dobogós helyezésre” – nyilatkozta a vb-ezüst-, és Eb-aranyérmes szkanderos.

Ez az egyik olyan sportág, amely nem szeret különbséget tenni az épek és a paraversenyzők között. A hazai szövetség pedig élharcosa ennek a szemléletnek. Nem véletlen, hogy paraszkanderos is lesz Rijádban. Simon Dániel a szigetszentmiklósi otthonában kialakított edzőteremben készül a Küzdősportok Világjátékára. „Életem egyik legnagyobb versenye lesz. Bár kerekesszékes vagyok, a szkander asztalnál fel tudok állni, így az álló kategóriában leszek érdekelt. Igaz, hogy a mezőnyben én leszek a legfiatalabb, és a legkönnyebb a mérlegelésnél, de szeretnék meglepetést okozni” – mondta Simon Dániel.

A Küzdősportok Világjátékának hazai koordinációját a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) látja el, a teljes magyar delegáció kiutazását pedig a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatja. Az NVESZ információi szerint a szkanderosokon kívül magyar grapplingesek és jiu-jitsus is lesz Szaúd-Arábia fővárosában, de további sportágak bejelentése is várható az előttünk álló időszakban. A Küzdősportok Világjátékát október 20. és 30. között rendezik meg Rijádban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik